|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 16:56 - |
 Sokan élik itt életüket, töltik itt az éjszakát. A magányos lézengésből hamar baj kerekedhet. Mocskos, sötét, nem hiába kerülik el az ilyen és hasonló helyeket az átlag polgárok. |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
Rhakia Zeew-Goradha
 Őszintén undorítónak találta azt a zöld színt, sejthette volna, hogy Dante pont azt fogja választani ami a takonyra emlékezteti őt. Csodálatos. Egy takony színű kéznyom van az arcán és egy takony színű x a mellén. Neki valahogy jobban tetszett az élénk kék és a vörös amiket az előbb használt. Még egyszer a vörös festékbe nyúlt, a kék amivel az előbb a férfi arcát színezte nem rontott az összképen. Nem túl erősen, de elég határozottan markolt rá Dante nyakára. Egy vörös kéznyomot hagyott hátra, egészen olyan volt, mintha egy démon fluoreszkáló mancsával szorongatná a fiú nyakát.
Megállt, hümmögöt, mutatóujját egy virító narancssárga vödörbe mártotta, felrántotta a férfi pólóját. Mellkasára szép nagy nyomtatott betűkkel egy Manson szám címét írta. Biztos volt benne, hogy a (s)AINT ismerős lesz Dante számára. Párszor megfújta, hogy gyorsabban száradjon majd eleresztette a póló szélét. Nem akart túl rámenős lenni, ráadásul lehetséges az is, hogy a fiú nem kíván félmeztelenül rohangálni. Bár elég meleg volt. Mint mindig.
Egy szintén világító alak jelent meg. Minden kis porcikáján fröcskölt pöttyök, elkent színes csíkok virítottak. Szája is be volt kenve, elég érdekes volt nézni az izmok mozgását. Csak a festék világított, minden többi részlet a sötétbe veszett. A férfi ismerőse volt, de nem kívánt vele beszélni. Alap esetben lehet, hogy remekül eltársalogtak volna, illetve Amber azt tetette volna, hogy érdekli amit mond, de ezúttal sokkal érdekesebb emberrel tölthette idejét. A férfi belenyúlt a fehérbe, csak kézfejét mártotta bele a festékbe majd Amber mögé került és erősen rámarkolt fenekére. Hát ennyit a csipkés franciabugyiról, ez a festék tapasztalatból nem jön ki semmilyen textilből.
Amber morci pofival fordult meg. A férfi közelebb hajolt hozzá, két kezével közrezárta. Kelletlenül elfordította arcát, majd lebukott és kibújt a fogságból. Közelebb lépett Dantéhoz, nem simult hozzá, de elég egyértelmű volt a jelzés a másik illető számára. Döbbenten konstatálta magában, hogy az ő kis drága partnere ilyen könnyen és hamar lecserélte. Se szó, se beszéd otthagyta döbbenetével a régit, az elavultat és inkább foglalkozott az újjal.
Fejével egy irányba bökött, igazából csak némán tudatni akarta Dantéval, hogy kövesse őt. A félmeztelen lányka ismét elhaladt a tálcával, ezúttal nem pár poharat vett le hanem magát a tálcát kapta ki a kezéből. A lány meghökkenve pördült meg, pislogott, eltűnt a súly a kezéből. Amber csak megnyerően mosolygott, rákacsintott és haladt tovább. A bokszokból füttyentettek, majd intettek neki, ő csak a fejét csóválta, majd magára mutatott. Ez bizony az ő zsákmánya.
Talált egy üres helyet, a tálcát az asztalkára helyezte majd törökülésben elhelyezkedett a boksz párnázott padján. A sürgő-forgó-kacarászó embereket figyelte miközben sorra gurította le a pici poharak tartalmát. Egyre melegebb lett, a tömény alkohol szinte perszelte belsőjét.
- Tudod, itt van egy szabály. Bunyó esetén nem avatkozunk közbe, kivéve ha már gyilkolásba menne át. - Közelebb hajolt a férihez, emelkedett hangon beszélt hozzá, hogy a zene és a hangzavar ellenére érthető legyen beszéde. - Mit gondolsz csináljak egy kis műsort? Jelen esetben elég borzalmas a mozi. - Félrehúzta száját, hogy jelezze csalódottságát. Megemelkedett szemöldökkel nyomatékosította kérdését. |
Ilajvet
A hely ismeretlen volt a számára, de első látásra semmi újdonság. Ha ilyet láttál, az összeset láttad. A dübörgő zene és a tömeg feszélyezte, az állapota ma este sem volt öt csillagos. De ezen talán még lehet segíteni. Az aprócska pohár gyorsan kiürült. Tudta, hogy ez közel sem lesz elég az ellazuláshoz.
Hagyta, hogy Amber húzza őt maga után, néha lelassított, csak hogy érezze a lány szorítását saját bőrén. A festékes dobozok és eddig szerzett ismeretei Amberről együtt holtbiztos veszélyt jelentettek. Nem csalódott, amikor a világító kézfej az arcán kötött ki. Hunyorgott, ahogyan a festék az arcára tapadt. A puha ujjak hűs bizsergéssel simítottak végig a csonton. Túlságosan jól esett neki, ezért tennie kellett valamit, amivel ezt ellensúlyozza. Összeszűkült a szeme. A legrikítóbb színt választotta. Nem hitte, hogy a zöldnek létezhet ehhez hasonlóan vakító árnyalata. A neonos nyálkába mártotta a tenyerét, ugyanazzal a lendülettel pedig áthajolt az asztalon. A legnagyobb természetességgel tenyerelt bele Amber arcába. Kihasználva az esetleges döbbenetet mutatóujjával egy határozott X-et vésett a lány jobb mellére. – Megjelöltem – jelentette be, ha esetleg nem lett volna világos a szándéka.
|
Idhren Zeew-Goradha
 Talán. Rendben. Megan megvonta a vállát. Ő a talánokat mindig nemnek veszi, elvégre ő nem tud ilyen bizonytalan dolgokat értelmezni. Be kell határolni a két véglet egyikéhez, ezt a két határozott stabil dolgot veszi alapul. Már be is szállt a kocsiba, várta húgát aki pislogott. Hol testvérére, hol pedig a férfire nézett. Már csak rávártak, de ő ezt nem akarta ennyiben hagyni. Sóhajtva lépett oda Dantéhoz, megfogta a csuklóját majd maga után hozta. Beljebb húzódott, középre ült, így helyet szorított neki.
- Jó lesz, ígérem. Ha nem akkor vegyük úgy, hogy nem vagyok az adósod. - Megan teljesen közönyösen viselkedett, úgy mint előtte, ellenben Amber vidám volt ha pedig megérkeznek arra a bizonyos lazítós buliba bizonyára magas fokozaton fog pörögni. Ölébe vette a kis faládikát, ismét felnyitotta a tetejét, hogy tüzetesebben megvizsgálhassa tartalmát. Pénz nem volt benne sok, pár nagyobb bankjegy, de mellette sokkal értékesebb tárgyak foglaltak helyet. Az ékszerek közelebbről megnézve nem olyan drágák, lopottan még kevesebbet fognak érni, de zsebpénznek jó lesz. Pár százas fejenként. Emellett voltak nyalánkságok. Kis zacskók különböző színű, állagú dolgokkal, pici reccés szélű lapok várták, hogy valaki postázza őket.
- Megütöttük a főnyereményt ezzel a munkával. - Ez Megan arcára is egy elégedett mosolyt csalt, kivette az egyik pici zacskót szemmagasságba emelte, megvizsgálta, majd visszadobta. A sofőr hátrafordult, hogy lássa mi az öröm oka, de hamar szembetalálkozott a nő éles tekintetével ami a világítás miatt megvillant akár egy macskának. - Az utat bámuld! - Több sem kellett. A fedél lezárult, a kis kattanás azt jelentette, hogy a fém bütyök nem fogja engedni az esetleges véletlen nyitást.
- Rád bízhatom? - Több sem kellett, Megan már nyúlt is a kis csomagért és már az ő combjain pihent. Ő gondoskodni fog. Az ékszerekről, az igazságos elosztásról is. Jó lesz, ennek örömére neki is jobb kedve lett, ezzel egyidejűleg türelmetlenné is vált. - Ha szeretnél részesedést kénytelen leszel majd felnézni hozzánk. - Jó ürügy, hogy mihez azt még Amber maga sem tudta.
A kocsi lassult, végül megállt. Ez alig következett be Megan már ki is pattant és be is csapta drága húgocskája előtt az ajtót. Megint szűk utcák labirintusába kerültek, de nem ugyanott voltak. Ez egy más, valamivel szebb környék volt. A távolból egy kutya elkezdett ugatni, majd hosszú vonítással fejezte be. Egy rozoga fémajtóhoz léptek, nehézkesen, de megadta magát. Hasonló kép tárult eléjük, mint múltkor. Halvány, éppen csak egy keveset mutató fény, lepukkant terep, hangosan dübörgő zene, tekergőző testek. A különbség az volt, hogy ez egy szórakozóhely volt valamikor, bezárták. A színpad még állt pár kisebb-nagyobb lyukkal, a terem nem volt tömve, de emberek nagy számban voltak jelen. Kis kerek asztalok, körülötte párnázott fotelek. A bárpult mögötte italpolcoknak egy bárszéket dobtak, valamilyen képtelen módon a falba fúródott így ott maradt torz pózban.
- Majd találkozunk. - Vetette oda Morna mielőtt utat tört magának a táncoló emberek között. Egy félmeztelen lány libbent el előttük egy tálcával amin kis poharak voltak italokkal. Amber észrevétlenül elcsent kettőt, az egyiket Danténak adta. Egy korty volt, leguggolt, a poharat letette a földre és teljes nyugodtsággal hagyta ott az út közepén.
