|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 16:56 - |
 Sokan élik itt életüket, töltik itt az éjszakát. A magányos lézengésből hamar baj kerekedhet. Mocskos, sötét, nem hiába kerülik el az ilyen és hasonló helyeket az átlag polgárok. |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
Ilajvet
Már ujjal mutogatott az eladóra, szúrós szemekkel fújtatott a srác képébe, aki addigra már maradéktalanul biztos volt Dante fogyatékosságait illetően. Egy pillanatra elszakította a tekintetét az ősellenségétől, hogy Amberre nézhessen, de mutatóujjával továbbra is sakkban tartotta a szerencsétlent. – Hmm? Rendben. – Ellökte magát a pulttól, miközben hátrált, a pasast fixírozta. Megcsúszott az egyik újságot, aztán még egyen, úgy nézett ki, mintha jégen esetlenkedve. Amikor esés nélkül kikerült a veszélyzónából, kifújta magát és mintha semmi sem történt volna, zsebretett kezekkel sétált tovább. Egy perc sem telt el, amikor visszatért egy színes zacskóval a kezében. – Pillecukor – mondta büszkén, a pultra hajította a zsákmányt. Aztán felcsillant a szeme, egy ragadozó gyorsaságával a tollért vetette magát. Győzedelemittasan emelte az égbe. – Ha! – mondta az elégedettségtől megrészegülve. – Itt a vége – keserű együttérzéssel csóválta a fejét. – Jobb, ha visszamész oda, ahonnan jöttél – fejével megismételte a mozdulatot, amit korábban Amber csinált. – Ha leközelebb is erre látlak, nem úszod meg ennyivel – biztosította, miközben kifelé hátrált. Újból megcsúszott egy újságon, ami romba dőltötte a komoly, fenyegető hatást. Zavartan nézett körbe. – Ezeket meg takarítsd fel, mielőtt valaki megsérül! Micsoda igénytelen üzlet.
|
Rhakia Zeew-Goradha
 Élvezte a dolog minden percét, próbált komoly képet vágni, hogy a küldetés hihető maradjon, de ez lehetetlennek bizonyult. Úgy vélte magára hagyhatja Dantét amíg ő maga összeválogat pár dolgot, de ezt hamar megbánta amikor a sorok között sétálva a frászt hozta rá az eldőlt polc zaja. Morgolódva dobta kosarába az édes vörösbor üvegét, a mirelit pizza mellé.
Sietős léptekkel közelítette meg a pénztárat, a felborult szerkezetre és a szétszóródott újságokra pillanatva csak sóhajtott egyet. A kosarat a pultra helyezte, majd tétovázva bámulta az eladó mögött sorakozó "cigitapétát".
- John - Szólalt meg végül megtörve a rádióból szóló monoton hangot. - Hoznál valami édességet? Választhatsz valamit magadnak. - Nem hagyott időt reagálni a férfinek, közelebb hajolt hozzá, pont a füléhez, kezével eltakarta száját. Suttogva szólalt meg. - Én addig szemmel tartom. - Nagyon remélte, hogy ez bevállik. Ha a férfi eltűnik a sorok között a kölyökhöz közelebb hajolva halkan megkéri, hogy ingének zsebére csiptetett tollat helyezze a pultra. A látszólag zavarodott kölyök még kevésbé értette ezt az egészet, majd hozzátette, hogy ha szükséges kifizeti.
Mire Dante visszaér már valószínűleg minden a helyén van. A zacskóba bekerült a legtöbb termék, az eladó már csak az említett édességekre várt, hogy azok árát is beüthesse a gépbe. A toll szépen, feltűnő helyet foglalt el a sík üveglapon. Akár el is vehette volna, de meghagyta Dantének a sikerélményt. Ha minden simán megy, de ha nem, akkor is távoznak, hogy utána Dante lakása felé vehessék az irányt. |
Ilajvet
-Nem adok – felelte gyorsan, tekintetét elszakította a kínálkozó, szabad bőrfelülettől. – Semmi izgalmas nincs abban, ha te kéred. – A toll szóra ismételten felkapta a fejét, mintha a világ legértékesebb kincse került volna szóba. Bólogatott, összeszűkült szemekkel bámulta az üzlethelyiséget.
– Bemegyünk – adta ki a parancsot, holott már bent voltak. Pislogott, aztán legyintett. – Úgy értem, bent vagyunk. – Aztán a szája elé kapta a kezét és suttogva folytatta. – Úgy értem, bent vagyunk. – Ezután az eladó felé fordította a fejét, nyájasan elvigyorodott. – Hellóóó – mondta nyújtottan. A fiatal srác először csak bambán visszapislogott, aztán kinyögött egy jó estét. Dante ezután visszafordult Amberhez, hüvelykujját felmutatva tátogta: - Bevette.
Az újságos polchoz lépett, nevetgélve próbált levenni egy keresztrejtvényt. A kis füzet azonban beakadt az állványra szerelt rácsos tokba. Makacsul szorította, kínlódva cibálta. – Engedd el – ripakodott rá a polcra. Szinte az egész üzlet rázkódott. Még egy utolsó rántás, és a rejtvény már a fiú kezében volt, az állvány pedig dőlni kezdett. Dante egy hosszú, gondosan kimért lépéssel elhátrált, a fémtákolmány pedig hatalmas robajjal csattant a padlón. Pár másodperc kínos csend után vádlón mutatott a kiborult újságkupacra. – Nem volt rendesen odarögzítve. Ez így életveszélyes. Fel is jelenthetnélek. - A pulthoz sétált, mindegy mozdulattal dobta a rejtvényt az eladó elé. Ki tudja min, de elnevette magát, aztán ugyanolyan gyors váltással felkönyökölt és szerencsétlen srác arcába hajolt. – Tudjuk, ki vagy. |
Rhakia Zeew-Goradha
- Igazán romantikus volna, együtt hányni. - Mindezt vigyorogva közölte, de a gondolattól kirázta a hideg. Egyszer volt rá példa, de az az állapot már régen nem vicces amikor kanapén ülve, felgumizott hajjal többen ültök és fejetek már ki sem látszik a vödörből. Olyankor nem is hátrány azokra a bizonyos személyekre rálesni, hogy időközben nem fulladtak bele az ocsmányságba.
Rémült arcot vágott, az eddigi folyamatos vigyora amit Dante okozott már könnyebben leolvadt arcáról, de még mindig makacskodott. Nagyon beleélte magát a helyzetbe, belement a játékba, ha már a férfinek jókedve van akkor legyen neki is. Az is lehetséges, hogy egy kis színészkedéssel akár fokozhat is dolgokat. Ha nagyon csúnyán akar viselkedni mindenképpen megijesztené valamivel, de... De esélyes, sőt szinte biztos.
