|
Témaindító hozzászólás
|
2013.04.01. 19:55 - |
 Nagy kiterjedésű park, rendezett és tiszta. Ha valaki inkább magányra vágyik találhat számos eldugott zeg-zugot, kisebb ösvényeket is ahol szinte sose járnak emberek. Kisebb-nagyobb mesterséges tavak tarkítják. |
[9-1]
Zackary Mason
 - Mi a... - Morogta és sietős léptekkel közelítette meg a lányt, valamint a kóborkutyát. A korcs egyből rávicsorgott, pedig jobb esetben is fogalma sem lehetett volna arról, hogy kitől is érkezett az a kő. Nem tetszik a pofám, mi? - Teljesen elment az eszed? Ez a dög megvadult, kicsinálhatta volna azt a szerencsétlen bolhafészket. - Ujjával az előbbi 'áldozat' irányába mutatott. Igen, valamerre arra tűnhetett el. - Az is lehet, hogy téged is megharap. - Határozottan, de nem durván megfogta a lány csuklóját és arrébbvonta. Nézd csak meg, még törődöm is veled.
- Inkább kérem szépen a dicséretet és a puszit a hősies tettemért. - Morogva fonta össze karját mellkasa előtt, egy ideig durcásan nézett a lányra, majd végül kibökte. - Egy hajléntalané, itt van a közelben. - Kicsit sértetten, ajkát lebigyesztve lépett ki oldalra így szabad utat engedve a lánynak. Gyanakvó, ellenszenves pillantást vetett a kutyára. Nem bízott benne. Biztos rápályázik. Gonosz kis dög. Mindenkiből bolondot csinálhat, de belőle nem. Ó nem, ő átlát ezen ravaszságon.
- Erre. - Nyögte, majd fejével abba az irányba mutatott ahonnan jöttek. Kezeit kabátjának zsebébe süllyesztette, majd szó nélkül elindult. Haragosan motyogott valami orra alatt, de az egészből semmi sem volt érthető, egyszerű egybefüggő susmorgó sziszegés volt.
Nem kellet sokat sétálniuk, hogy összetalálkozzanak a vastag rongyokba bugyolált hajléktalannal aki egy padon húzódott meg. Sóhajtott, lehelete fehér párafelhőként tört ki ajkai fogságából. Türelmetlenül toporzékolt, azt várta, hogy a szöszi szolszáltassa vissza a kutyát gazdájának. |
 Mikor végre befejezték a játékot Mex-el és úgy tűnt a kutya is nagyon várja már a vacsorát és a meleg ágyát elindultak hazafelé, ám mikor megfordult egy idegennel találta szemben magát, aki egy jól megtermett kutyával volt. A kutyus egyből belopta magát a lány szívébe, hiszen Elina arról híres, hogy minden kedvenc szerelmese, de aztán hirtelen mindketten eltűntek a szeme elől. Olyan hirtelen történt minden, hogy szinte megszédült, majd utánuk nézett és végignézte a jelenetet. Melle alatt összefont karra várta a végkifejletet, közben nagyokat nevetett, mert roppant viccesnek találta, hogy a szívtipró idegen ilyen helyzetbe került. Látszólag semmit sem értett a kutyákhoz, és ezt bizonyította is, mikor szerencsétlen állatnak dobott egy hatalmas követ. Akkora harag gyúlt benne hirtelen, hogy azt hitte most azonnal megfojtja a fiút, de mivel ezt legjobb barátja, Mex is észrevette nyugtatásképpen hozzádörgölőzött.
- Rendben Mex, nem ölöm meg. Majd néhány perc gondolkodás után hozzátette: Csak megkínzom!
Nem tudta elképzelni, hogy volt képes bántani egy ilyen dédelgetni való kis állatot. Látott már nagyon rossz állapotban lévő kutyát az állatotthonban, de az illető szerencséjére nem tudta ki volt a bűnös. Ennyire még nem volt dühös valakire. Szerencsére Mex jó kutya volt és mikor Elina megparancsolta neki, hogy maradjon ott, míg ezt lerendezi szépen felugrott a mellettük lévő padra és lefeküdt. A lány elmosolyodott és végigcirógatta a kutya fejét, épp úgy ahogy szereti. Az állat élvezettel tartotta a fejét és mutatta, hogy még hol simogassa gazdája. Elina ezen elnevette magát, azonban haragja a fiú iránt nem csillapodott.