Szokásához híven elkezdett vetkőzni. Mivel már eleve csak egy melltartóban járkált így már csak a farmer maradt. Megszabadult a fegyverektől, a töltényövet azért magán hagyta. Imádott velük játszani. Egy ismerős lány kezébe nyomta, majd hozzáhajolva figyelmeztette, hogy vigyázzon rájuk. Még szükség lesz rá. Megint elkapta Dante kezét, egy félreeső asztalhoz húzta ahol festékesvödörökben különböző színű foszforeszkáló festékek vártak.
Majdnem teljes alkarját belemártotta az élénk színekbe. Ördögi vigyorral és huncut csillogással szemében fordult a férfi felé. Egyik kezét végighúzta arcán, le a nyakán. A másik vállától indult el, hasonlóan karmoló módon színezte be a szabad bőrfelületet. A kulcscsontot külön végigsimította mutatóujjával, csupán olyan elmélkedó, gyönyörködő módon. Szerette a bőrnek feszülő csontokat. A dolgokat amiket látott pedig nem kellett volna. |
Ilajvet
Utolsóként hagyta el a lakást, hátra maradva vetett még egy utolsó pillantást a helyiségre. Sokkoló változást vittek véghez ebben az egyszerű lakásban alig párc perc leforgása alatt. A szőnyegen békésen elnyúlt testtek, dekorációként a felborult székek és üvegszilánkok, a végső ecsetvonás pedig a mindent beborító vér vöröse. Valóban mindenhol ott volt, mint egy futónövény, birtokba vett mindent amit elért, feltekeredett és megtelepedett minden apró kis zugban. Ott volt a virágos tapétán, az ablak üvegén, a fürdőszoba ajtaján, a szék támláján és ki tudja mi módon, de még a csillárban izzó villanykörtére is vörös paca fröccsent.
Ott volt a kezén is, az alvadt és sötét mocsok megtapadt a tenyerének barázdáiban.
Idejövetelükhöz hasonlatos módon most sem vált a társaság közepévé, ugyanolyan éberen figyelő, árnyékszerű gépezetté vált, mint ilyenkor általában. Csak akkor szólalt meg, amikor Megan kérdezett valamit. Annyira elmélázott, hogy kellett pár másodperc a hallottak értelmezéséhez.
- Talán. - |
Idhren Zeew-Goradha
Ebben a helyzetben nem volt nehéz előhúznia csizmájába rejtett kését. Még egy pillanatig nézte a kitágult szempárt amiket átitatott a rettegés, majd a kés belefúródott a vézna srác álla alatti lágy részben. A penge hegye átszúrta nyelvét, a hegye láthatóvá vált amikor a kölyök kiáltásra nyitotta száját. Teste elernyedt, nem tartotta tovább, engedte hogy lassan a földre rogyjon.
A közben késsel vagdalkozó férfi agya is felkenődött a falra. Pontos lövés volt ahogy Ambertől elvárják, tökéletes, pont a két szeme közé. Elégedetten rakta vissza pisztolyát helyére, majd fejét félrebillentve figyelte a szobát és a maradványokat. Mindent átjárt a vér fémes illata, a vizelet csípős bűze és emellé a megnyugtató égett szag párosult.
- Brühühü. - Megan mutatóujját végighúzta szeme alatt, majd a képzeletbeli könnycseppet elpöckölte jó messze. - Mindjárt megszakad a szívem. - Lemászott az asztalról, majd a fürdő felé vette az irányt úgy mintha mi sem történt volna. Kése és ő is rászorult egy kis karbantartásra. Miközben ő a pengét és arcát mosta Amber érdeklődve közelítette meg a két fiatal örömlányt. Botrányosan fiatalok voltak.
Törökülésben helyezkedett el ügyelve arra, hogy elkerüljön minden undormány tócsát. Egy cigit nyomott a szájába, majd meggyújtotta. Az asztalról leszedett egy még meg nem bontott szotyit majd kinyújtotta a két lány felé. Cuppogott, ciccegett, fütyült, mindent csinált amivel általában az állatokat szokás csalogatni. Lehetne ennél még lekezelőbb?
A csalogatás hatástalan volt, sóhajtva harapott rá a szotyira közben merengve bámulta a halálra rémült kislányokat. Előredőlt az egyiknek megsimogatta puha könnyáztatta arcocskáját, mosolya erőltetett volt, szeme halott minden együttérzést mellőzött. Érezték. Ahogy a fiú is érezte vesztét amikor Megan szemébe bámult. A szarvas tudja, hogy elharapják a torkát ha farkasszemet néz a ragadozóval. Keze feljebb vándorolt, a tincsek közé túrt, erősen rájuk markolt majd határozott mozdulatokkal húzta a lányt felé. Egy malac visítához hasonló esdeklésbe kezdett. A másik erre még jobban összehúzta magát.
Égő cigarettával a szájában húzta a fürdő felé. Amint beért Megan ki is lépett, már megmosta arcát, feltűzte vértől ragadós haját, egész tűrhetően nézett ki. Öltözéke ugyanolyan borzalmas volt, szakadt harisnyája még jobban elszakadt, de mindez nem vett el a lány értékéből. Egyik szemöldöke megemelkedett, úgy pillantott húga után. Visszafogott dulakodás, lánc és egyéb tompa hangok sejtettek valamit abból a szörnyűségből amire a lány készült.
Perceken belül visszatért a másik szukáért akit ugyanolyan könnyedséggel vitt magával egy újabb cigi mellett. Közben nővére elfoglalta helyét az asztal közepén, megpöckölte a felette lógó villanykörtét aminek fénye ide-oda cikázott. Talált még egy üveget, nagyot kortyolt bele majd Dante felé nyújtotta.
Fojtott sikoltozások törtek utat maguknak a fürdőből, ezt víz csobogása követte. Nagyokat sóhajtva gyűjtötte be a dobozokat. Ezért nem kellett soha alkoholra és cigire gyűjteniük, bárhova mentek elvették kérdés nélkül. Persze a halottaknak már nincs szükségük rájuk. Még várt egy kicsit, elszívott pár szálat, közben hallgatta a CD lejátszó következő dalát.
She's so cold and human
It's something humans do
Szokatlan csönd volt ha a zenétől eltekintünk. Senkit nem érdekelt az üvöltözés, a lövöldözés. Ez egy ilyen környék, megszokott jelenség. Mindenki nagy ívben tett más bajára csak azt remélték, hogy őket elkerüli. Emberi, nagyon emberi felfogás. Ő egy pillanatig sem érzett megbánást, egyikük sem, csak örömöt, szabadságot, nyugodtságot olyat amilyen a gyógyszerek sem voltak képesek nyújtani.
And is she really human?
She's just so something new
A waking lithium flower
Just about to bloom
I smell lithium now
Smelling lithium now
Amber végre megjelent, kezét törölgette egy valamikor fehér törölközőbe.
- Oké, elkészült. - Vigyorgott, majd eldöbta a rongyot. Felhúzott szemöldökkel bámult testvérére, kezébe kapta az előbb ledobott ládikát. Hova tovább?
- Tudod mit? Teszek rá. - Motyogta Megan orra alatt mire csak egy Hmm? válasz érkezett. Ahogy beszélt szájából füstfelhő tört fel. - Jókedvem van és teszek Wannardra. Elmegyünk hozzá, beszélek vele. - Amber ezt nem teljesen értette amit nővére tudtára is adott egy homlokráncolással. - Ma nem csinálunk semmi többet, lazítunk és szólok a fiú érdekében. - Így máris érthetőbb volt. Leugrott az asztalról elindult kifelé, Amber fellelkesülve fordult nővére után.
A nő időközben megállt, bekukkantott a fürdőbe. A két lányon vékony ruhaszárító kötél volt körbetekerve, melleiket ezzel domborították ki, alsó örömük forrásába is erősen belevágott. Szájukat szintén bekötötték valami koszos ronggyal, kezük a radiátor vagy Isten tudja minek a csövéhez volt bilincselve. Üveges tekintettel meredtek a plafonra, lábaik keresztezték a másikét, olló pózban hevertek és lassan kivéreztek a sebből amit Amber a nyakukon ejtett. Megan csak vigyorgott, majd indult tovább.
Az utcára kilépve minden ugyanolyan volt, mint azelőtt. Megkerestek egy közeli fülkét, Megan valami takarításról és ismételt fuvarról beszélt. Újabb séta várt rájuk a csípős hidegben. Az utca némaságát egy közeledő autó búgása szakította darabjaira, fénye szinte teljesen elvakította őket. Az ajtó kattanva nyílt ki, de még előtte a nő visszafordult Dante felé.
- Mit szólnál egy kis lazításhoz? Mindent szabad buli, természetesen saját felelősségre. Van ott minden. Nők, pia, még több nő, erőszak és ínyenc falatok. -
// Hangulatzene // |
Ilajvet
Az események felgyorsultak, a fiú pedig végre azt érezte, ami akart: hogy él. Az adrenalin úgy zubogott az ereiben, hogy szinte meghasadt a bőre. Nevetve hagyta, hogy elszabaduljon a pokol és magával rántsa őt is.
Gyors mozdulattal kitért a késsel hadonászó fickó útjából, mert ezzel együtt Amber fegyverének kereszttüzébe is került. Hagyta, hadd csörtessen tovább az ajtó felé a menekülés reményével. – Vigyázz erre – hajolt be gyorsan az asztal alá, az egyik lány kezébe nyomta az üveget. – Itt maradni.