- Nem kapsz puszit. - Egyszerű kiejelentés volt, ellentmondást nem tűrő módon közölte, még fejét is megrázta mellé. Sóhajtott, makacsul, dacos pillantással szegezte ujját a fiúnak. - De van, de nem itt és még nem részesülhetsz abban a kiváltságban, hogy felvegyem. - Mérgesen motyogott valamit orra alatt, egy ideig nem is szólalt meg, durcásan figyelte a közelben lévő épület falait. Aztán megadta magát. - Jó, kaphatsz cukorkát, de cserébe én követelem a puszit. - Nyakát nyújtogatva kínálta fel arcát, mutatóujjával járomcsontja alatti részre bökött kitűzve a célt.
- A helyzet nem ilyen egyszerű. - Váltott át hirtelen a másik témára. Sóhajtott, két kezét a fiú vállára tette, közel hajolva hozzá mélyen a szemeibe nézett. - Toll van, de nem nálam...már nem nálam. - Hátrébb húzódott, halántékát kezdte el masszírozni, közben úgy tett mintha tépelődne, magát hibáztatná. - Megszerezték, ősi ellenségeim egyik kéme elragadta tőlem a drágát. Tudok, azok akik onnan származnak. - Közelebb húzódott, úgy suttogott, mintha olyan titkot közölne amit kimondani sem mer, majd fejével egy meghatározatlan irányba bökött. Két kezét a fiú arcára simította, ismételen tekintetét a férfi íriszeibe fúrta, koncentrációra és abszolút figyelemre kényszerítette.
- A feladat a következő. Vissza kell szereznünk. A galád kém eladónak álcázza magát, de mi tudjuk ördögi tervének titkát. Legyőzhetjük és visszaszerezhetjük a tollat. Együtt sikerülni fog. - Fejével biccentett, nagy levegőt vett, hirtelen fújta ki. Megmozgatta végtagjait, arcizmait, mintha valóban komoly bevetésre készülnének, majd a fiú kezét megfogva átsétáltak az úton, beléptek az ajtón. Be, egyenesen a jól megvilágított üzletbe. |
Ilajvet
-Jó vagyok. Nagyon jó. - Kioktató hangszínen folytatta. – Nem kellett volna annyit innod. Látod, járni sem tudsz egyedül. – Valójában ő oldalazott minden magabiztosságával karöltve. – De semmi gáz, belémkarolhatsz. Csak szólj, ha hánynod kell. Ha hányni fogsz, hányni fogok... és akkor ketten fogunk... hányni. – A mondóka itt még nem ért véget, a fiú azonban nem vette fáradtságot, hogy artikuláljon. Néhány értelmes töredéket Amber útközben talán megérthetett, olyan összefüggéstelen szavakat, mint a sajtos-ananászos pizza, rendőrségi nyilvántartás, vagy az olyan frappáns szerkezeteket, mint a szar nyálas szar popzene. Úgy tűnt, elfogyott a levegője, mert elhallgatott. Majdnem orra esett, Amber túl hirtelen torpant meg.
Kedvesen pillantott fel a hústoronyra, megrebegtette a szempilláját. – Anyu, mit akarnak ezek a rossz emberek? – Pár másodperces feszült csend, aztán komoran, keserűen hozzátette. – Te aztán jó nagy állat vagy. – Arrogánsan húzta el a száját. Folytatni akarta, de Amber máris továbbállt, pedig még csak most ismerkedtek össze ezzel a kedves fiatalemberrel. – Pááá – lehelte és mint ahogyan egy ragyogó dívához illik, csókot lehellt a banda felé, nehogy úgy érezzék, kimaradtak valamiből.
Nem sokáig bírta csendben. Alig tettek meg tíz métert, és ott folytatta az értelmetlen szócséplést, ahol abbahagyta. – Aztán ott vannak a gyerekszépségversenyek. – Az ég felé lendítette a kezét. – Uram, miért? – gyorsan abbahagyta a kiabálást, mert Amber kérdést intézett felé. Kíváncsian felé fordította a fejét. A tekintete most nem a megszokott őrülettől volt fűtött. A tág, cikázó szempár helyett félig leereszkedő szemhéjak és egy bágyadt, a szélesebbnél is szélesebb mosoly. Lebigyesztette az ajkát, huncut, gyermeteg módon fúrta mutatóujját az arcán vigyortól megjelenő gödröcskébe. – Puszit. Fáj a szuri helye. – Megrázta a fejét. – Nem vagy jó ápolónő. Nincs szexi fehér köpenyed, cukrot sem kaptam. – Morgolódott, durcásan vonta össze a szemöldökét. Aztán hirtelen felragyogott a tekintete. – Keresztrejtvényt! – Ujjával az éjjelnappali bejárata felé bökött. – Imádom a keresztrejtvényt, itt biztosan lehet kapni. – Hirtelen rémület költözött a hangjába. – De ugye van tollad? Mondd, hogy van tollad. –Bizalmasan, drámai hangon suttogott a fülébe. – Toll nélkül elvesztünk. |
Rhakia Zeew-Goradha
Meglepetten pislogva nézte a fiút, először gyanakodva méregette. Már egyszerűen röhejes és szánalmas volt ez a szintű aggodalom és bizalmatlanság. Elhessegette, messzire. Dante megjátszhatta ezt az állapotot, de ez egyszerűen abszurd. A nyugtató erős, sok, furcsa keverék ami csak állandó használat után veszíti el erős hallucinogén hatását.
Akaratlanul is mosolyt csalt arcára a férfi állapota. Megfeszült teste elengedett, lazíthat és fog is. Egyszerűen beülhetnének egy taxiba, de hülye lenne nem kihasználni az adandó alkalmat. Persze nem fogja a fiút harcikutyákkal megetetni, a közelében marad, vigyázni fog rá, csak egy kicsit hosszabb úton fognak sétálni.
- Gyere! Légy jó és kímélj meg ezektől, maradjunk a sétánál, az még nekem is menne. - Belekarolt Dantéba, nem akarta elereszteni. A sikátorok rosszarcú emberek melegágya, ez pedig egy őrült valamint nem túl józan ember számára halálos séta lehet. - Van a közelben egy bolt is, veszünk valami kaját, meg innivalót is, rendben? - Láthatóan a fájdalom már nem kínozta a fiút, de pár őszinte aggódó pillantással lopva ellenőrizte helyzetét.
Balra fordultak, egy még keskenyebb utcába érkeztek. Egy konténer mellett kisebb csapat férfi állt és beszélgetett. Csak akkor néztek fel amikor meghallották lépteiket a közelből. Az egyik férfi ingerülten méregette Amber oldalán elhelyezkedő Dantét, testének apró jelei egyértelműek voltak. Kiszáradt száját megnyalta, majd pár lépéssel előttük termett.