- Okos kutya, mindjárt jövök.
Azzal odafutott a fiúhoz, aki csak állt ott mint egy kupac szerencsétlenség még meg csak rá sem nézett a kutyára. Most már biztos volt benne, hogy az állat nem az idegené. arra gondolt, talán egy barátjáé aki megkérte, hogy vigyázzon rá. Ő meg nagy kegyesen beleegyezett, mert nem akart bunkóbak látszani. Hát ezek után nem csak az a barát, de senki sem meri majd rábízni a kutyáját. Mikor olyan közel ér a fiúhoz, hogy az hallja amit mond lelassít, és odakiáltott neki.
- Mondd, normális vagy?! Majd úgy döntött nem pazarol több időt a féleszűre, inkább a jószághoz siet, hogy megnézze, komoly-e a baj, de még a válla fölött hátrakiáltott neki. - Veled még számolok!
Letérdelt a nagytestű állat mellé, és becézgetni, cirógatni kezdte. Úgy védelmezte akár egy anya a gyermekét.
- Rendben életem, semmi baj. Nem fog többet bántani az a tetű. Ekkor szúrós tekintettel jelentőségteljesen a fiúra nézett, majd ismét visszatért az állat ápolásához. Finoman, megtapogatta ott, ahol a kő eltalálta. A kutya válasza egy szűkölés, majd hosszas morgás volt.
- Rendben kicsikém. Semmi baj, fel tudsz állni? Gyere segítek, majd szép lassan felhúzta a kutyát, aki nagy meglepetésére hagyta. Általában az idegen kutyák nem engedik, hogy nagyon hozzá érjenek, de ennek az állatnak szüksége volt a segítségre.
- Jól van, ügyes kutyus! Mosolyog Elina. Megkönnyebbült, mikor látja, hogy a nagy testű állat nem ellenkezik.
- Most gyere, gyere ide hozzám! Szólt a kutyához ismét a lehető leglágyabban.
Az elindult, egy kicsit sántítva, de Elina úgy vélte, hogy rendbe fog jönni. Nem ütött akkorát a kő. Hál istennek. Ennek tudatában megnyugodott és ahol csak érte elkezdte vakargatni, simogatni a boldog ebet, aki annyira élvezte a kényeztetést, hogy köszönés képpen összenyalogatta Elina kezét, lábát, majd az arcát is megpróbálta elérni, de a lány, aki most is nevet, akár egy kisgyerek aki felszabadultan játszik a kutyájával eltakarta azt. Annyira örült neki, hogy védencének nem lett nagyobb baja, hogy majdnem elfeledkezett a probléma okozójáról, aki még mindig csak állt ott bambán, mint aki most látott életében először kutyamentést. Mondjuk lehet, hogy kutyát is csak most látott először, gondolja gúnyosan.
Dühe már nem volt nagy, ezért csak odakiált a srácnak: Kinek a kutyája? |
Zackary Mason
Teljesen nyugodtan sétálgatott a parkban. Ez egy ilyen pihengetős nap volt, illetve hét, annak pedig a vége felé közeledve elkezdte unni magát. Alapvetően nem sok munkája volt a műhelyben, mikor hazament senki sem várt rá, csak a mosatlanok, de azok várhattak tovább. Elég elviselhetetlen volt már ez a rendetlen állapot, de a lustaság nagy úr.
Nem tervezett semmit, egyszerűen csak a szabadnapját egy kis sétával akart eltölteni. Töprengett, hogy leugrik Sid kis kuckójába, hogy felszedjen valami kis bigét akivel elszórakozhat. Könnyen kapható lányok voltak és csak kevesen voltak olyan naivak, hogy mélyebb...izé, komolyabb kapcsolatot akartak.
Az egyik kanyarból kifordulva meglátott egy szőke lányt. Háttal állt neki. Csak akkor fordult meg amikor kutyája labdáját vitte hozzá. Ekkor kicsit jobban szemügyre vette - igen, az éleslátás csajok stírőlésére van - majd vigyorogva visszafordult, hogy összeállítsa a tervet. Hirtelen ötlet volt, pont ezért jó, bár nem ezt tervezte és fáradt volt, de ez a kislány olyan prédának számított akit muszáj elkapni. Hirtelen eszébe jutott, hogy a közelben van egy hajléktalan, pont elhaladt előtte, vele pedig ott ült egy kutya. Egy kutyás nő szívéhez kutyákon keresztül vezet az út. Pont jó lesz.