A következő pillanatban már a két férfi egyikénél termett, olyan hirtelenséggel vágódott elé, hogy esély sem volt megfelelő reakcióra. Nekilátott kicsavarni a fegyvert a kezéből, közben rásegítésként gyomorszájon térdelte. Anélkül is tudta, hogy a másik férfi eközben ráfogja a fegyvert, hogy odanézett volna. Nem volt mit tenni, maga elé rántotta a hadakozó fickót, úgy fordult támadója elé. Ahogyan arra számított, az alak zsigerből lőtt anélkül, hogy felfogta volna a helyzetet. A golyó a társát találta el. A pillanatnyi döbbenetet kihasználva most ő célzott. Nem volt rossz lövés, ezt akkor konstanstálta, amikor a világos tapétára agyvelő fröccsent. – Fúj – nyávogta vékony, lányos hangszínen. Eltaszította magától „élő pajzsát”, aki nagyon önzetlenül felfogta a neki szánt golyót. A haldokló test tompa puffanással, ernyedten terült szét a padlón.
A halk sirdogálás irányába fordította a fejét. Az asztalhoz sétált, leguggolt. Kinyújtotta a karját, mire azok ketten kétségbeesetten húzták fel a térdeiket. A fiú keze azonban az üveghez vándorolt. Felháborodottan mordult fel. – Picsába. - A whisky időközben kiborult és a padlóra ömlött. – Komolyan? – felmarkolta az üveget, felegyenesedett. – Ennyit kértem tőled, hogy vigyázz a piámra. – A mordályt a helyére bújtatta, körbefordult a szobában, megdörzsölte a tarkóját. Kimeresztett szemekkel mutatóujját Meganra szegezte. – A te hibád, hogy megsértődtek. Nem voltál nekik valami szimpi. – Cipőjének orrával megrugosdta mellette elterülő hullát. – Most már ki sem tudunk békülni velük. |
Idhren Zeew-Goradha
Amber dallamos nevetése törte meg a csendet, elégedetten harapott rá a pohár szélére amit időközben elcsent. Elégedetten szopogatta az alkoholos italt. Úgy tűnik ez elég volt ahhoz, hogy két társa keltette feszültség valamennyire enyhüljön. Illetve nem, de ő jó kibúvónak tűnt.
- Basszameg! Aesma csinálj már valamit! - Amber bólogatott, majd újra belekortyolt az italába, úgy tűnt az sokkal jobban leköti, mint a most ártatlannak bizonyuló férfi sorsa.
- Jaj tudjátok milyen. Utálja ha zárva van az ajtó. - Lemondóan megcsóválta a fejét, egy pillanatra még nagyobb félelmet generált. Azt sugallta minden jelenlévőnek, hogy bizony nincs remény. - De ha azt teszitek amit kérnek talán szólhatok az érdeketekben. - Megvonta a vállát. Csak egy halovány reményt hagyott pislákolni, de ez valamelyest használhatónak bizonyult. A felek összenéztek, tanácstalanul.
Megan a falnak dőlt, kibámult a koszos ablaküvegen, rideg tekintetével olykor elevenen elégetett egy-egy embert, de most várt. Lábával idegesen dobolt, ugrásra készen. A férfi nyöszörögve gurult ide-oda a földön. Elég nagyot tud ütni egy boxoló lány. Megint rövid csend majd az egyik férfi felállt, a mögötte elhelyezkedő szekrényhez lépett, kinyitotta, majd a ruhák és egyéb kacatok között kezdett turkálni. Egy faládikát vett elő és helyezte az asztalra, majd engedelmesen visszaült.
Amber szó nélkül odalépett, felnyitotta a tetejét. Volt ott minden amire kereskedők vágyhattak. Pénzkötegek, lopott ékszerek, különféle anyagok. A nő vigyorgott, majd lecsukta a ládika tetejét.
- Tele vagy lével és mégsem akarsz fizetni? Ez csúnya dolog. - Úgy döntött ezúttal nem hagy semmiféle szánalompénzt. A kis faragott ládikát felkapta és elindult a kijárat felé. Munkájuk ennyivel végetért valahol sejtette, hogy ez most nem fog ilyen könnyen lezárulni. Megtorpant, Megan nem követte ami szokatlan volt ugyanis rendszerint ő törtetett elől. Homlokát ráncolva fordult vissza.
- Tudod, hogy ők nem csináltak semmit. - Nem érkezett válasz, nővérét jobban lekötötte az, hogy az áldozatokat felzabálja tekintetével. Aztán meglátott valamit. Az asztal alól egy puskacsöve meredt rá, pontosan rá. A nő állkapcsa megfeszült dühében, valahol örült ennek az egésznek. Okot adtak arra, hogy apró darabokra cincálhassa őket. Egy villanásnyi időre vigyorogni kezdett, majd keze háta mögül előrerendült egy kés pedig villámként hasított ketté mindent. Az asztal túl oldalán lévő férfi gégéjébe fúródott, szája tátva maradt. Feje hátrabicsaklott, teste meg-megrándult, tehetetlenül fuldokolt saját vérében. Nem sokáig.
Ellökte magát a faltól, már lépett is volna előre, de az a rohadék rátámadt. A földre rántotta, túl váratlanul érte a támadás ahhoz, hogy hárítani tudta volna. Amennyire lehetett tompította a zuhanást. A férfi megragadta hátára fordította, gyomrába térdelt, feje fölött leszorította kezét közben vicsorogva vérző-habzó pofával hajolt bele arcába és szinte röffögött rá.
Mindenki felállt helyéről a lányok pedig inkább az asztal alá buktak és összehúzták magukat. Egy közülük késsel a kezében vagdalózva próbált kijutni. Ha Dante nem kapja el azonnal akkor az épp útban lévő Amber pisztolyának csövével találja magát szemben. A többiek jó felhergelt vadbarmokhoz méltóan már fegyverüket Dantéra és Meganra szegezték. Utóbbi esetében drága kártyapartnerüket is simán szitává lőtték volna ha cserébe megszabadulnak a "rohadt kurvától".
Sajnos a férfi elkövetett pár súlyos hibát. Elsőként felhúzta Megant aki egyébként sem volt jó passzban, másodsorban túl közel hajolt. A lány testét megemelte amennyire tudta, majd már csak a halálvisítás volt hallható. Fogai a nyakba mélyedtek, vér tört a felszínre. A szorítás meglazult így képes volt kitépni magát. Átgurult így változott a felállás ő került felülre. Fejét felemelte, alkarját végighúzta véres száján amivel igazából nem segített a helyzeten. Kiköpött oldalra egy kisebb cafatot, majd hihetetlen gyorsasággal felpattant és elindult, hogy belevesse magát a tömegbe.
Veszett tekintetétől megtántorodott az aki ráfogta a fegyvert. A következő pillanatban az asztalon térdelt és látszólag nem aggasztotta az, hogy a ledöbbent idegen képes lesz meghúzni az ügyetlenül tartott fegyver ravaszát avagy sem. Mély, érdes hangon röhögött, négykézláb kúszott a hamus és szilánkdarabos asztalon. Kócos haja arcába omlott, rátapadt a vér miatt. Kimutatta éles fogait.
Hamar elérte a férfit, felegyenesedett térdelésbe. Szemeiben elégedettség csillogott, öntelt vigyora fokozta ezt. Egy könnyed mozdulattal kicsavarta a vézna kezét, hajánál fogva hátratépte fejét, majd nyakának ívét megrajzolta vörös tintával és nyelve segítségével. Eljátszadozott volna még a kis friss husikán, de addig nem engedi el magát amíg a másik két szerencsétlent sem látja a földön. |
Ilajvet
Szótlanul, végig kissé hátra maradva haladt. Túlságosan lekötötte az, hogy figyeljen, de a koncentráció hiánya ilyen helyzetekben csúnya következményekkel járhat. Ráadásként éppen elég feszült és ingerlékeny volt ahhoz, hogy nem kívánatos vitákat vagy összezörrenést generáljon. Biztos távból, néma árnyékként követte a két nőt.
Elértek az ajtóhoz. Zsebretett kézzel a szemközti falnak támaszkodott, egyenlőre csak figyelte a két nő ténykedését. Úgy tűnt, nem szorulnak segítségre, ő pedig ezáltal nem különösebben erőltette meg magát. Ha ott lesz annak az ideje, akkor lépni fog. Addig pedig időzített bombaként, felhúzott vállakkal és komor tekintettel ketyeg. Tik-tak, tik-tak.
Amber fegyvert rántott, de mire Dante kinyithatta volna a száját, a lány már lőtt is. Megforgatta a szemét, lemondó sóhaj kíséretében elrugaszkodott a faltól. – Szóval hatásos belépőt akarunk. – A háta mögé nyúlt, egy határozott mozdulattal rántotta elő a fegyvert. A lehető legnagyobb természetességgel sétált be a helyiségbe, mintha csak meghívott vendég volt. Csak a figyelmesebbek láthatták a mozdulataiban feszülő türelmetlenséget és agressziót. Az arcát egyenlőre kontroll alatt tartotta, már amennyire ez lehetséges.
Kezeit a tarkójára kulcsolva, lustán fordult körbe a szobában, a pisztoly hanyagul lógott a feje mellett. Komor, unott ábrázattal emelte fejét a mennyezetre, a társaságnak háttal állt. – Jaj, de lelombozó – húzta el a száját, lehunyta a szemét. Őmaga is kíváncsian várta a választ a kérdésre, de az csak nem hangzott el. Éles levegőt vett, egy hosszú pillanat után megpördült, szembefordult az asztal körül állókkal. Közben leengedte karjait, a pisztoly éles szögben lendült meg. Néhányan összerándultak, a fiatal lányok egyike rémülten sikkantott.