- Nem. - Alig tudta szólásra nyitni száját a nő máris egy határozott utasítást adott. Elszánt tekintettel nézett a közel két méteres izmos monstrumra. Ujjával nem túl feltűnően a fiúra bökött, majd fintorogva, kihívó módon nézett a "kölyök" szemeibe. Oldalra köpött. - Kopj le! - Szabad kezével megfogta a férfi vállát, majd szinte elsöpörte útjából. A háttérben páran felröhögtek, ami csak tovább fokozta haragját, de egyelőre annyiban hagyta a dolot. A fiú arcát viszont megjegyezte.
- Szóval, mit kérsz? - Tette fel a kérdését később amikor egyik utcából kifordulva a túloldalón meglátták a neonlámpákat ami a vegyesboltot hivatott reklámozni. Farzsebébe nyúlva pár papírpénzt húzott ki, jobb kezével még mindig a fiúba karolt, a bal kezével ügyeskedve próbálta átnézni, hogy nagyjából mennyi van nála. |
Ilajvet
Amber eltűnt, ezt a szemernyi időt megpróbálta kihasználni arra, hogy összeszedje magát. Nem járt sok sikerrel, amikor a nő visszatért még mindig zihált, csak a fal tartotta meg, anélkül már összeroskadt volna. Figyelte a tűt, ahogyan megcsillan Amber ujjai között. Vicsorgott. Visszakozni akart, elhátrálni, kiáltani, bármit tenni, hogy elkerülje a fecskendőt, ami magabiztosan közeledett felé. Egész testében megfeszült és felnyögött, csak ennyira tellett. A tű a bőre alá siklott, a szer már a vérében volt. Kikerekedtek a szemei, gyanakvó tekintete a nőre siklott. Ernyedten dőlt a falnak, tompán érezte a nő erejét, ahogyan hátrafelé préselte. Meg sem próbált hadakozni, de szólni akart, hogy mindez felesleges. Jól van, elengedheti.
De mielőtt megszólalhatott volna, a hatás megérkezett. Kopogás nélkül rontott be, olyan hirtelen fájdalommal, hogy hosszú pillanatokig csak fehér pöttyök táncoltak a fiú szeme előtt.
Folyékony tűz volt, megperzselte, szikrák pattogtak az ereiben. A tüdeje nem engedett be több levegőt. Ambert bámulta, egy pillanatig biztos volt benne, hogy a nő ebben a szent pillanatban ölte meg. Kedvesen, segítőkészen meggyilkolta. Kijátszotta, megragatdta a tökéletes alkalmat. Megmérgezte.
A forró vibrálás pillanatokon belül szétterjedt a testében, a szíve őrült tempóban vágtatott, hallotta, ahogyan sercegve, elemi erővel próbál kiszakadni a mellkasából. Méreg.Mérgezés. Halál. Patkányok jutottak eszébe, ahogyan rángatózva döglenek meg egy konyha padlóján.
Elvigyorodott, megrázta a mutatóujját. – Nagyon ügyes – lihegte, és már várta a pillanatot, hogy a szájából hab fröccsenjen fel. Még egy hosszú pillanatig nem történt semmi. Még öt másodperc. Úgy érezte, a szíve megáll, a szervei megtekerednek. Összeomlik belülről, aztán...
Négy.
...Aztán lassan újraindul a gépezet.
Három, kettő.
Mintha fejbe vágták volna. Furcsa, fémes ízt érzett a szájában.
Egy.
Eufórikus zsibbadás járta át. Az érzékszervei eltompultak, a teste működése mintha leállt volna, csak a feltétlenül szükséges funkciók maradtak meg. Az éjszakai levegő hűsen ölelte körbe, úgy érezte, úszik a levegőben. – Egyik sem – dalolászta könnyeden. - Inkább repülnék. – Bizonyíték gyanánt kitárta a karjait, hátravetette a fejét. Amberre bámult, nem értette, mi okból nem csatlakozik hozzá azonnal. Halálos komolysággal pislogott, megrántotta a vállát. – Úszhatunk is, ha ahhoz több a kedved. |
Rhakia Zeew-Goradha
Sokkal rosszabbra számított, a várt reakció hiánya először meglepte, majd ezután gyanakvással töltötte el. Dante ismét rosszul lett, az első jelek enyhék voltak, be is tudta a váratlan híreknek, aztán látva ahogy az irányítás lassan kicsúszik a férfi kezeiből kimászott az ágyból. Magára kapta a kabátot, higgadtan kezelte az egészet. A pohárral mit sem törődött, majd úgyis feltakarítják, erre nem akar időt pazarolni. Kerülte a hirtelen mozdulatokat, bár valószínáleg a férfi fel sem fogta volna őket, azonban nem is időzött el sokáig.
Nővérének "hála" gyakran kellett ezzel szembesülnie, volt egy olyan érzése, hogy a fiú nem kevésbé büszke, bár itt nem csak erről van szó, ezért segíteni fog neki, de nem lábatlankodik sokáig. Kezét gyengéden simította a fiú arcára, halkan azt suttogta, hogy semmi baj, itt van, de nem volt mögötte túl sok együttérzés. Egy leheletnyi igen, de az érzéseknek szépen gátat szabott a bizalmatlanság. Lábát megvetette, minden nem létező szemérmesség eltűnt belőle, közel állt a fiúhoz, hogyha szükséges belékapaszkodjon vagy ő kapja el.
A zsebekben kutakodott, ujjaival fürgén járta be a szövet minden kis zeg-zugát, de nem talált ott semmi pirulát. Sóhajtva húzódott hátrébb, de csak éppen egy picit, erősen megragadta Dante karját majd lassan vezette. Az ajtót kinyitotta, kisegítette a férfit, majd becsukta. Kezét felemelte, a falra helyezte, talán annak viszonylagos stabilitása megnyugtatja.
- Kérlek maradj itt! Mindjárt jövök. - Jól érthetően beszélt, de nem üvöltött, ennek ellenére azt is lehetségesnek tartotta, hogy a szavak nem jutnak el a férfi elméjébe. Fürge léptekkel, már-már futva vágott be a tömegbe, modortalan módon lökött félre mindenkit. Hiába minden törekvése a művelet eltartott pár percig, de csak visszatért és remélte, hogy Dantét ott találja ahol hagyta vagy ha nem is akkor nem jutott túl messze. Nem volna rossz megkímélni őt további kellemetlenségektől.
- Csak ezt találtam, de ne aggódj, ez a legütősebb szer amit kaphatsz. - Egy tűt tartott a kezében. - Erős nyugtató és fájdalomcsillapító. - Lehúzta a kis műanyag védőréteget. - Azonnal a véráramba jut és pillanatokon belül kifejti hatását. - Magyarázta miközben Dante karjáról fejtette le a ruhát. Ha tetszik neki, ha nem, ezt most beadja. - Egyedi keverék, jobb bármilyen pirulánál. - Magyarázta, majd erősen megmarkolta a férfi alkarját. A tűt a húsba szúrta, majd lassan bejutatta az orvosságnak hazudott mérget. Minden ilyen megöli az embert, ez ráadásul elég gyorsan. Hogy honnan szerezte azt nem kívánta elárulni, ennyire tekintettel volt Meganra, de ha a fiú esetleg később rákérdezne nem hazudna neki.