Sietős léptekkel fordult vissza, szegény szerencsétlen továbbra is ott ült, kutyája pedig unottan vizslatta a környéket. Nem volt nehéz lerendezni az üzletet. A kutyát bérbe vette pár tizesért cserébe, ami igen jutányos ár volt, de ezúttal úgy döntött, hogy jótékonykodik egy kicsit. A vénember megmondta a kan nevét, de ez a legkevésbé sem érdekelte, sőt miközben sétált az előbbi célja felé új elnevezésen gondolkodott. Alejandro. Nem. Mancs. Nem. Iván. Mivan? Mire észbekapott már a lány előtt állt, ijesztő mosollyal arcán ami megnyerőnek indult, de elfeledkezve magáról inkább bárgyu lett. Lenézett a kis vakarékra. Magában sóhajtott és megforgatta szemeit, de ennek nem adta semmi jelét. Nem rajongott az állatokért vagy ha igen, pont nem az ilyenekért.
- Nagyon aranyos kis... - Ne mondd azt, hogy szarkupac! Ne mondd azt, hogy szarzsák! - ...ömm... - Mancsos, lábas, szőrös lények, mégis hogy a faszba lehet ezeket kedvesen megnevezni? - ...dög. - Mosolya nem tört meg, de magában érezte, hogyha ez még nem is tett be akkor valami biztosan fog. Rossz érzés járta át.
- Éééés gyakran jártok ide? - A nagytestű korcs fülét hegyezve felfigyelt valamire. Egy macska. Istenem de klisés, gondolta magában Zack aki megkésve ugyan, de észrevette a közelgő veszélyt. Már csak annyit érzékelt az egészből, hogy a kutya, mint a puskagolyó kilőtt és a macska után vetette magát. Hirtelen pördült meg tengelye körül, arca eltorzult a jelenetet látva, szinte fájt néznie.
- Izé... - Kiabálta, kezével látványosan csápolt, de a kutya meg sem rezdült. Időközben a nevét is elfelejtette, ami már csak hab volt a tortán. - Bolhás baszdmeg, hagyd abba! - Az acsargó állat csak nem foglalkozott a kiabálással. A macska gyorsasága ellenére vészesen közel került a csattogó állkapcsokhoz. Hangosan morgott, idegességében viszont a szavak teljes érthetetlenné mosódtak. Körbenézett, meglátott egy több kilós méretes követ. Fogait összeszorította, a kő megemelkedett, sárdarabkák hullottak le róla a földre. Egy pillanatig még lebegett, majd hirtelen mintha ágyuból lőtték volna ki a kutya felé repült. Eltalálta oldalról az egyik mellső mancsát. Nyüszítve fékezett le, gurult arrébb és vicsorgott a kőre, de a macska megúszta, a kutya is legfeljebb lesántul pár napra.
- Jézus Isten hogy engedhetnek ilyen dögöt az utcára? - Mondta ki végül hangosan gondolatát, ami lehet jobbat tett neki. Igen, Elina bizonyára rájön, hogy a kutya nem az övé, de pont ez a pozitívum, hogy nem járkál egy ilyen veszett vadállattal.
Oldalra sandított, megpróbálta felmérni a lány dühének szintjét, hogy mekkora bajban van. Valahol lemondott arról, hogy a szőkeség majd önként jön vele. Se'baj, megoldja máshogy... Fejmosásra mindenképpen számít, aztán lehet a rémületes helyzetből még jól is jön ki. Egy erős testhez szükség esetén kellemes lehet hozzábújni. Khm. |
Elina Dixon
Mióta ideköltöztek annyi mindennel volt elfoglalva, hogy szeretett kutyájára nem is maradt egy perce sem. Azonban, most, hogy vége a papírmunkáknak és felszabadult pár napja, mivel most munkahelyére, a Doghelper kutyaotthonba sem kell bemennie úgy döntött kihozza Mex-et ezen a csodálatos napon a közeli parkba. Apja már reggel elment a munkahelyére. Remélte, hogy mikor majd hazaér apja még nem lesz otthon, mert arra vágyott, hogy vacsorát készítsen neki. Amióta anyja meghalt, akire most már képes mosolyogva visszagondolni, igyekszik a lehető legjobban elkényeztetni az apukáját, hiszen a nehéz időben mindent megtett érte és ezt Elina nem tudta hogy viszonozni, csak úgy, hogy ha ezentúl ő gondoskodik róla. Mex, a kis csivava keverék is tőle származott. A szőke szépség, kire gyakran mondták az ismerősei, hogy olyan, akár egy angyal széles mosollyal nézett le imádottjára. Az csaholva lelkesen szaladt vissza hozzá játékát követelve. A parkban folyton elengedi a jószágot, tudja, hogy úgysem szökne meg. Ez igaz is volt. Mex olyan csillogó szemmel nézett fel gazdájára, akár egy kisgyerek előtte álló példaképére. Elina már tudta mit szeretne a kutyus és táskája legmélyéről előhalászta azt az apró piros labdát, melyet Mex még az első születésnapjára kapott a lánytól. Elina játszadozott még egy kicsit vele, többször is elhúzta a kutya orra előtt, majd mosolyogva megszólalt.