A feszültség egy másodperc alatt a kétszeresére fokozódott. Dante bocsánatkérően vigyorgott, a szemei már nyitva voltak. Megint az az őrült, tág és sötét szempár. Kivillantott fogaival tökéletessé tette a labilis elmeállapotú idegbeteg jelmezét. Talán csak a hatás kedvéért, de szélesebbre húzta a vigyorát. Mintha már nem néztek volna rá így is olyan képpel, mintha egy idegen létformát bámulnának.
A fiú oldalról Meganra sandított. Az volt az érzése, hogyha tovább feszíti a húrt a nő őt lövi le elsőnek, csak aztán foglalkozik a többiekkel. De a gondolat amilyen gyorsan megfogalmazódott, szinte ugyanolyan fürgén el is illant a koponyájából. Szórakozni akart. Kíváncsian az asztal fölé hajolt, az ott heverő kártyalapokra pillantott, amiket az egyik férfi meglepettségében egyszerűen odahajított. – Nem rossz. Hm, sőt. Nyerésre álltál, mi? Bocsi. – Elcsente az egyik üveget, amit nem sajnált azonnali ízteszt alá vetni. Ismét felemelte a kezét, úgy lóbálta azt az átkozott mordályt, mintha vízipisztoly lenne. A feszültség szinte már hallható volt, sisteregve, sercegve zümmögött a levegőben.
|
Idhren Zeew-Goradha
- Drága vagy, jövök neked eggyel. - Vetette oda Amber majd becsapta maga mögött az ajtót. Az ismeretlen már kopaszodó, kicsit elhízott ocsmány alak vigyorogva nyújtott ki egy kis fecnit az ablakon. A nő a szokásos bájvigyorral fogadta el fuvarosuk számát és címét. Elfordult, megvárta amíg a motor felbőgve ismét megmozdítja a kerekeket és elég messze ér.
Megan minden önkontroll ellenére nevetésre kényszerült. Amber morci pofát vágva emelte magasabbra két ujja közé csippentett papírlapot ami hirtelen gyulladt fel. Mielőtt a lángok elérték volna bőrét hanyagul hagyta kihullni kezéből, nézte lassú égését majd sziszegve érkezett a mocskos hóba.
- A bűverő hátránya, olyan préda is akad a hálóba aki még részegen sem... - Vigyorogva indult előre, Aesma csak sóhajtozva tűrte. Bele sem akart gondolni, hogy ez az alak még zaklatni fogja. Grr.
Megint egy tömbház. Fojtogató bűz, a városnak ezen részében pedig mintha a sötétség is áthatóbb volna, mint máshol. Csak a két nő csizmájának kopogása hallatszott ahogy a hideg lépcsőfokokon másztak egyre feljebb. Nem lapultak a falhoz, nem aggódtak egy pillanatig sem, az egész rutin volt, semmivel sem volt különb, mint "valódi" munkahelyükre bejárni.
Elérkeztek az ajtóhoz. Megan a szokásos módon bekopogtatott, hallani lehetett ahogy a kis lyuk előtti takarófémet elhúzzák. A kulcsot még egyszer elforgatták, egyételmá jelzés volt őket nem látják szívesen. Az ajtót vizsgálgatta, kapargatta egy kicsit közben magában visszaszámolt. Türelmiidő.
- Túl tömör. - Jelentette ki, majd félreállt helyetadva testvérének. Amber bólintott majd előrántotta az egyik M9-est majd a zárra célzott. Egy szempillantásnyi ideig habozott, hogy pontosítsa a célzt, majd meghúzta a ravaszt. Hatalmas dörrenéssel szakadt ki a zár és nyikorogva nyílt ki az ajtó. A pisztolyt visszacsúsztatta a bőrtokba majd követte nővérét aki már a lakásban is volt.
A nappaliban az asztal körül hat férfi ült, kezükben kártya, több whisky-s üveg megbontva, mindenhol tömény cigifüst terjengett. Az egyikük a szélén felállt, mielőtt megszólalhatott volna Megan hasonlóan üdvözölte, mint a tegnapi jóembert. Megragadta gyűrött ingét majd ökölbe szorult kezével egy hatalmasat be is húzott neki. A férfi feje hátrabicsaklott, majdnem hátraesett, de a nő pontosan ezért tartotta. A következő ütés gyomorszájon találta, emberünk azonnal előre görnyedve öklendezni kezdett. Megan egy utolsóval kiegyenesítette. Ujjaival eleresztette az anyagot és hagyta, hogy az áldozat hátraessen.
Amber az ajtó maradványt úgy ahogy becsukta, megtámasztotta a közelben lévő összehajtható székkel. Élvezettel figyelte a jelenetet, bár ez hamar elmúlt tekintete hamar megakadt a két csont és bőr lánykán akik egy-egy férfi combján ücsörögtek. Tetszett neki a kiálló bordák látványa és a mellekre ragasztott szigszalag x.
- Valakinek van ötlete, hogy drága barátunk hol tarthatja a pénzét? - Zavart csönd állt be, a jelenlévők tanácstalanul néztek egymásra még nem tértek magukhoz. Amber kedvesen belibbent talpig felfegyverkezve ami eltántorította az egyik férfit, hogy fegyvert húzzon. Látta ahogy a keze mozdul az asztal alatt, így viszont nem hagyott neki választást. Felkapta az egyik poharat nagyot kortyolt belőle majd fél kézzel ügyetlenkedve próbált kihúzni egy szál cigit az asztalon heverő egyik dobozból.
- Ugye nem baj? - Az egyik lány némán megrázta fejét és remélte, hogy a legjobban jön ki a dologból. Több férfi keze is mozdult, a szobában egyre nőtt a feszültség. Kés vagy pisztoly? Hamarosan kiderül, elsődleges célpont a nagyszájú Megan volt. |
- Tudod a szabályt. Este dolgozunk, nappal pihenünk. - Nem rossz érv, jogos volt, de jelen pillanatban hidegen hagyta Aesmát. Ami azt illeti más is hideg volt.
- Akkor ez esetben deviáns kis rohadék leszek. -
- Rám hagynád a piszkos munkát? -
- Rád. -
- Ilyen kegyetlen volnál? Azt hittem kettőnk közül te vagy a jobb. -
- Nem én vagyok kegyetlen. - Bár...ki tudja? Vállrándítással elintézte volna a dolgot, de sosem hagyhatott ki egyetlen alkalmat sem, hogy sunyi kis megjegyzéseket tegyen. Sokszor ez bizonyult a legjobb szórakozásnak, bosszantani testvérét. - Szerintem te lágyultál el az évek során. - Megpróbált komoly képet vágni, de annyira eltúlozta az egészet, hogy az szörnyen nevetségesnek hatott. - Szedd össze magad drága nővérkém! - Lemondóan csóválta meg fejét, mire Megan szemöldöke csak még magasabbra emelkedett.
- Aha. - Ismét maga elé emelte a papírt, nagyokat sóhajtott. - Jólvan, akkor elintézem ezeket én. Reggel 8-10 környékén jövök, otthon találkozunk. - Direkt hangsúlyozta, hogy hol és mikor, reménykedett benne, hogy ezúttal a helyhez és időhöz ragaszkodik húgocskája. Hiú ábránd. Köszönés nélkül fordítottak hátat egymásnak, ellenkező irányba kezdtek lépkedni, mint két teljesen idegen ember. Dante mehet Megannal is, bár az eddig tapasztaltak alapján nem lenne kifizetődő kettejüket felügyelet nélkül hagyni.
// Folyt.köv. Red Lion // |
Idhren Zeew-Goradha
 Morna elégedetten figyelt a szoba egyik sötét szegletéből. Karjait összefonta mellkasa előtt, hátát a falnak vetette miközben elmélkedett. Magában elemezgette a hallottakat, történteket, elég világos volt az egész. Nem mintha lett volna köze hozzá, esetleg érdekelte volna, csupán érdemes pár információt megtudni a "társsal" akivel az ember együtt dolgozik.
Dante nem volt tapasztalatlan, ami hatalmas megkönnyebbülést jelentett számára. Tartott tőle, hogy egy gyenge lelkületű kezdőről van szó aki jó színész.
Sok emberrel volt már dolga. Voltak olyanok akik csak nem voltak tisztában az úttal amire ráléptek. Voltak olyanok akik majd összeszarták magukat, de remekül álcázták. Végezetül pedig ott vannak ők, az abszolút őrültek, akiknek már minden mindegy. Csak teszik azt amit, mert tenniük kell, de a lét minden pillanat, minden lélegzetvétel, szívdobbanás maró érzés. Az égető kínok teljesen ellepték őket, letépték a bőrt, darabokra szaggatták húsukat, porrá zúzták csontjukat. Nem maradt más, mint szenvedő csupasz lelkük, ami már rég nem szabadna ebben a világban tartózkodjon. Már rég halottak, járkáló hullák, kérdéses, hogy valaha éltek is igazán. Talán anyjuk csak pusztulást szült erre a világra.
Felemelte egyik lábát, ujjai eltűntek csizmájában, kis ideig kutakodtak, majd rátaláltak az annyira hiányolt tárgyra. Az asztalon lévő gyufásdobozból kivett egy szálat, meggyújtotta, majd cigijét is. Immáron nyugodt szívvel hagyta magára a fiút, átbattyogott a konyhába drága húgocskájához aki már egy ideje ott rontotta a levegőt.
Aesma hol máshol, a hűtő előtt guggolt és elégedetlenül fújtatott. Egy könyvet is összeszedett Isten tudja honnan, de bizonyára elnyerte tetszését. Mindig ezt csinálta, a munka átka. Megan minden percben azon volt, hogy valamit mozogjon, Amber pedig bárhova ment a könyveket vizsgálgatta.