Miután mind egy cseppig befecskendezte a szert, ami nagyjából egy lónak is elég lett volna kicsit mozgatni kezdte Dante karját, hogy gyorsabban áramoljon vére. Fél percet várt, nagyjából ennyi időre van szüksége, két kezét a másik vállaira helyezte és a falnak nyomta, hogy ne tudjon szabadulni. Csak ezután lazított szorításán.
- Gyere, segítek! - Megint megfogta a férfi kezét, ujjaikat összefűzte, hogy biztosan ne szabadulhasson tőle. Határozott volt jelenlétével mégis nyugalmat akart hozni. Lehetetlenség. Szinte szétvágta maguk előtt a tömeget, minden útjába kerülő embert félrelökött, a részegeket is akik véletlenül mindig nekik akartak csapódni. Mindenképpen elől haladt, egészen addig, amíg az ajtóhoz nem értek, ki nem jutottak a bűzzel teli, de frissebb levegőre.
- Gyalog vagy kocsival? - Úgy vélte már Dante elég jól van ahhoz, hogy ezen kérdést felfogja és válaszolni tudjon rá. Sőt perceken belül ellenállásra számít, hogy Aesma meg se közelítse lakását. |
Ilajvet
Egy teljes perc erejéig hallgatott. Nem lepődött volna meg, ha Amber megunja és faképnél hagyja. Valószínűleg fel sem tűnt volna neki, éppen azzal volt elfoglalja, hogy megállítsa a szoba forgását. Megszorította a szék karfáját. Vajon van gyógyszer a kabárzsebében. Túlságosan távolinak tűnt ahhoz, hogy megnézze.
Furcsa volt. Ahogyan nézte Ambert, elképzelte őket. A nőt, természetesen korban ugyanannyinak, mint most. Ott volt Patrick is, éppen beszélgettek.
A füle sípolni kezdett.
Vajon Patrick mennyit változott volna ennyi év után? Hogyan nézne ki, ha ma élne?
Mintha valami megcsípte volna. Lenézett a kezére, az ujja alá a szék karfájából aprócska szálka fúródott. Összevont szemöldökkel emelte fel a fejét, a halántékához nyomta az ujját.
Ne most. Csak egy órát várj. Csak hagyd, hogy előbb eltűnjek innen. Ne itt.
-Igen. Nem. – Homályos tekintettel meredt a szemközti falra. Újabb kés a tarkójába, ezúttal nem tudta hang nélkül tűrni. Ezt gyorsan ellensúlyoznia kellett, megpróbálkozott egy könnyed mosollyal. Akadozó levegővel talpra állt, a pohár kicsúszott a kezéből és szilánkjaira robbant. Értetlenül bámult a padlóra, cipőjének talpa alatt tompán ropogott az üveg, miközben valami sajnálom, véletlen volt-ot motyogott. – Egyenlőre... elég... lesz. – Azon gondolkodott, az ajtó jobbra vagy balra van. – Gondolkoznom kell ezen. – Egy pillanatra Amber arca eltűnt, aztán elázott festményként, tintapacákban rajzolódott ki újra. Ki kell jutnia, ki az éjszakai levegőre. – Mennmkll – mormolta anélkül, hogy megformálta volna a szavakat.
|
Rhakia Zeew-Goradha
- A vér kötelez. - Tette hozzá sóhajtva. Ez volt az egyetlen dolog amit ő is komolyan gondolt, az persze természetes ha Dante ennyitől nem lesz meggyőzve. Megvonta a vállát. Az ő dolga, Amber részéről megtette azt amit szükségesnek vélt. Sóhajtva lehuppant az ágy szélére, lerakta poharát majd kinyújtoztatta végtagjait mintha abban a pillanatban ébredt volna.
- Rengeteg mindent. Közel egy idősek voltunk, mondhatjuk úgyis, hogy velem nőtt fel. - Mindezt olyan közönnyel közölte mintha semmiség volna. Valójában ezzel egy pajzsot emelt fel, egy falat emelt, kis börtönt állított érzelmei számára. - Apám bizalmasa volt, jóbarátok, de nem a talpnyaló. - Fejét megrázta, hogy nyomatékosítsa. - Egy Frey sem volt az. Inkább olyanok akik hűségesek, sokat láttak és nemtetszésüknek hangot is adtak. Viharos kapcsolat volt, de hát ilyen a barátság. - Kezével kis kört írt le a levegőbe. Szavai sietősek voltak, unottak, pedig talán most meséli el először ezt a történetet.
- Jól ismertem őt. - Lassan hátradőlt, belesüppedt az ágyba. Lehunyta szemeit és összegezte gondolatait. - Ő is jól ismert engem. Számíthattam rá akkor is amikor senki másra. - Megfordult, hasán feküdt, a takaróba süppedt arca de szemei jól láthatóak maradtak. - Én el akartam hagyni azt a földi poklot és ő azt mondta segít nekem. Ígéretet tett. Azt mondta se nekem, sem nővéremnek nem kell többet visszamennünk oda. Nem kell elviselnünk semmit. - Hittem neki. Lehunyta szemeit. Düh jelent meg hangjában, erős érzelmek. Térdelésbe lökte magát.
- Igen megölték, bár helyesebb talán az a kifejezés, hogy kivégezték. - Fejét félrebillentette. Nagyokat sóhajtott, közben a hajszálakra koncentrált amik arcát simogatták. - Mondhatjuk úgyis, hogy közöm volt hozzá. - Keserűen felnevetett. Volt benne megvetés, keserűség de ami a legfontosabb csalódottság. - Idővel egyre kevesebbszer jelent meg a klán közelében, én falaztam neki. Akkor nevelt téged is. - Ekkor fordult először Dante felé, ujját rászegezte. Nem akarta részletezni a folyamatot ahogy reményei szépen elszáradtak, mint a falevelek. Nem akarta elmesélni miként hidegültek el és a mai napig nem tudná megmondani az okát.
- Egy nap rámtámadt, nagyon kevéskén múlt az, hogy megöljön. Azonnal kitűzték halálának napját, olyan időpontot választottak amikor már én is képes voltam kikelni az ágyból. - Hogy végig nézhesse. Ennyi, nem több. A történet itt végetért. - Nem tudom miért tette. Előtte beosontam hozzá, mondtam, hogy mondja el az okát, de annyira nem vette a fáradtságot, hogy hazudjon valamit. Nem tehettem semmit, pedig egy hazugságért cserébe kimentettem volna. Csak ennyi kellett volna. - Vissaereszkedett az ágyra, felkészült Dante őrjöngésére, esetleg arra is, hogy megtámadja. - Eléggé kimerítő volt a válasz? - |
Ilajvet
Láthatóan nem volt elragadtatva az ötlettől. Jobban örült volna konrét fizetségnek. A jövőbeli szívességnek túl sok formája létezik. Meg van az esélye, hogy később még mebánja ezt. De a lista már így is elég hosszú, mit számít még egy kis szívesség?