- Ez kell? Kéred? Akkor fuss érte.
Azzal elhajított a játékot, Mex pedig hirtelen reflexből utána szaladt, de elvesztette. Szaglászott egy kicsit a fűben, majd büszkén kihúzva magát ügetett vissza a lányhoz, hogy az megdicsérje. Elina kivette szájából a labdát és megvakargatta a hátát.
- Jól van, ügyes voltál!
Leült egy padra és hívta Mexet, hogy csatlakozzon hozzá. A kutyus megörült és olyan könnyedén szökkent fel szépséges gazdája ölébe, amilyen könnyedén szökell át egy gazella az előtte álló akadályt. Bár tél volt, nem érezte hidegnek az üllőhelyet, bizonyára nem régen kelhetett fel onnan valaki. Kedvencét simogatva nagyokat szippantott a friss levegőből. Nagyon szerette ezt a parkot, mivel sosem vélt felfedezni tömegeket. Mindig csak egy két embert lát lézengni, akik szintén csendre és békére vágynak, ahogy ő is. Gondolataiból Mex nedves kis orrocskája riasztotta fel, aki éppen azt akarta vele közölni, hogy éhes. Mivel már régóta Mex volt a legjobb barátja minden egyes jelzését tudta, így megértette mit szeretne a kutyus és ismét elmosolyodott.
- Rendben Mex, hazamegyünk, csak még teszünk egy kört, rendben? Na gyere te kis szívtipró.
Csengő nevetését hallatta, azzal felkelt és tovább indultak, azonban ezúttal visszatette rá a sötétzöld, modern, kihúzhatós pórázt, hátha más kutyával is összefutnak útjuk során. Ugyanis Mex nem volt az a barátkozós fajta. Inkább megugatta a többi jószágot, mint sem játszott volna vele. Az emberekkel azonban nagyon jól kijött. Egyik munkatársa, Sasha jött fel hozzájuk valamelyik nap és Mex lelkesen egyből az ölébe ugrott, elterült és várta a kényeztetést. Szóval nem kérdéses, hogy akárki aki csak meglátja Mexet, úgy vélekedik róla, hogy tiszta gazdája, mert éppolyan angyali teremtés. |
Rhakia Zeew-Goradha || Farkas
 Végre az alak nem csak távoli nehezen kivehető massza volt. Egyre élesebben, részletesebben rajzolódott ki. Arcát csak jóval később látta a kapucni és előrehajtott feje miatt, amit annak fogott fel, hogy bizonyára a szél és a hópelyhek elől rejti el szemét a lány. Igen, már megtudta állapítani nemét, ami azért a ruhából nem volt teljesen kivehető. Igen, látott már pár furcsaságot, így nem lepődött volna meg semmin. Látta a kapucni alól kicsúszó szőkés - nem tudni miért látta annak - hajszálakat.
A lány viselkedése meglepte. Nem ismerte, milyen alapon köszön neki. Lehet ő túlságosan a modernkor korcsa, illetve lett azzá, de ez manapság a városokban nem jellemző. Még a külvárosnál igen, ott szorosabb a szomszédi kapcsolat.
Pár másodpercnyi bamba meglepett pislogás után biccentett a lány felé, majd megköszörülte torkát, de a szavak sem nem préselődtek ki ajkai közül. Néma maradt. Lehunyta szemeit, nem tartott sokkal tovább, mint egy átlag pislogás ez idő alatt viszont rengeteg információt tudott begyűjteni.