Neki kezdett a dolognak, miközben tovább hallgatta a dulakodást. Kinyitotta a szekrényeket, beletúrt mindenhova, felforgatta az egész lakást. Hopp, az egyik porcelántálkában talált egy kis félrerakott összeget. A nagy hajcihőre azért parányi aggodalom öntötte el, először csak a konyhából lesett ki, aztán a fürdőbe pillantva ismét megnyugodhatott. Ujját felmutatva jelezte Danténak, hogy várjon még egy kicsikét.
Folytatta a lakás átkutatását. A hálószobában ágyneműbe rejtve talált még pár papírpénzt, ehhez még hozzádobta a pénztárca tartalmát is. Visszasétált a fürdőbe.
Amber lábát lóbálva ült a mosógép tetején, kezében egy alma volt, amit önfeledten rágcsált. Láthatóan a jelenet szórakoztatta, annak ellenére, hogy máskor unta. Ugyanaz a procedúra, de most más hajtja végre. Kellemes változatosság. A nő kinyújtotta szabad kezét, tenyere a plafon felé nézett, rá sem pillantott testvérére jobban lekötötte a két férfi jelenetet.
Megan benyálazta ujjaita, majd elkezdte számolni szépen. Jó pár papírpénz landolt húga tenyerén, amikor végül megszólalt.
- Ennyivel tartozol. - Benyálazta ajkait, majd még hozzávágott pár bankót. - Késedelmidíj, ugye. - Még egyet, kettőt, hármat. - Az egyik, másik, harmadik futárnak borravaló. - Még kettő, úgy tűnt ennyivel végeztek. - Ez pedig reggelire nekünk. - Aesma szemei azonnal felcsillantak.
- Tudok egy bájos kis helyet. Nincs messze. - Megan összeszűkült szemekkel hümmögött a lányra, aztán kihajtogatott még egy darab papírt.
- Jó, legyen. Dőzsölünk. - Egy erőltetett mosollyal fordult a wc előtt térdelő férfi felé, összehajtogatta a maradékot, majd a tükör előtti kis párkányra dobta. - Tartsd csak meg az aprót! - Aesma leugrott a mosógépről, már éppen indult volna kifelé, nővére után, de ehelyett Steve felé pördült meg. Leguggolt elé, olyan szelíden mosolygott rá mintha mi sem történt volna.
- Ugye ezután jófiú leszel? - Megpaskolta a férfi buksiját, majd kezét beletörölte, arcán egyértelmű undor jelei ütköztek ki. Meg sem várta a választ, sejtette, hogy az igen lesz, elvégre nincs választása. - Ígéred? - Szemöldöke megemelkedett, fejét picit oldalra billentve harapott az almába. - Jól van. - Érkezett a válasz az ismételten semmire. Felállt, majd dudorászva kisétált.
Az ajtón kilépve egy meglepett öregemberrel találkoztak össze. Megan értetlenül nézett testvérére. Most mit lépjenek? Ez esetben viszont ő tartotta kézben a dolgokat.
- Jó estét Mr. Henderson! - A férfi még mindig csak pislogott, összevont szemöldökkel méregette az őt éppen lerohanó lányt. - Ilyen későn nem alszik? Miért nem tetszik pihenni? - Elhajította a csutkát ami valahol a sötétben landolt, az érkezés helye kérdéses, legalább a patkányoknak lesz min veszekedniük. Karon ragadta a férfit és támasztékként szolgálva segített neki bemenni.
- Minden rendben kedvesem? Mit keresel itt ebben a kései órában? - Jöttek a kérdések, Megan egy percig sem kételkedett. Ha túl sok a kérdés ott a kés a csizmájában, ha nem, akkor minden folyhat tovább a megszokott mederben. Óvatosan bezárta maguk mögött az ajtót, a csikket pedig abba az irányba pöckölte el amerre Amber dobta az alma maradékot.
- Persze, csak meglátogattuk egy barátunkat egy sürgős ügy miatt. - Megan sietős léptekkel indult meg lefelé, egy pillanat alatt elnyelte a sötétség. Amber még valamiről beszélgetett a lakásban az idős halandóval, majd ő is megindult kifelé.
Az épületből kiérve már látta testvérét, az utca túloldalán egy villanypózna alatt állt és homlokát ráncolva tanulmányozta a papírt amit kapott. Átvágott egy kósza tragacs előtt, majd pimaszul belehajolt a képbe, hogy ő is láthassa mi várhat még rájuk.
- Még van időnk két-három ügyre. Van is pár cím a közelben. - Hümmögve bökött rá az egyik elgondolkodtatóra. - Bár ő sokkal tartozik, vele hosszabban kéne elbeszélgetni. - Amber félrehúzta a száját, majd hátralépett és sürgetően toporgott.
- Időnk van, de kedvem már nincs. - Felkészült arra, hogy most komoly fejmosást kap. Megan már le is engedte a papírt, szabad kezét csípőjére tette és megrovón nézett a lányra. Talán máskor megenyhült volna ettől, de hosszú volt ez a mai nap, semmi kedve nem volt egyik koszfészekből a másikba verekedni magát és a hidegben rostokolni.
- Tudod a szabályt. Este dolgozunk, nappal pihenünk. - Nem rossz érv, jogos volt, de jelen pillanatban hidegen hagyta Aesmát. |
Ilajvet
Egy egészen hosszú pillanatig eltűnődve állt, összefűzte a karjait maga előtt, szája elé tartott öklét lassan leengedte és csak akkor látszott, hogy széles vigyor terül el a képén. A földön elterülő fickó éppen felfelé tápászkodott, amikor felnézett és azonnal megfagyott a mozdulatban. A képe megnyúlt, szája ó-t formázott, aztán lassan, bizonytalanul elmosolyodott.
- St.Clair? Milyen... váratlan meglepetés! Szólhattál volna. Ha tudom, hogy csak te... Én meg már azt hittem, hogy... – tekintete kétségbeesetten cikázott, egyik nőről a másikra, aztán vissza Dantéra. A szemében értetlenség ült.
- Jó látni, Steve – viszonozta a köszöntést. Továbbra sem mozdult. Egészen addig, amíg a fickó fel nem kelt a földről. Amikor talpra állt, a fiú fürgén előrelépett és öklével a férfi gyomrába vágott. Steve kurta kiáltással újból a földön találta magát. Ügyetlenül hátrafelé való araszolásba kezdett, az arcát rémület öntötte el. Csakhogy Dante nem engedte. A gallérjánál ragadta meg, maga felé rántotta. A férfi kénytelen volt a térdére ereszkedni előtte, hacsak nem akart hanyatt vágódni. Továbbra sem engedte el a grabancát, még közelebb húzta, másik karját a levegőbe lendítette és az arcába öklözött. Egyszer, kétszer, háromszor. Négyszer. Remegett a dühtől. Elengedte, az hátrazuhant. Hátra lépett, véres öklét a farmerjába törölte. – Ez vicces, Steve – nevetett humortalanul. – Ki gondolta volna, hogy épp most futunk össze? – Összeszűkült a szeme, fejét oldalra biccentette. – Mekkora mázli, nem? De miért nem ülsz le? – A legtermészetesebb mozdulattal ragadta meg, és a legközelebbi székbe taszította. Lassú léptekkel körbejárta, egyik faltól a másikig. Aztán megállt vele szemközt, végül magának is odahúzott egy széket. Kellemetlenül közel, vele szemközt foglalt helyet. Tekintete az asztalon lévő, fényes cigarettás dobozra vándorolt. – Meg sem kínálod a vendéged? – Kivett egy szálat, egy pillanatra elmélázott, aztán egy vállrándítással zsebre tette a dobozt. Rágyújtott, a fickó felé biccentett. – Köszönöm. - Mielőtt bármi mást mondhatott volna, Steve kifakadt.
- John, figyelj! A legutóbbit tényleg csúnyán elszúrtam. De nem az történt, amire gondolsz. Nem tudom, ki mit mondott, de én nem hazudok. Hinned kell neked, John. Én sohasem nyomnálak fel, én... én nem olyan vagyok.
A fiú orrán füst távozott.
- Tényleg nem, Steve?
Az arca higgadt volt, egy arcizma sem rándult meg. De a szemei lángoltak. Betegesen tág, véreres szemek voltak körülöttük sötétlő karikákkal.
- John, az életemre esküszöm, hogy nem volt más választásom. Rám szálltak a zsaruk, érted? Azok a kibaszott zsernyákok John, mindenbe beleütik az orrukat, valamit muszáj volt... Igaz, hogy a cucc nincs meg. Sajnálom haver, tényleg kurvára sajnálom, tudom szükséged van rá. Hogy vagy mostanában? Nem jól festesz, még mindig...? Sajnálom haver, tényleg, de... – Vérző orrával babrált, fájdalmasan felnyögött. – De itt vagy, nem igaz? – Próbált derűs hangszínt megütni. – Nem kaptak el téged, John! Tudtam, hogy nem fognak, tudtam, hogy mennyire talpraesett kölyök vagy. Nem féltettelek, tudtam, hogy...
Nem tudta végigmondani, kétségbeesett dadogását a vékony nyaka köré kulcsolódó kézfej szakította meg. Steve remegő kézfejei Dante karjára tapadtak, próbálta lefejteni magáról a fojtogató kézt, miközben sípoló hangok törtek elő belőle. Rúgkapálni kezdett a lábaival, miközben a szék támlájának feszült. A feje először vörösödni, aztán lilulni kezdett. Dante közel hajolt, némán tanulmányozta őt, a cigaretta hanyagul lógott az ajkai között. Amikor elengedte, hátraesett a székkel és levegőért kapkodva, jajveszékelve mászott minél távolabb támadójától.