Megrántotta a vállát. Nem tudnál olyat mondani, ami megnyugvást hoz. Bámulta Amber véres tenyerét, lassan megemelte a jobb szemöldökét. – Váóó – mondta nyújtottan, arcán mű-elismeréssel. – Tökéletesen meggyőztél. Most már az életemet is rád bízom. – Úgy tűnt, kiszemtelenkedte magát, mert hátra dőlt, bólintott és jóval komolyabb hangszínen folytatta. – Rendben van. Jövök neked eggyel. A közeljövőben. – Elhallgatott, az arcán egy pillanatnyi bizonytalan, meghatározhatatlan kifejezés suhant át. – Mit tudsz Patrick Frey-ről?
|
Rhakia Zeew-Goradha
- Azért el ne bízd magad. - Megengedett magának egy vigyort, de sokkal inkább fintorgásnak tűnt. Valamiért nem tudta olyan jókedvvel kezelni a dolgot, érthető módon feszült volt és nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy ezt leplezni próbálja. Talán majd máskor.
- Talán mert jó ember vagyok? - Felelt a kérdésre kérdéssel, de ahogy az italába kortyolt végre megjelent egy igazi mosoly. Nem, ez a gondolat túlságosan abszurd, ezt ő maga is belátta és akaratlanul is nevetnie kellett ezen. Elégedetten cuppogva ízlelgette a folyadékot, a plafont bámulta, úgy tűnt gondolkodik. Még fel sem tette igazán magának ezt a kérdést, valóban töprengenie kellett, hogy miért is teszi ezt? Miért? Miért? Hmm.
- Nem jó nekem vagy ha igen nem tudok róla. - Vállatvont, az itala elfogyott ezért ismét a minibárhoz sétált majd újra töltött magának. Óvatosan tette mindezt, nem akart teljesen elázni, az is segédkezett a kontrol elvesztésében. - Az ára legyen annyi, hogy felkerül a listára, mint szívesség. Jössz nekem egyel. - Szemöldöke kérdőn megemelkedett. Most akarod vagy sem?
- Egyébként sem vagyok biztos abban, hogy amit megtudsz azzal elégedett leszel vagy megnyugvást hoz. - Keserű félmosolyra húzódott szája, a poharat ajkaihoz emelte. Egyelőre élvezte a hideg üveg simogatását. Sóhajtva nyúlt csizmájába, egy kést rántott elő, mielőtt Dante félreértette volna a helyzetet egy kisebb vágást ejtett tenyerén. Vér szivárgott rajta, de nem volt túl mély ezért éppen csak kibuggyant a sérült felületen. Kinyújtotta, hogy a férfi maga is jobban szemügyre vehesse.
- Legyen ez a biztosítékom arra, hogy az igazat mondom. Persze azt az igazat amit én tudok. - Ez egy bevett szokás volt nála, tenyerén pár helyen még halványan látszott néhány vágás, de kevésszer vetemedett erre. |
Ilajvet
A következő pillanatban őszintén meglepődött. Egy darabig mozdulatlan maradt, habár Amber világosan jelét adta annak, hogy keljen fel. A fejében több alternatíva is keringett. A tegnapiak után lehetséges, hogy a nő a vesztét akarja. Meg akar szabadulni a problémától. Odakint talán két öltönyös gorilla várja.
Grimaszolt és talpra állt. Követte őt, közben az járt a fejében, hogy megalább egy szál cigit kérhetett volna, ha már úgyis meg kell halnia. Ó, ráadásul milyen diszkrét.
– Édes vagy, szobára hoztál? – újból kényelembe dobta magát, az előzőhöz nagyon hasonló módon.
Gyanakodva méregette hol Ambert, hol a poharat. A keze megremegett, a jég az üveg oldalához koccant. Nem köntörfalazott, kimondta, ami zavarta. – Hogyhogy ilyen segítőkész vagy? – Az aranyszínű italba bámult. Jó íze volt, úgy tippelte, az üveg a felsőpolcos kategóriába tartozik. Újból megízlelte, aztán felnézett a nőre. Az arcvonásai kemények voltak, de a tekintete bizonytalan. – Most azt mondod, hogy kiszolgálsz engem bármilyen információval, amit csak tudni akarod. Miért jó ez neked? - Összeszűkültek a szemei. – Feltéve, ha egyáltalán igazat mondasz. Mibe fog ez fájni nekem?
|
Rhakia Zeew-Goradha
- Ami azt illeti én akartam, hogy ide gyere. - Szólalt meg Amber majd egy bájos mosolyt intézett a fiú felé. Wannard sóhajtva állt fel és ült vissza asztala elé egy doboz cigi társaságában, Megan közben szúrós tekintetével figyelte húgát. Nem sok fogalma volt arról, hogy mi van köztük, a nő kirohanásáról tudott, de ez idő kérdése. Vár még egy kicsit amíg elfajulnak az események, utána minden napvilágra kerül. Addig marad nemtetszésének éreztetése.
Aesma ezzel a legkevésbé sem foglalkozott, félmeztelen nőket nem vesz komolyan plusz Megant így ő mindkét esetben ki volt zárva. Vagy sikerül megoldania a helyzetet vagy ront rajta, de ez annyira nem lényeges - vagy nem tűnik annak - hogy hatást gyakoroljon nővérére. Hirtelen pattant fel és lépett ruháihoz, gyors ütemben rángatta fel magára őket. Ezt kihasználva Megan arccal előre eldőlt és ismét kiélvezte, hogy csak az övé a kanapé.
Még gyorsan felkapta kabátját, hogyha távoznia kellene ne legyen olyan kellemetlenségben része, mint múltkor. Fejével az ajtó felé bökött, egyértelmű utasítás volt. Félresöpört egy kígyót ami éppen lábuknál tekergőzött el. Idegesen feltépte az ajtót, majd a fal mentén haladt. Folyosók következtek, egyre messzebb keveredtek a szórakozó tömegtől, a zenétől. Egy kulcscsomót rángatott elő kabátjának zsebéből, kis kutakodás után megtalálta a megfelelőt. A zárba illesztette, kattant, majd az ajtó kinyílt.
Egy átlagos szoba volt egyszerű berendezéssel, de ami a legfontosabb volt. Béke volt, nyugodtan beszélhettek vagy csapkodhattak, ahogy tetszik. Felkapcsolta a villanyt ami az egészs szobát elárasztotta. Kabátját az ágyra dobta, a kisebb beépített hűtőhöz sétált és elővett egy kis whiskyt. Pár pohár, jég majd visszafordult Dantéhoz. A kezébenyomta az egyik poharat, majd belekortyolt sajátjába.