Megvizsgálta az ismeretlen lány energiáit, ez már meglehetősen jól ment neki, gyakran folyamodott ehhez az elmúlt egy évszázadban. Minden érzékszervére hatottak az energiahullámok, a massza. Más hang, más tapintás. Érezte ahogy a hullámok nyaldossák testét, volt amikor gyorsan mozogtak, erősen vibráltak, szélsőséges tapintásúak és hőmérsékletűek. Ezek mind árulkodnak, ahogy lüktetésük hangja is. Egyeseké olyan, mint a lánccsikorgás, van aki mély hangon búgó, vagy lüktető erővel rendelkezik.
Szórakoztatta ezek elemezgetése, de előfordult, hogy az egész becsapta. Ha valami kellemetlen érzéssel párosult az általában az átkokhoz kötötte, de itt az emberi ízlés is betudja csapni az egyént. Annyi biztosan megállapítható a tapasztaltabbak számára, hogy ember vagy mágikus erővel rendelkező lényről van szó. Ez az egyetlen biztos információ ami kiolvasható.
Töprengeni kezdett. Egyszer boszorkány vagy halandó? Utóbbi esetében a sziszegő csúszómászó? Kideríthetné. Egyébként is játszani akart, most lehetősége van, kapcsolatba léptek, igaz csak szavak útján és a lány nem kapott viszonzást, de ez neki már elég volt. Jelt kapott, zöldet az induláshoz.
Felállt a földről, leporolta fenekén a gatyát, majd kapkodva még egy szál cigit nyomott a szájába. Meggyújtotta, a parázs felizzott. Az égő gyufát két ujja között tartotta, majd a felületek távolodni kezdtek egymástól, de a gyufa nem zuhant le, lebegett tovább, a láng pedig egyre erősödött. A cigi hanyagul lógott ki telt ajkai közül miközben ő megigézve bámulta az aprócska méretű lángot. Tekintetét a lányra emelte, fél oldalas mosollyal üdvözölte. Semmi jót nem rejtett.
- Hideg van, egyetértesz? - Mosolya szélesedett. A gyufa hirtelen táncba kezdett körülöttük, vergődött, mint egy partra sodródott hal. Ugrált a levegőben, a láng pedig csak nem kívánt elaludni. Amber láthatóan élvezte, különösen amikor a pusztító tűz a lány arca felé közeledett. Egy kicsit rá akart ijeszteni, produkálni magát, nem is sejtette, hogy az ismeretlennek komolyabb oka van a félelemre. Nem tudhatta, ez pedig csak egy szokásos játékhoz tartozott.
De a tűz nem érintette a bőrt. Közel került hozzá, esetleg hirtelen szúrós érzést okozva, de azzal a lendülettel el is ugrott onnan. Lassú lebegéssel indult ki a hvihar felé, egy ponton megállt, majd mintha egy láthatatlan kéz elpöckölte volna íves vonalban repült és zuhant. Amber tekintetét a lányra emelte, elvégre muszáj volt a kis pálcát figyelnie, anélkül nem tudta volna irányítani.
- Ha már ennyire összebarátkoztunk Amber vagyok kedves idegen! - Fejét oldalra billentette, tűnődve vizsgálgatta a lányt. - Talán a hóviharra tekintettel lesznek a csúnya gonosz bácsik és nem bántják azt a szép pofidat. - Alsó ajkát csalódottan lebigyesztette, majd keze indult is, hogy megcsipkedje a lány arcát. A cigi is ott volt a kezében, igaz olyan szögben, hogy biztosan ne tegyen kárt Leonában. |
Kaniehtí:io/Farkas
 A kapucnival a fején lépet be a parkba. Kb 1 órával ezelőtt nyírt ki a város mellet egy közönséges drog csempészt és mint mindig most sem hagyott nyomott. Nyugodt lekiismerettel sétált, leakart egy kicsit nyugodni. Neki is mint minden embernek kellet egy kis gondolkodási idő, amikor mélyen magába nézhetett vagy éppen csak járkálhatott össze-vissza amerre akart. Azt hitte hogy ilyenkor nincs senki a parkban, végülis vihar van, vagy valami olyasmi. De tévedett. Egy nagyon halvány köralak rajzolódott ki a hó mögött. Halkan felsóhajtott. Nem akart most senkivel sem összefutni, egyszerűen csak egyedűl akart lenni. Méllyen beszívta a hideg levegőt, de ezzel egy időben megérezte a cigaretta szagát. Elfintorodott. Sosem cigizett sőt még a drogokat is megvetette. A cigit viszont mindennél jobban megvetette. A cigarettát meg kell valamivel gyújtani és az a tűz. A tűz pedig kegyetlen gyilkos, nem válogat csak ől. Ől és pusztít. Lassan leküzdötte a gondolatait majd elindult az árny felé. Egy kis kapcsolat másokkal nem árthat meg gondolta nyugodtan. Egy kicsit gyorsított a tempón majd egy kis kedvet erőltetve magára köszönt. Hiába volt általában kedélyes és mosolygós, most fáradt volt és csak pihenni akart, de a másokhoz való tisztelet azt parancsolta neki hogy köszönjön.