- Tudod Steve, a történet szépsége az, hogy valójában nem ezért jöttem. Látod őket? – A két nő felé biccentett. Keserűen nevetett. – Nagyobb szarban vagy, mint gondoltam. De nem lepődöm meg rajtad. Azon lepődtem volna meg, ha rajtam kívül másnak nem tartoznál. Szóval elsőnek intézzük el ezt az ügyet és talán a kettőnk dolgát későbbre is halaszthatjuk. Mit szólsz?
Épphogy végig tudta mondani, amikor Steve kilőtt együltő helyéből, mint valami rakéta. Kivágta a mögötte lévő ajtót, zihálva, csattogás-csörömpölés közötte tűnt el a helyiségben.
- A francba már, Steve – mordult fel Dante. Mielőtt felállt és a férfi után indult volna, még ráérősen szívott egyet a cigarettából. A szoba, ami Steve menekülési útvonalául szolgált, egy rossz állapotban lévő, fehér csempézett fürdőszobába vezetett. A férfi félig kilógott az ablakon. Dante elkapta a lábainál fogva, de nem húzta vissza. – Az ablakon? – Szórakozottan bámult le. – Ezt tényleg komolyan gondoltad? – Rántott egyet a férfin a térdeinél fogva, mire az éles szögben előre lendült. Fejjel lefelé ordított. – Ugye, hogy nem jó ötlet? – Visszacibálta, a csempézett falba verte a fejét. Az már nem is tiltakozott, csak kutya módjára vinnyogott. A földre taszította, megragadta a zsíros hajat a fején. Határozott mozdulattal nyomta a fejét a vécécsészébe. Lent tartotta egy kis ideig, közben nyugodtan füstölt tovább. – Most nyűgös vagyok, Steve. – Felengedte a sipákoló férfit, de szinte azonnal vissza is nyomta. – Érted? – Elengedte, hagyta, hogy felbukjon levegőért. Leguggolt mellé, metsző tekintetével felnyársalta. – Most idefigyelsz rám. Odaadod a két hölgynek azt, amiért jöttek. Hagyd abba ezt a hisztit és nem vágom ki a szemedet. – Jelentőség teljesen bámult rá, szemöldökét megemelte. Felfogtad?
|
Idhren Zeew-Goradha || Farkas
Előbb támadt haragja csillapodott, de még mindig ellenszenves viselkedést produkált a fiúval, sőt már húgával szemben is. Az élre tört, elsőként lépett ki az ajtón, szinte arcul csapta a friss levegő. Jobb oldalt a "hajléktalant" látta, bal oldalt a kerítést. Balra fordult.
Utána nem sokkal lépett ki Amber is, egy doboz sört nyúlt le az asztalról és a beöltözött fickó kezébe nyomta, aki hálás mosolyt intézett felé, ő pedig ezt viszonozta. Megan kutyái majdnem fellökték annyira siettek gazdájuk után. Nővére elhúzta a felakasztotta takaró féleséget, így feltárva a méretes lyukat ami ezúttal kijáratként fog szolgálni.
Megint egy hosszú és szűk utca következett. Egy macska rohant el, meglátva az idegeneket, miközben egy patkány hullt le valahonnan a vasszerkezet tetejéről ami régen hasonlított egy tűzlépcsőre. Amber undorodva húzta félre száját, és lábát, inkább kikerülte a méretes dögöt. A három fekete kutya előre rohant, alig látszottak az éjszakában. Egyikük a földre tapsztotta orrát, másikuk fülét hegyezve figyelte a terepet, míg a kölyök, aki nem volt egy éves vidáman farokcsóválva rohangált. Nyoma sem volt felnőtt társaira jellemző komolyságnak.
Megan hasonlóképpen tett. Veszélyes környék, bár esetükben jó pár rendőrautó társaságában sem lenne igazi biztonság. Bátyjuk már hosszú ideje üldözi őket, ez pedig egyre csak tovább fajul.
- Hova megyünk? - Szakadt ki Aesmábal, miközben vékonyka kabátjának szélét szorongatta. Felelőtlenség volt ilyen időben csak ennyit felvenni, de ennél még nővére sokkal rosszabb volt aki az imént említett egyszerű ruhában masírozott. Csak csizmáján lévő csattok zörgése árulkodott hol létéről.
- Az első címre. -
- Nem ártana pihenni, összeszedni a cuccokat. - Bosszús motyogás volt a felelet, Aesma csak megadóan sóhajtott. Már igazán megszokhatta volna, hogy nővére nem éppen ideális beszélgetőpartner, a kompromiszum jelenségét sem ismeri, meglehetősen fárasztó volt, de ez bizonyára fordítva is igaz.
- Na, instrukciók híján biztos vagyok benne, hogy egy sablon esetről van szó. Tartozik pénzzel, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megszerezzük ezt a pénzt. Első körben a megfélemlítésre megyünk, végső esetben elvisszük a fejét Wannardnak. - A nő hangja olyan tárgyilagos volt, hogy szinte már kísértetiesnek hatott. Náluk ez mindennapos. Igaz a mondás, hogy minden ölés után egyre könnyebb lesz.
- Csak legyél nagyon ijesztő. Rendben? -
Pár forduló után elérkeztek a tágas, jól megvilágított forgalmas utcákra. Az utcai lámpák fénye szinte vakította őket. A kutyák leültek és várták, hogy az emberek végre beérjék őket. Gazdájuk volt az első, valamit mondott nekik, határozott parancs volt amit egy kézmozdulat is követett. Felálltak és elindultak, ők pedig a másik irányba tartottak.
Hosszas séta várt rájuk, mire elérték a koszos kis kócerájt, egyre mélyebbre ástak Woodland fertőjében. Az épületnek már nem is volt normális ajtaja. A vastag üveget kitörték, a falat golyó nyomok díszitették, minden lehetséges dolgot kiszakítottak a falból. Ha a séta nem is lett volna elég ezt pár emeletnyi lépcsőzés követte felfelé. A kihal, hideg lépcsőházban csak pár részeg jajszó vagy sejtelmes motoszkálás hallatszot.
Elérkeztek a bizonyos ajtóhoz. A szám egyik darabja leesett, késsel kaparták bele az ajtóba, a másikat elengedte az egyik csavar így lefelé fordult. Megan kopogott. Csend, majd halk léptek. A zárak kattogtak, majd valamelyest engedtek, az ajtó résnyire nyílt, egy szétesett, nyúzott arcú középkorú férfi kukucskált ki. A szemei kikerekedtek, pontosan tudta mi fog következni. A nő nekifeszült az ajtónak, így nyitvatartva azt, közelebb hajolt, fojtott hangon szólalt meg.
- Csak beszélgetni akarok drágám. Ígérem. Egyébként is, ha nem nyitod ki, bemegyek és akkor hülyére verlek mert felesleges energiát kellett pazarolnom rád. - Bájosan pislogott, feszült mosolya viszont tökéletesen tükrözte őszinte dühét. Az ajtó becsukódott, majd a láncok csörgése hallatszott. Végre kitárult előttük.
A férfi ostoba volt, szinte tárt karokkal várta a szokatlan vendégeket. Könnyű célpont volt. Megan ökölbe szorította keze már lendült is, nagy csattanással találta el a férfi arcát akinek feje azonnal hátrabicsaklott. Szájából vér szivárgott. A nő kikerülte, ellépett fölötte, kihasználva kábaságát, nem siette el a dolgot. Mögé érve megragadta rövidszálú haját és beljebb rángatta a lakásban.
Amber előre engedte Dantét, de ha gyomra nehezen viseli ezt a folyamatot még könnyen kifordulhat. A játék elején vannak, csak itt élhet a visszafordulás lehetőségével. |
Ilajvet
Összevont szemöldökkel bámult Wannardra. Szóra nyitotta a száját, végül csak halkan sóhajtott. Rátok bízom? Két nő fogja megmondani neki, hogy mit csináljon? Bosszúsan fújt egyet, miközben feltápászkodott. Ez csak a kezdet, ezzel nyugtatta magát. Lesz ennél még jobb is. Ez is valami, egyenlőre meg kell ezzel elégednie. Felváltva bámulta a férfit és a testvérpárt. Végül kelletlenül, de tett egy fél lépést Sid felé. Először egy biccentéssel akarta elintézni a formalitásokat, végül mégis rávette magát egy halk, visszafogott köszönöm-re. A következő pillanatban Amber máris az aurájában volt, úgy vigyorgott a fiúra, hogy az szinte megrökönyödve hajolt hátra. – Hát persze – motyogta vontatottan. Zsebre tett kezekkel, ráérősen indult meg az ajtó felé. – További jó szórakozást – tette még hozzá anélkül, hogy visszanézett volna Sidre. Elsétált Megan mellett, kicsusszant mellette az ajtón, miközben halkan morgott valamit. Minél előbb ki ebből a fülledt pokolból.
|
Idhren Zeew-Goradha || Farkas
Először állkapcsa feszült meg, aztán teste minden kis izomcsomója. Először azért, mert meg akarta ütni a fiút, aztán az önkontroll miatt. Belátta, hogy nem teheti. Még nem. A játék erre megy ki. Ő nem fog veszíteni, nem soha, azt nem engedheti meg magának. Nagy levegőt vett, inkább felállt, az egyik távolabbi asztalhoz lépkedett, majd a dobozból kivett egy szál cigit. Meggyújtotta, nagyokat lélegzet, próbált lecsillapodni és elrejteni fájdalmát.
