|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 17:45 - |
 A város nem túl forgalmas kerületében, egy kis mellékutcában található. Hatalmas ablakok, régi bútorok, barátságos hangulat. Nem szokott nagy forgalom lenni, annak ellenére sem, hogy a kínálat remek, ízletes és megfizethető is. |
[5-1]
Rhakia Zeew-Goradha
 Megvonta a vállát, úgy tett mintha töprengene, de valójában nem. Szó sem lehetett arról, hogy ő John-nak szólítsa a fiút. Dante. Számára ez marad így, hacsak...
- Sajnálom, nincs alku. Tetszik ez a név. - Téma részéről lezárva. Elég makacs ahhoz, hogy ebből ne engedjen, különösen akkor ha ez bosszantja a férfit.
Tudatalattija érzékelte a problémát, egy vészjelző megszólalt, de mégsem akart tudomást venni róla. Gondolatban legyintett, elsiklott fölötte. Nem az ő dolga. Hirtelen hasított belé a szomorúság, eddigi üres állapotát felváltotta a mély keserűség. Úgy érezte összeszorul a mellkasa, parancsolnia kellett magának, mosolya továbbra sem olvadt le.
Csak ült, két keze az asztalon, ujjait összefűzte és üres tekintettel bámulta. Olyan volt, mintha lelke egy teljesen más világba vándorolt volna. Jó pár másodpercig csak így maradt, meredten bámult maga elé. Izmai egy pillanatra megfeszültek, teste úgy reagált, mintha valaki egy kicsit meglökte volna hátulról. Fejét egyből felkapta, gyorsan érzékelte, hogy Dante már nem ül a helyén. Felpattant, a maradékkal mit sem törődve vette az irányt az ajtó felé. Ügyetlenkedve próbálta magára tépni vékonyka kis kabátját, de arra nem pazarolt időt, hogy megálljon és normálisan befejezhesse a műveletet.
- Lássuk csak, mióta is vagy benne a dologban? Mennyi tapasztalatod van? Nem azt mondom, hogy ügyetlen vagy, de van egy sejtésem, hogy mi már régebb óta foglalatoskodunk ilyen téren. - A hideg levegő belemart bőrébe, porcelán arca enyhén kipirult. Tenyerét összedörzsölte, majd zsebeibe mélyesztette.
- Nem kaptam választ a kérdésemre. - Toporgott nyűgösen, egy kicsit türelmetlenebbül a kelleténél. Játszadozhatna, megtehetné, hogy megpróbálja színjátékkal kihúzni az információt Dantéból. Sikerülne? Elgondolkodtató, valószínűleg nem. Jó színész, az ostobábbak azonnal bedőlnek, a figyelmetlenek szintén, de a férfi nem tűnt egyiknek sem. Nem maradt más, erőszakosabban fog fellépni. Hisztiről persze nem lesz szó, felnőtt nőként ezt nem engedi meg magának, de kitalálhat egyéb agresszív módszereket. Passzív-agresszív, igen, az az egyik kedvenc megközelítési módja a dolgoknak.
// Folyt. köv. Régi társasház // |
Ilajvet
Neve hallatán megrándult az arca, mogorván húzódott vissza a csésze fölé. Ujját a porcelán forró oldalára tapasztotta, figyelte a gőz táncát. – Mit kell tennem ahhoz, hogy elfelejtsd ezt a nevet? – halkan, morogva beszélt, olyan visszafogottsággal, mintha figyelnék őket. - A John-t jobban... szeretem - a mondat nyögésbe fulladt. A lehető legkisebb feltűnéssel tenyerét az oldalára tapasztotta. Lefelé bámult. Másik kezében továbbra is a szalvétát szorongatta, amibe újfent belevájta a körmét. – Szar? – ismételte, az ujjak a bordák közé martak. – Attól függ. Mihez képest? – Tovább hallgatott, megpróbálkozott egy korttyal a kávéból. Felháborodott hangot adott, összevonta szemöldökkel pillantott fel a csésze mögül Amberre. – Ugyan miért igényelném a védelmét? Vagy bárki másét? Egyedül jobban tudok dolgozni. Csak púp lesztek a hátamon. – Konok pillantását a bejárati ajtó felé emelte. Indulni készült. Megemelkedett a székéből, zsebéből egy gyűrött bankjegyet dobott az asztalra.
|
Rhakia Zeew-Goradha
A kérdésre csak biccentéssel felelt, majd nagyot kortyolt saját adagjából. A mínuszokban kifejezetten jól esett minden egyes forró korty. Elégedetten dőlt hátra, hosszan fújta ki a levegőt, miközben csukott szemmel hallgatta a fiút. Egy pillanatig sosem látott meggyötört arcot vágott, majd újra mosolygot, szélesen, elrejtve a felszín alatt lévő minden mocskot.