---------------------------------------------------------------------------------
Javítva: 2013.06.07. Elwen || Helyesírás (Kérlek figyelj oda!)
(egyedűl, méllyen, ől 3x) |
Rhakia Zeew-Goradha || Farkas
Későre járt, igaz télen a nap mindig hamarabb megy le. Egy híd alagút szerű átjárója alatt húzódott meg, itt nem érte annyira a szél és a kövér hópelyhek sem érték el. Dideregve dörzsölte össze kipirosodott kezeit. Távolabb, a fehér fátyolfüggöny mögött még látni vélte a parkot megvilágító lámpák fakó fényét.
Gyakran sétált a parkban, ő legalábbis mindig így gondolta, de ezúttal rájött, hogy nem elégszer. Túl nagy ahhoz, hogy kiismerhette volna ennyi idő alatt, egy furcsa elhagyatottabb részén kötött ki, a vihar pedig arra kényszerítette, hogy rövid időre behúzódjon valami alá. Egy kis pihenőt megejthet, egyébként is átlagba véve is később megy haza, nem akar kárt tenni a nevében azzal, hogy időben sőt korábban jelenik meg az ajtóban.
Szövetkabátjáról lesöpörte a még el nem olvadt vékonyabb réteget, majd keze a zsebbe vándorolt. Zörgés, vad kutakodás következett, mindeközben szakadatlanul járkált egy helyben abban a reményben, hogy akkor kevésbé fog fázni. Előhúzott egy fehér papírdobozt, ügyetlenkedve tépett ki onnan egy szál cigit, csippentette remegő ujjai közé, majd tette szájába. A gyújtó következett, ez is igénybe vett egy kisebb időt, végül az is keze ügyébe akadt, hamar meg is gyújtotta a kátrányrudat.
Megkönnyebbülve fújta ki a füstöt, fejét hagyta hátrabicsaklani, a mögötte lévő falnak támasztotta hátához hasonlóan. Lekoppintotta a hamut a cigiről, nézte annak útját, komótás zuhanását, majd tekintete csizmájára terelődött. Elkezdett lefelé araszolni, pár perc múlva már a földön ücsörgött felhúzott térdekkel. Felelőtlenség, de az ő szervezete ennyit még kibír, talán. Ha nem akkor betegeskedő hetek fognak rávárni.
Ahogy oldalra pillantott, ki, az alagút kör bejáratához meglátott egy alakot. Eléggé elfedte a fehérség, de nem annyira, hogy elkerülje figyelmét. Arcára akaratlanul is egy vigyor kúszott, gyors volt, amilyen hirtelen villanás szerűen felbukkant ugyanolyan gyorsasággal le is olvadt onnan.
Elpöckölte a cigit, az a vizen pattogó lapos kavics módjára ugrált tovább. A parázs kipattant a fehér papír közül. Jó estém lesz. Állapította meg fejében egy hang, babona, de talán még igaz is lehet. Ilyen időben, ilyen kései órában, ezen a helyen csakis szokatlan szerzetek járhatnak vagy olyanok akik rákényszerültek. Egyre megy, a lényeg, hogy érdekes, ismeretlen ettől olyan izgalmas. Hajtóvadászat lesz az egész? Egyelőre nem tudja megvizsgálni az illető energiáit, ahhoz túl messze van még, de ha közelebb jön felmérheti. Arca minden szórakozott gondolata ellenére komoly volt, mintha mit sem sejtene az ismeretlenről, lehet túlbuzgóságában majd meglepettséget is fog arcára erőltetni. |
Nagy kiterjedésű park, rendezett és tiszta. Ha valaki inkább magányra vágyik találhat számos eldugott zeg-zugot, kisebb ösvényeket is ahol szinte sose járnak emberek. Kisebb-nagyobb mesterséges tavak tarkítják. |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nagy kiterjedésű park, rendezett és tiszta. Ha valaki inkább magányra vágyik találhat számos eldugott zeg-zugot, kisebb ösvényeket is ahol szinte sose járnak emberek. Kisebb-nagyobb mesterséges tavak tarkítják.