- Hagyjuk a felesleges tiszteletköröket. Itt vagyok, bizonyára van kérdésed. Hallgatlak. - Leült az ágy szélére, valóban másként viselkedett. Ám ezúttal ügyelt, volt már benne nyugtató tabletta, hogy elkerülje az esetleges kitöréseket, de ez sem képes gátat szabni neki ha esetleg az egész veszekedésbe torkolna. |
Ilajvet
Nem tudta, mikor volt utoljára ilyen nehéz feladat előmásznia a sötét, eldugott kis rejtekéből. Mintha azt a maradék életet is kifacsarták volna belőle, üres, hideg gépezet volt, aki jött, mert hívták. A kapucnit – amit mélyen a fejébe húzott – belépéskor kénytelen volt levenni. Így az arca is fedetlenül maradt, habár a kapucni sem takarta eddig, de az legalább árnyékot vetett az arcára. Most semmivel sem tudta beesett, sápadt arcát, véreres szemeit leplezni. Csak egy pajzsa volt, az arckifejezése. Ami mindenki felé azt közvetítette, tökéletesen jól vagyok, egyszerűen csak untatsz. Ezért nem vigyorgok rád, te idióta.
Feszült volt, annyi biztos. Zsebre tett kezekkel sétált be a helyiségbe. Gyors terepszemle után kisajátította az egyik széket. Pontosítva kettőt. Az egyikbe ledobta magát, a másikra a lábát pakolta. Nem úgy tűnt, mintha odafigyelne Sidre, legalábbis a tekintetük alig találkozott egyszer-kétszer. A szempár sokkal inkább Ambert találta meg. A legutóbbi találkozás túl sok megválaszolatlan, nyitott kérdést hagyott maga után. Beszédes tekintettel megemelte a szemöldökét.
- Világos – fordult vissza Wannardhoz, kurtán bólintott. Csak egy rövid pillantást intézett a boríték beljesébe. – Pompás. Csak ezért hívtál?
|
Wannard
 Ugyanazon mocskos helyre vezérelték ahol első nap is találkozott "munkaadójával". Egy fiatal fiú dadogva lépett Dantéhoz és kísérte be. A nagydarab fickó végül elállt az útból és végre beléphettek a szobába. Az ajtó zárja kattant. Szinte semmi sem változott azóta. Még mindig színes méretes kígyók tekeregtek mindenhol, ugyanaz az elhasznált kanapé volt középen éppenséggel valaki feküdt rajta.
Megan, egy szál bugyiban terült el. Ahogy hason feküdve elnyúlt jól szemügyre lehetett venni szépen kidolgozott rózsákból és koponyákból álló méretes tetoválását. Meg sem mozdult, annyira nem, hogy szinte már halottnak tűnt. Egyik karja a földre lógott a másik a kanapé háttámláján pihent. Látszólag nem volt a legjobb állapotban. A kölyök megindult felé.
A férfi asztala előtt ült, eredetileg dolgozott, de hamar kapott társaságot Aesmba formájában aki macska módjára mászott az ölébe és követelt figyelmet. Nem volt mit tennie, talán őt is el kéne intéznie és végre nyugta lesz. A lány egyik kezével Sid nyakába kapaszkodott, fejét mellkasához simította, úgy bújt hozzá, mint egy teljesen ártatlan és védtelen lény. Aljas kis dög. Ez is csak hízelgés volt, így próbálta magához édesgetni őt. Dante és a tizenéves gyerek érkeztére felemelte fejét.
- Nem jó ötlet. Inkább ne piszkáld! - Wannard egy cigit nyomott a szájába, a parázsló vége ismételten felizzott. Már előre összeszorította szemét, felkészült a hirtelen kitörtésre. Egy füstös sóhaj. A fiú keze érintette a nő vállát, kicsit megrázta. A test nagy sokára megmozdult, a lány négykézláb feltolta magát, megmozgatta nyakát. Egy pillanat alatt felpattant helyéről, ökle lendült nagy csattanással érkezett a kölyök arcán. A gyerek hátratántorodott, elesett, fejét beütötte a falba is. Pár lépés és előtte termett, lehajolt hozzá, erősen megragadta nyakát majd úgy emelte fel a gyenge kis testet. A fiú nyöszörögve szorította Megan csuklóját.
Az izmok megfeszültek, remegtek a nő dühében. Vonásai szinte felismerhetetlenségig eltorzultak ahogy vicsorgott, erre persze a vörös fény is rájátszott ami szokatlan árnyékokat varázsolt arcára. Hangosan fújtatott, hörgött. Így jobban megnézve teste sokkal betegesebbnek tűnt, mint ruhában. A csontok erősen a vékony bőrnek feszültek, sápadt volt, ütések, horzsolások és vágások friss nyomai tarkították. Mindkét csuklóján vörös foltok, égésnyomok, nyaka szétkaparva, ökle véresre zúzva.
- Idhren! - Csattant fel a férfi aki megunta a kis közjátékot. Mindig ez volt. Megan a tűz elemet birtokolta, nem véletlenül. Ez a vehemens személyiség rengetegszer sodorta bajba és még fogja is. Mintha szándékosan akarná megrövidíteni az életét. A nő ujjai eleresztették a fiú nyakát, hagyta tehetetlenül a földre zuhanni.
- Háromig számolok, ha utána is itt talállak úgy kicsipkézem a kis pofikádat, hogy a fogsorodból sem fogják tudni megállapítani a személyazonosságodat. - A kölyök arcába hajolva ingerülten morogva közölte mindezt. Szegény gyerek sípoló tüdővel kúszott ki az ajtón, a nagy sietségben viszont arra is szakított időt, hogy becsukja azt maga mögött mielőtt a veszett némber emiatt utánaindul és hülyére veri.
Mintha mi sem történt volna ült vissza a kanapéra, még mindig hiányos ruhában. Wannard felállt, egyik kezét Amber térdhajlatai alá csúsztatta másikkal hátát támasztotta meg.
- Sérv és agyvérzés környékez meg miattatok. - Amber erre csak elégedetten vigyorgott, Megan persze puffogva fordította el fejét és dacosan összekulcsolta két karját mellkasa előtt. - Te pedig ne ritkítsd az újoncokat, a végén egy sem marad nekem. - A nő természetesen csak motyogott valamit az orra alatt, de végül nem kívánt semmi egyebet hozzáfűzni. Sóhaj, majd feszült csend következett. Több szék is rendelkezésre állt Dante számára, elvégre így a kanapén ücsörögve még mindig olyanok voltak, mint egy kisebb bíróság akiktől is jobb esetben megvető pillantásokat kaphatsz.