Az egyik kezével az asztalon támaszkodott, bal lábáról levette súlyának nagyrészét, fogai közé szorította hüvelykujját, ráharapott. Próbálta a figyelmét a kisebb kínra összpontosítani, remélte agya nem válik pépessé. Több mint egy évszázada él együtt ezzel a betegséggel és napról napra egyre súlyosabb.
- Ez egy remek ötlet. A legértelmesebb dolog ami ma elhagyta a szádat. - Visszafordult, a hátát az asztalnak támasztotta, egy nagyot szippantott a cigibe, majd a kiáramló füstben gyönyörködött. A feszítő érzés koponyájában kezdett enyhülni, mellkasának görcsös szorítása és bal lábában lévő feszítő, roppantó érzés is. Tekintete csak egy pillanatra tévedt húgára, de az elég is volt, hogy ott ragadjon. Ahogy a fiúra nézett, mosolygott, volt valami benne ami nyugtalanította Megant.
Erről még beszélünk drága húgom. Hosszan beszélgetünk. Visszhangzott fejében, miközben a fehér szálat ismét ajkaihoz emelte.
- Rendben, legyen. - Végre elhatározásra jutott Wannard, hangja kettéhasította a szobát, szinte látni is lehetett ahogy a falon lévő repedés tovább mélyül. - Rátok bízom a fiút és jó pár problémás esetet amit meg kell oldani. - Wannard előrehajolt, az asztal alatt lévő papírkupacban kotorászott.
- Ne is álmodj róla! - Csattant fel Morna, ami mintha el sem jutott volna a férfi tudatáig. Megint elméjébe nyílalt a fájdalom, lába alig láthatóan megroggyant. Magára parancsolt miközben erőlködve szívta be a levegőt. - Nincs az a pénz ezen a földön, hogy én...-
- Nohát, meg is van. - Örömitassan kiáltott fel Sid, jóval magasabb hangot ütve meg, mint általában. Megan hirtelen nekilódult, pár lépéssel keresztülszelte a szobát, kikapta a lapokat a férfi kezéből, majd hihetetlen gyorsassággal futotta át. Szemei egyre idegesebben jártak ide-oda, a döbbenettel szinte azonnal hullott le cigijéről a hamu.
- Ez veszett sok meló, rengeteg idő kell hozzá. - A férfi csak vigyorgott, megint mintha nem halott volna semmit a nő beszédéből. Nem, jobban lekötötte mellette ülő Aesma, aki fejét vállára helyezte és szőrmekabátjának csomóit bontogatta ki.
- Veszett sok, de könnyű is. - Érkezett végül a felelet. - Javaslom, hogy az egy hetes próbaidőre vegyetek ki szabadságot. Nem érdekel hogyan oldjátok meg, de jövőhét vasárnap elszámolunk. - Wannard kék íriszeit a Morna kék íriszeibe fúrta, szemöldöke megemelkedett néma kérdést téve fel neki.
Jó pár másodpercre megfagyott a levegő. Aesma nővére válaszát várta, ha zöld jelzést kap akkor mehet a szórakozás. Keze a férfi csupasz mellkasára vándorolt, ujjaival egy ember lábának mozgását imitálta, majd hirtelen görbítette be őket, kapaszkodott a húsba és szántotta végig. A fehér bőrfelületen vörös csíkok jelentek meg. Megismételte.
- Jó. - Motyogta a nő kelletlenül, majd szépen félbehajtotta az összecsatolt papírokat. - Egy hét, nem több. -
- Nem több. - Sid bólintott, majd lefejtette magáról a kedvesen mosolygó kínzóját. Nem mintha nem élvezte volna, édes borzongás futott végig testén a fájdalomra. Libabőr ütközött ki rajta. A lány felállt, földön heverő ruháit hanyagul magára rántotta, mit sem törődött megigazítással. A fiúhoz sétált, izgatottan vigyorgott rá, nővére már az ajtónál járt.
- Velünk jössz. - Jelentette ki és az ajtó felé bökött. Ellenkezésnek nincs helye. |
Ilajvet
Ez volt az első alkalom, hogy valóban Meganra nézett. Egészen a lábaktól kezdte, tekintetét sekélyesen, közömbösen futatta fel a testén, mégnem a két szempár találkozott... és ennyi volt. Úgy fordította vissza a fejét Sid felé, mint aki bevégezte a dolgát. Ennél sértőbb gesztust nem is adhatott volna. Csak egy nő vagy.
A másik nő megközelítette, kezét a vállán érezte. Nem ellenkezett, de nem is dőlt azonnal a székbe. Hagyta, hogy Amber tenyere a bőrének feszüljön. Nem nézett hátra, csak akkor fordította oldalra a fejét, amikor a nő elsétált mellette. Eddig csak a szeme sarkából figyelte őt, de most, hogy megszólította, remek ürügye volt arra, hogy ránézhessen. Úgy tűnt, őt nem olyan egyszerű felhergelni, mint a másikat. De miért is akarná felhergelni őket? Megfeszítette az öklét. Fékezd magad, idióta. Itt fogsz megdögleni. Mégsem tudott ellenállni a kísértésnek. Bájosan pislogott Amberre.
- Nem az én asztalom. Tudod, elég szégyenlős vagyok – ajkát szomorkásan lebiggyesztette. – De talán mutathatnál egy-két trükköt. Gyorsan tanulok.
A kérdések egymás után ostorozták. Egyértelmű volt, hogy itt nem ő az irányító, ennek ellenére annyi alázat sem volt benne Megan iránt, hogy figyelmessen végighallgassa. Ha volt is egy morzsányi türelme ehhez az egészhez, mostanra biztosan elpárolgott. Unottan húzta félre a száját.
- Mi ez? Alkalmassági kérdőív? – kérdezte szárazon. Csettintett a nyelvével és előredőlt a székében, felvéve Megan testhelyzetét. Élesen bámult rá. – Azt mondhatnék, amit csak akarok. Mindenki azt mond, amit akar. Kételkedsz bennem? – Résnyire szűkültek a szemei. – Akkor győződj meg róla te magad. |
Wannard || Kígyó
 Wannard vigyora nem rendült meg, arca ugyanolyan mozdulatlan maradt, minden kis sejt feszülten várakozott. Ellenben ezzel Aesma egyre fentebb hágott, testvérével szemben. Mind a két nő arca őszinte volt. Egyikük vonásai ingerülten ugrott össze, a másiké felengedett, sugárzó örömről árulkodott. Kíváncsi volt.
- Pimasz. Túlságosan. Talán a heréi nélkül kicsit lehiggadna. - Sziszent fel Megan, már mozdult is. Szemei a fiúra villantak, eddig tincsei mögül méregette. Már a tekintetével is képes lett volna hasítani, merev szorítása alatt pedig ott volt a kard, annak markolata.
Aesma is mozdult, de ő egészen más miatt. Érdeklődve vizsgálgatta a férfi arcát, miközben a szájában lévő édeskés fánk darabbal küszködött. Megnyalta ajkait, fejér félrebillentve pillantott nővérére, majd tekintete Dantéra vándorolt.
- Nocsak, kellemes változatosság, drága nővérem nyitottabb lettél. Azt hittem jobb szeretsz agydarabkákkal festeni. - Kuncogott, majd beleharapott a következő darabba. A csokikrém kibukott, egyenesen a lány lábaira aki bosszúsan motyogott valamit az orra alatt, ujjával pedig letörölte a tölteléket. - Azért egy évszázad után mindenre számította csak erre nem. - Ujjával a szájában egyébként kellemes lágy hangja eltorzult, de beszéde és abból kicsengő huncut piszkálódás tisztán érthető volt.
Megan ingerült tartása megváltozott, nyugtalanabbá vált és most testvére ellen irányult. Ajkai már nyíltak is, hogy kelletlenül valamit a lány fejéhez vágjon, de a kis közjátékot megszakítottak. Wannard látszólagos türelme elfogyott, ökölbe szorított kezét szája elé tartotta, torkát megköszörülve érces hangjával csendre intette a két nőt. Ennek még lesz folytatása.
- Ami azt illeti kedves Idhren, neved bölcsességre utal, hát élj a jelentésével. Egyébként lásd be, neked sem kell sorban állnod vérmességért. - Szemeit megforgatta, bár úgy tűnt a kis dráma végetért a feszültség komolyan megkeményedett. Az egyik kan kutya felkapta fejét, kimutatta fogait, egyenesen a férfira meredt. Erre érkezett is a válasz, Wannard kígyója Morna nyakából sziszegve feszült meg. Már csak Aesma macskái hiányoztak volna a kis párviadalból. Mielőtt az állatok csatározásba kezdtek volna vagy a gazdák megölték volna egymást tekintetükkel Aesma lépett.
Félredobta a zacskót, felállt, kihúzta Morna ruhájából mindkét kígyót, majd az üveggel körbezárt környezetükbe helyezte pihenni. A szoba másik felébe sétált, egy széket hozott Dantének, letette mögé, majd vállánál fogva erősen lenyomta, remélhetőleg sikeresen ülő helyzetbe kényszerítve őt. Visszaült helyére, füttyentett és már repült is a maradék édesség, a kutyák masszív állkapcsa hangosan csattogott az ételért. Kis morgolódás, majd ismét nyugalom telepedett a szobára.
- Talán tanulságos lett volna ez az egész. - Szólalt meg nevetve Wannard, ujjaival szokatlan mintákat rajzolt a levegőbe. - Ha már az embereimet kritizálod lehet nem ártott volna egy kis bemutató. - Alsó ajkába harapott, egy villanásnyi időre összerándult a bőr, felsőajka felugrott, fogai kivillantak, majd visszatért megszokott állapotába. - De az is lehet, hogy nem. -
Az persze más kérdés volt, hogy Aesma és Idhren nem voltak az emberei. Előfordult, hogy együttműködtek, pénzszűke erre kényszerítette, de nem úgy táncoltak ahogy Sid csiripelt.