- Mi a... - Morogta és sietős léptekkel közelítette meg a lányt, valamint a kóborkutyát. A korcs egyből rávicsorgott, pedig jobb esetben is fogalma sem lehetett volna arról, hogy kitől is érkezett az a kő. Nem tetszik a pofám, mi? - Teljesen elment az eszed? Ez a dög megvadult, kicsinálhatta volna azt a szerencsétlen bolhafészket. - Ujjával az előbbi 'áldozat' irányába mutatott. Igen, valamerre arra tűnhetett el. - Az is lehet, hogy téged is megharap. - Határozottan, de nem durván megfogta a lány csuklóját és arrébbvonta. Nézd csak meg, még törődöm is veled.
Mikor végre befejezték a játékot Mex-el és úgy tűnt a kutya is nagyon várja már a vacsorát és a meleg ágyát elindultak hazafelé, ám mikor megfordult egy idegennel találta szemben magát, aki egy jól megtermett kutyával volt. A kutyus egyből belopta magát a lány szívébe, hiszen Elina arról híres, hogy minden kedvenc szerelmese, de aztán hirtelen mindketten eltűntek a szeme elől. Olyan hirtelen történt minden, hogy szinte megszédült, majd utánuk nézett és végignézte a jelenetet. Melle alatt összefont karra várta a végkifejletet, közben nagyokat nevetett, mert roppant viccesnek találta, hogy a szívtipró idegen ilyen helyzetbe került. Látszólag semmit sem értett a kutyákhoz, és ezt bizonyította is, mikor szerencsétlen állatnak dobott egy hatalmas követ. Akkora harag gyúlt benne hirtelen, hogy azt hitte most azonnal megfojtja a fiút, de mivel ezt legjobb barátja, Mex is észrevette nyugtatásképpen hozzádörgölőzött.
Végre az alak nem csak távoli nehezen kivehető massza volt. Egyre élesebben, részletesebben rajzolódott ki. Arcát csak jóval később látta a kapucni és előrehajtott feje miatt, amit annak fogott fel, hogy bizonyára a szél és a hópelyhek elől rejti el szemét a lány. Igen, már megtudta állapítani nemét, ami azért a ruhából nem volt teljesen kivehető. Igen, látott már pár furcsaságot, így nem lepődött volna meg semmin. Látta a kapucni alól kicsúszó szőkés - nem tudni miért látta annak - hajszálakat.
A kapucnival a fején lépet be a parkba. Kb 1 órával ezelőtt nyírt ki a város mellet egy közönséges drog csempészt és mint mindig most sem hagyott nyomott. Nyugodt lekiismerettel sétált, leakart egy kicsit nyugodni. Neki is mint minden embernek kellet egy kis gondolkodási idő, amikor mélyen magába nézhetett vagy éppen csak járkálhatott össze-vissza amerre akart. Azt hitte hogy ilyenkor nincs senki a parkban, végülis vihar van, vagy valami olyasmi. De tévedett. Egy nagyon halvány köralak rajzolódott ki a hó mögött. Halkan felsóhajtott. Nem akart most senkivel sem összefutni, egyszerűen csak egyedűl akart lenni. Méllyen beszívta a hideg levegőt, de ezzel egy időben megérezte a cigaretta szagát. Elfintorodott. Sosem cigizett sőt még a drogokat is megvetette. A cigit viszont mindennél jobban megvetette. A cigarettát meg kell valamivel gyújtani és az a tűz. A tűz pedig kegyetlen gyilkos, nem válogat csak ől. Ől és pusztít. Lassan leküzdötte a gondolatait majd elindult az árny felé. Egy kis kapcsolat másokkal nem árthat meg gondolta nyugodtan. Egy kicsit gyorsított a tempón majd egy kis kedvet erőltetve magára köszönt. Hiába volt általában kedélyes és mosolygós, most fáradt volt és csak pihenni akart, de a másokhoz való tisztelet azt parancsolta neki hogy köszönjön.