- Szóval azt mondták nem látják értelmét ennek a hétnek, már az első napokon bizonyítottál. - Kikapta Amber szájából a cigit, majd ő szívott bele egyet. A két nő bólintott. Rövid csend után végül nem nyújtotta hosszabbra a dolgot. - Rendben. Ha pénzre van szükséged csak jössz és kapsz munkát. Egyedül csak kisebb ügyeket oldhatsz meg, a kockázatosabb eseteknál csapatba kerülsz. - Ekkor Megan szó nélkül felállt, az egyik szekrényhez lépett majd kutakodásba kezdett.
- Idővel majd kitapasztalod ki-kicsoda és mi a szerepe itt. Igazából akár lehetsz fuvaros vagy takarító is, de az inkább olyanoknak ajánlott akik nem szívesen ártják bele magukat a végrehajtók mocskos dolgaiba. - A nő visszatért, egy szép vastag borítékkal a kezében. Leült, majd az asztal fölött áthajolva nyújtotta a fiúnak. A boríték nem kis bankjegyekkel volt kitömve.
- Benne van a munka ára, a szállítási díj, az anyagok és az ékszerekből részesedés is. - |
Rhakia Zeew-Goradha
Hiába kapott választ nem nyugodott meg, sőt idegesen ficeregni kezdett a helyén. Szinte pofánvágták a tények, de ő a tagadásba menekült. Nem akart hinni nekik, nem akarta látni a nyilvánvalót, azzal hitegette magát, hogy az a kiskapu elegendő. Még nem kapott konkrét nevet, de zsigereiben érezte hogy ez csak ő lehet. Kínjában felnevetett. Igen, az utolsó évtizedben gyakran kérte segítségét. Gyakran kellett falaznia, már az is megfordult a fejében, hogy a férfi titkos viszonyt folytat valakivel. Haragudott, ezúttal magára. Nem volt elég megbízható egy ilyen titokhoz? Lehet a férfi attól tartott ugyanolyan elvakult, mint felmenői és egy félvér majd undort vált ki belőle.
Számít ez igazán? Érdekelte igazán? Elárulta, nem jelentett neki annyit, hogy betartsa felé tett ígéretét. Sosem szerette igazán, minden vele töltött percben azt várta, hogy mikor csaphat le. Információk, egy védtelen pont... Lehetséges, hogy ez nem így volt, de amikor próbálta megérteni ő csak így látta. Utólag visszagondolva minden teljesen más volt mint abban a pillanatban megélve. Ezért van az is, hogy még tulajdon nővérétől is azt várja, hogy éjjel elharapja torkát.
- Így nem fogsz semmit kideríteni. - Fejét megcsóválta, hangjából elpárolgott minden düh, de minden egyéb kedvesség is ami őt jellemezte. Hideg volt, közönyös és távolságtartó. - A papíron lévő adatok hazudhatnak a legtöbbet, klán gyakran hamisított ilyeneket elvégre nem tudódhat ki a halhatatlanok létezése. - Lábait kinyújtotta, így képletesen leeresztette az előbb felemelt pajzsát ami mögé rejtőzött gondolkodni. A sebek még frissek voltak, de már nem annyira, hogy ne tudja őket kezelni. Egy ideig így ült, fejét a falnak támasztotta.
- A bizalmasabbak eléggé félnek ahhoz, hogy ne mondhanak semmit vagy hazudjanak. - Magyarázta tovább. Ezekkel konkrétan megsemmisített minden eddigi kutatást. - Persze kiderülhet egy-két valós dolog is, de elenyésző az átírt adathalmazok között. - Nagy nehézségek árán felállt, még gyenge volt, sőt minden kis varázslat után egyre inkább, de ennek ellenére felszegett fejjel és kihúzva lépett oda a papírokhoz. Felkapott egy köteget, átvizsgálta őket. Egy halhatatlant felismert. Igen ő is tájékozott volt, megvoltak a kémei, olykor pedig saját maga kísérte figyelemmel egy-egy ígéretesebb példányt. Ennyi év után ilyen befolyással megteheti. Eleinte a klán biztosított neki egy alapot, de mindez semmit nem ér ha az ember mellé nem játszik ügyesen.
- Itt egész jó az arány. - Visszahajtotta a papírokat, majd az előbbi helyükre dobta őket. - Biztosra csak olyannal mehetsz aki maga is ott szolgál...t. - Előrehajolt, pár másodpercre magában merengett. - De nem volna szerencsés a klánt megközelítened. Külsőst nem vesznek be, főként nem félvéreket. - Kis szünetet tartott, megint töprengett közben hümmögött is párszor. - Ha az Égiek kegyesek és valaki nem öl meg azonnal akkor is valószínűleg nem fog beszélni. Igaz egy ilyen információ nem árulás, nem adná ki vele a klán jelenlegi helyzetét, nem veszélyeztetné vele... - De gyanút keltene. Aki egyszer kis dolgot is elmondott máskor is beszélhet. - ...Vagy ha a helyzet úgy hozza és igen valószínűleg összehazudna mindent. - Talán ezt jobb ha Dante most tudja meg. Nem kelt benne felesleges reményeket.
- Sok Frey meghalt. - Megköszörülte a torkát, majd minden további nélkül hátat fordított a fiúnak és hasonlóan a lakásban látottakhoz kialakított egy útvonalat amit lassan bejárt. - Párról el is tudom képzelni, hogy egy félvér kölyköt rejtegettek. - Bólintott egyet. Kibújt a kabátból, amint elért a fotelekhez ledobta az egyikre.
- Már tényleg ideje volna távoznom. - Sóhajtotta és elindult a kijárat felé. Az ajtó nyikorogva emelkedett fel, már nem volt elég ereje ahhoz, hogy csak úgy kicsapja. Még pár ilyen trükk, altatók és holnap estig ki sem kell az ágyból. Megtehetné, hogy mindent elmond a fiúnak, őt már száműzték a mocskos áruló a második neve. Nem azért nem tette mert félt, vagy ilyen mély benne az elkötelezettség egykori klánja iránt. Nem akarta, talán jobb így Danténak. Megnyugodna a lelke ha tudna mindent? Az is lehet, hogy túlkomplikálja a dolgot és nem is ugyanarról az emberről van szó. Igen, valószínűleg így van. |
Iljavet
A kérdés váratlanul érte, de egyben jogosnak is tartotta a szemrehányást. Elvégre nem olyan rég tényleg ezt mondta, Amber pedig hitt neki, elfogadta. Most pedig rácáfolt az egészre ezzel a ballépéssel. Kelletlenül fordította oldalra a fejét. A falat bámulta. Kényelmetlenül érezte magát, éles levegőt vett.