- Majdnem. - A porcelán hangosan koppant az asztalon, szinte fájdalmasan hasított a békés csendbe. Hátrasandított , pár másodpercig némán figyelte a pultot törölgető fiatal lányt. Megnyalta a száját, mintha egy ízletes falatot látta volna. Ami azt illeti éhes, valóban éhezik, de nem fánkra, nem szendvicsre és nem arra amit az étlapon listáztak.
- Egy antikváriumban vagyok eladó. Jelenleg. - Az egyik üres papírdarabot két ujja közé csippentette és unottan morzsolgatni, majd tépkedni kezdte. Röviden felnevetett ahogy felidézte a fiú előbb elhangzott mondatait. Nem sorban kezelte annak "fontos" részeit.
- Szóval ennyire átlátszó vagyok? Ráadásul tipikus? - Először elégedetlenül horkantott fel, majd szipogva, alsó ajkát lebigyesztve fordította el fejét. Nem sokáig játszotta a megbántott lányt, hamar elveszett egy a falon lógó festmény részleteiben. Úgy tűnt kezdeti lelkesedése és kíváncsisága teljesen elpárolgott.
- Szóval Dante... - Csámcsogta miközben kiejtette a nevet. Ízlelgette azt az adatot amit Wannardtól kapott. Visszafordult, zöld íriszeit a férfiéba mélyesztette, immáron nem rejtette sejtelmes csillogás mögé tiszta tébolyát. - Egy hét velünk, velem. Ragyogó lesz meglátod. Csodálatos személyiségem mellett úgy érzed majd elröppen feletted az idő. - Felkönyökölt az asztalra, állát megtámasztotta.
- Őszintén, szar lesz az egész. A morcikirálynő már most berágott rád, bár őszintén elégedett volt ma veled. De téged elnézve generálod majd a bajt. - Kuncogott, majd torkát megköszörülve erőltetett ismét komolyságot magára. - Kíváncsi vagyok meddig bírod majd. Megan nem fog megölni, ahhoz nagyon ki kell húznod a gyufát, de megvédeni sem fog. - A kis tányérkán lévő aprócska kekszbe harapott, majd azt majszolva hümmögött.
- Hol laksz? - |
Ilajvet
Feltépte az apró zacskó cukrot. A fehér papírdarab megremegett a kezében, a cukor kicsit kiszóródott. Bámulta az asztalra eső kristályszemeket. Csillogtak az éledező napfényben, ami aranyfénybe vonta az asztalt. Meg akarta kavarni a kávéját, az ezüstszínű kiskanállal ügyetlenkedett, ami nagyon furcsán állt érdes, hosszú ujjai között. A kézfej ismét megremegett, a kanál élesen csikordult a csésze oldalán. Kis híján kiborult az egész. A fiú megköszörülte a torkát, oldalra bámult, ki az ablakon. Karját az asztalra fektette, Amber irányába. Ujjai egy szalvétára markoltak. Markát összeszorította és ellazította, egymás után többször is megismételte ezt. A város ilyenkor még elfogaghatóan kihalt volt. Bár már ilyenkor sem tartózkodott kint szívesen. Túl sok ember, túl nagy kockázat. Ismét feszült motoszkálás, aztán Amberre sandított. Hunyorgott a fényben, némán tanulmányozta a nő arcát. Végül megszólalt. – Amber, ugye? - A hangja érdes volt és rekedt, mintha már régen nem beszélt volna. – Szóval a tipikus bájos álarcos. Éjjelente alvilági hercegnő, nappal pedig... hm, lássuk csak. Talán felszolgáló. Nem, várj. Pultoslány vagy.
|
A város nem túl forgalmas kerületében, egy kis mellékutcában található. Hatalmas ablakok, régi bútorok, barátságos hangulat. Nem szokott nagy forgalom lenni, annak ellenére sem, hogy a kínálat remek, ízletes és megfizethető is. |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A város nem túl forgalmas kerületében, egy kis mellékutcában található. Hatalmas ablakok, régi bútorok, barátságos hangulat. Nem szokott nagy forgalom lenni, annak ellenére sem, hogy a kínálat remek, ízletes és megfizethető is. 
Megvonta a vállát, úgy tett mintha töprengene, de valójában nem. Szó sem lehetett arról, hogy ő John-nak szólítsa a fiút. Dante. Számára ez marad így, hacsak...