– Rendben – morogva adta meg magát, saját magát szorította sarokba. - Egyszer úgy is megtudtad volna. – Visszasétált a falra szerelt szekrényhez, ujjával elfordította a kallantyút, benyúlt a kis polcok közé. – A Frey a törvényes családnevem... és igen, azoktól a Freyektől kaptam, nem csak egy név. – Lepattintotta a doboz tetejét, a tenyerébe ejtette a gyógyszert. - De valójában nem fűznek hozzájuk még csak rokoni szálak sem. - Becsukta a szekrényt, a falnak támaszkodva, háttal állt Ambernek. – Többen is dolgoztak közülük a családodnak. – Bámulta a markában tartott pirulát. – Évekkel ezelőtt az egyikük nyom nélkül eltűnt. Valószínűleg meghalt. Több mint valószínű, hogy megölték. – Szándékosan nem tért ki rá, pontosan kiről is van szó és ez mind miért olyan fontos neki. Ráharapott a tablettára. – Tudnom kell, mi történt vele. – Éles tekintete Amberre villant. – Minden szál a Knightokhoz vezet. De nagyon diszkréten intézitek ti az ügyeiteket. – Nem tudta eltűntetni a hangjából a megvetést. Nem is akarta. – Lehetetlenség beférkőzni, ezért csak külső megfigyelőként tudok dolgozni. – Hirtelen vált dühössé, a legközelebbi papírkötegbe rúgott. – Mindent, mindent megtalálok, csak azt nem amit akarok.
|
Rhakia Zeew-Goradha
Idegesen fújtatott, olykor még feltört torkából egy-egy morgás, de sokkal nyugodtabbá vált amikor Dante elkezdett hátrálni. A láng gyorsan terjedt, visszahúztak, el egy olyan semleges helyre ahol nyugodtan eléghetett és szétszórhatta parázsló hamuját. Lábai mögé rejtette arcát, de harcias tekintete még mindig jól látszódott. Egyik kezével csípője környékén markol bele húsába. Ahogy nézte a fiút szinte érezte ahogy egykori sebesülése ismét veszettül elkezd fájni.
I was five and he was six
We rode on horses made of sticks
He wore black and I wore white
He would always win the fight
- Csak egy név? - Horkant fel gúnyosan, hangjába egy kis megvetés is keveredett. Nem hitte el maradéktalanul azt a magyarázatot amit kapott. Ő maga remekül ismerte a hazugság erejét, talán pont ezért volt képtelen megbízni bárkiben. Amber is hányszor csapott be embereket, szemrebbenés nélkül, visszaélt bizalmukkal. Szeretett volna hinni, de képtelen volt. Minden elhangzott szó hatalmas kérdőjel lesz a nő számára.
Seasons came and changed the time
When I grew up, I called him mine
He would always laugh and say
"Remember when we used to play?"
- Mi közöd a Frey családhoz? - Hangja jóval összeszedetebb volt, higgadtabb, minden erejét bevetve próbált valamelyest emberi viselkedésmódot magára erőltetni.
Now he's gone, I don't know why
And till this day, sometimes I cry
He didn't even say goodbye
He didn't take the time to lie..
Bang bang, he shot me down
Bang bang, I hit the ground
Bang bang, that awful sound
Bang bang, my baby shot me down...
Lehajtotta fejét, összeszorította fogait. Nem engedett az érzelmeknek, nem hagyta őket áramolni. Elzárta őket és elfelejtette, mint lassanként virágot és mécsest vinni az Ő sírjára. Halhatatlanként igazán megtanulhatta volna ennyi év után hogyan tartsa magát távol az emberektől. Nem számítanak. Ők meghalnak és Amber jobb esetben nem. Túl sok időt pazarolt arra, hogy dolgokat megmásítson amikor idővel rájött, hogy jobb nélkülük. Túlértékeltek, különösen az ígéretek.
// Hangulatzene // |
Ilajvet
A földön ült, nem mozdult. Lehajtott fejjel nézte a csillogó kis szilánkokat. Amber láthatóan nem volt jól, de legalább ezúttal már életjeleket is produkált. Jobbnak látta, ha hagyja lecsillapodni. Később majd ráér a kíváncsiskodással. Ő váltotta ki ezt a reakciót? Ennyire érzékenyen érinthette a téma?
Csak akkor emelte fel a fejét, amikor neki szegezte a kérdést. A tekintete nyílt volt és őszinte, a megbánás legkisebb jelét sem mutatta. Bólintott. Tekintete követte a papír mozgását, összevonta a szemöldökét.
Feltápászkodott a földről. – Talán elmondom, miért, ha ezt most azonnal abbahagyod. – Megrázta a fejét. – Utálom, mikor ezt csináljátok. Kikészítő. – Látszólag nyugodt volt, mintha tényleg ilyen könnyedén venné a helyzetet. De a szemében tükröződött az igazi aggodalom. A tekintete oda-vissza cikázott a papírköteg és Amber között. - Ha felgyújtod azokat, előbb fojtalak meg, mielőtt elégnénk – közölte kedvesen.
Nem akart közeledni, felemelt kezekkel hátrált. A túlsó falnak támaszkodott, szemközt Amberrel. Közömbös tekintettel bámulta, hüvelykujját a farmerjának zsebébe akasztotta. A felállás egész gyorsan megváltozott. Jelenleg nem úgy tűnt, mintha társak lennének. Sokkal inkább ellenségek, akik kénytelen egy légtérben tartózkodni. Mintha bármiféle rossz mozdulat valamelyikük végét jelentené. Ezt a kellemetlen, nyomasztó érzést próbálta a fiú ellensúlyozni. Éppen ezért látszólag nem vette komolyan a helyzetet.
Sóhajtott. – Nem azért csinálom, mert valaki felbérelt. – Lassan, komor tekintettel ingatta a fejét. – Nem is szórakozásból. Ez személyes. Igen, tényleg van rólad néhány jegyzet. De összességében nem te érdekelsz. Őszintén meglepődtem, amikor először láttalak Sidnél. Felismertelek, de nem tudtam, mit keresel ott. Most már világos.
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sokan élik itt életüket, töltik itt az éjszakát. A magányos lézengésből hamar baj kerekedhet. Mocskos, sötét, nem hiába kerülik el az ilyen és hasonló helyeket az átlag polgárok. 
Élvezte a dolog minden percét, próbált komoly képet vágni, hogy a küldetés hihető maradjon, de ez lehetetlennek bizonyult. Úgy vélte magára hagyhatja Dantét amíg ő maga összeválogat pár dolgot, de ezt hamar megbánta amikor a sorok között sétálva a frászt hozta rá az eldőlt polc zaja. Morgolódva dobta kosarába az édes vörösbor üvegét, a mirelit pizza mellé. 
Ugyanazon mocskos helyre vezérelték ahol első nap is találkozott "munkaadójával". Egy fiatal fiú dadogva lépett Dantéhoz és kísérte be. A nagydarab fickó végül elállt az útból és végre beléphettek a szobába. Az ajtó zárja kattant. Szinte semmi sem változott azóta. Még mindig színes méretes kígyók tekeregtek mindenhol, ugyanaz az elhasznált kanapé volt középen éppenséggel valaki feküdt rajta.