- Talán Aesma kedves golyót ereszt a fejedbe. - A nő arcán szinte azonnal egy sejtelmes mosoly jelent meg, éppen csak felfelé kanyarodott szája széle. Alig láthatóan fogait ajkába mélyesztette, csak egy pillanatra szakadt el Dante szemeitől, utána ismét rejtelmes huncutsággal nézett vele farkasszemet. - Talán megfontolom ajánlatodat. Már csak az a kérdés megéri-e nekem. Mire használhatnálak? -
- Bizonyára nem szeretnél térdelni. - Aesma egyértelmű utalása a férfi testének áruba bocsátásába jó löket lehet a kezdéshez.
- Ne vedd biztosra kedves. Emlékszel, okoztak már meglepetéseket nekünk. - A férfi arca elkomorodott ahogy felidézte az emlékeket. Hirtelen, mintha egy másik világba röppent volna, hogy egy kis sötét könyvtárból előássa. Amilyen gyorsan leolvadta arcáról a vidám kifejezés olyan gyorsan vissza is követelte helyét.
- Öltél már embert? - Vágott közbe Idhren, aki előrehajolva térdeire könyökölt, mondandójának súlyát így kívánta nyomatékosítabbá tenni. - Mennyire félsz a rendőröktől? Mennyire félnek ők tőled? Az sem hátrány. - A roham megkezdődött. Dante még jól is járt, Wannard igazi alattvalói élből küldték volna halálba. Utálták az új embereket, az új lehetséges kiskedvenceket.
Itt Sid már nem is avatkozott bele a dolgokba, hagyta azokat sodródni. Az ő ereje így elraktározódik, egyszerű szemlélőként pedig több információ kerülhet birtokába. A nők egyelőre kézben tartották az ügyet, remélte, hogy ez így is marad. Talán hasonló, de mégis merőben különböző személyiségük valami használhatót alkot majd. Ízlelgessék csak a prédát. Meg kell kóstolni az elméjét, darabokra szedni, hogy tudják mennyit képes elviselni. Ha pedig túl mélyre hatoltak az agyarak, nincs más, el kell harapni a torkot. |
Ilajvet
Közömbös tekintettel, némán követte a férfit. Csak felhúzott vállai mutattak bármi feszélyezettséget. Valójában készen állt arra, hogy kést döfjön akárki oldalába ezen az átkozott helyen. Türelmetlen volt, lobbanékony, úgy festett, mint egy vadállat egy emberekkel túlzsúfolt ketrecben. Érezte, hogy a karmok belülről a húsába marnak és lassan, komótosan cincálják szét. ~Ne most. ~ Néhány pillanatra lehunyta a szemét. Zenétől dübörgő mellkasát megtöltötte a fülledt, kellemetlen levegővel. Egyre romlott az állapota, lassanként hullott darabjaira. Az élet szinte lemállott róla. Most csak arra tudott gondolni, hogy szüksége van valamire. Valamire, ami ellazítja, ami kikapcsolja. Wannardra bámult, az arcáról még mindig hiányzott a mimika bármilyen töredéke. Aztán megemelte a jobb szemöldökét. Eddig ez volt az első érzelemhez hasonlítható megnyilvánulása. Nézte a férfi vigyorát. Lassan vissza ereszkedett a szemöldöke a helyére. Igen, ennek a fickónak a bőre alatt is törvénytelenség lapul. Bizonyára a zsebében is lenne valami a számára. Alig láthatóan nyelt egyet, mielőtt kicsepesedett ajkai szétváltak volna. – A madarak azt csiripelték, te vagy a megfelelő ember. – Lentebb döntötte a fejét, a tekintete megvillant egy pillanatra. Tartotta a szemkontaktust. – Bizonyára jópár dologban vagy érdekelt. Ehhez képest... – Végighordozta tekintetét a helyiségen. Egy halk, megmagyarázhatatlan "hm" hanggal fordult vissza. Halovány gúny ült a hangjában, olyan, amiről nem tudod biztosan megmondani, sértés avagy sem. – Talán kevés az embered. Vagy nem jól végzik a dolgukat. - Elhallgatott, jóval élénkebb hangszínen folytatta. Minden esélye megvolt rá, hogy hamarosan pengeélen táncoljon. - Minden bizonnyal tudsz nekem segíteni. – Szünetet tartott, lassan kihúzta kezét a zsebéből és karját lazán maga mellé engedte. - Minden bizonnyal én is tudok neked.
|
Wannard || Kígyó
Teljes nyugodtsággal lépkedett a mindenféle emberi, állati vagy tárgyi törmelék között. Lépteinek egyenletes puffanását meg-megszakította egy bohókás kitérés, ez ismerősei körében nem keltett furcsaságot, de más már ennyitől rég elszelelt volna. Komótosan közlekedett, idegölő lassussággal, mintha megérezte volna Dante feszültségét és tetézni akarta volna. Keze szőrmekabátjának zsebében pihent, nem egyenesen Dante felé tartott, csak hasonló irányba. Vigyorgott. Sok jót nem ígérhet ez az ember, veszett külsejével, tébolyult hiéna vihogásával. Vagy mégis?
A távolság egyre csak csökkent, majd mintha mi sem történt volna haladt el a fiú előtt. Még inkább lassított, egyik kezét kihúzta zsebéből és visszafogottan, de elég észrevehetően intett Danténak, hogy kövesse.
Még mélyebbre hatoltak az éjszakai fertőben. Egyik szűk utcát követte a másik. Először balra, megint, majd jobbra, előre, jobbra, megint balra. Egy zsákutcához értek, majdnem teljesen mentes utcai fényektől. A végén a drótkerítés tövében egy súlyos acélajtó előtt álltak meg. A sáros talajon egy hajléktalannak öltözött ember nyújtózott el. Wannard lepillantott rá, szája szeglete felfelé kanyarodott, elégedetten biccentett.
Semmit sem kellett tennie, állt pár pillanatig és a súlyos ajtó magától tárult ki. Feltárta látogatói előtt az aprócska méretű "szórakozóhelyet". Omlodozó összefirkált falak, szétszaggatott matracok, billegő lábú félig széttört asztalok. Az ismeretlen forrásból származó mély hangású dalok betöltöttek az egész termet, aminek kisebb-nagyobb kiszögelései miatt mérete is meghatározatlan volt. Nem sok ember táncolt, inkább kúsztak-másztak, vonaglottak, fejüket hátradöntve pihentek, miközben a ritmus, a hangzás darabokra szaggatta elméjüket.
Természetesen nem itt kívánt beszélni a fiúval, aki ha eddig kérdezte is biztosan nem kapott választ. Behatolt a sötét helyiségbe amit csak pár vörös lámpa világított meg. Az embercsoportok szétváltak előtte, utat engedve neki. Mindenki tudta, hogy hova tart. Hova máshova? A féregjáratok mélyében található patkányfészekbe készül bevackolni magát.
Megint egy ajtó közeledett, az előbbi bejárat becsapódott mögöttük hosszú nyikorgó rimánkodás után. Egy nő sietett feléjük a tömegben, alig tudta átverekedni magát. A kezében lévő fehér zacskót lobogtatta meg a férfi előtt, aki ugyanolyan aljas módon vicsorgott rá, mint a kint ülő társára. A fekete hajú, félig leborotvált fejű lány arca tele volt fémekkel, karja széttetoválva, bőre alatt kis rücskös formák. Még ő is lesütötte szemét.
Az ajtó megint nyílt, megint egy szokatlan jelenet. Alig volt ideje a férfinek felocsudni egy hirtelen támadás érte, Aesma fehérneműre vetkőzve rohant felé és ugrott a nyakába. Csak a szokásos.
A lány kitörő lelkesedéssel fogadta a Kígyót, arcán széles mosollyal ölelte nyakát, lábaival pedig derekát. Sugárzó kifejezése hamar leolvadt amikor a megbeszélt dolog jutott eszébe.
- Nagyon ajánlom, hogy itt legyenek a fánkok, különben... - A vége nyitva maradt, így az egyébként komolytalan fenyegetés még inkább veszített éléből. A férfi felemelte karjában lévő fehér papírzacskót amit az előbbi fura alak nyújtotta át, Aesma ezt örömmel kapta ki a kezébe. Ezt a karját lustán lógatta maga mellett, miközben a férfi a szoba belsejébe szálította zörögve felelt. Homlokát ráncolva nézett az új jövevényre. Próbálta az arcot valamiféle névhez kötni, történethez, bármi támponthoz, de nem járt sikerrel. Vigyorgott. Végre valami érdekes.
Ugyanolyan fekete szakadt kanapé - jó, valamivel azért jobb állapotban lévő - díszelgett a szoba közepén, mint a kinti előtérben. Kábelek lógtak össze-vissza ezeken színes élő kígyók tekeregtek, enyhén vöröses fény világított, pár helyen tükrök, padlószőnyeg, egészen hangulatos kis Kígyófészek volt és biztonságos. Senki nem juthatott be anélkül, hogy tudott volna róla, sőt a közelébe sem mehettek idegenek, ezt hamar megoldották.
Aesmát óvatosan helyezték a kanapéra, de még így is megérezte a mozgást ugyanott pihenő nővére. Feje előre és enyhén oldalra bicsaklott, haja eltakarta arcát, ez a helyzet pedig kidomborította nyakizmait. A tincsek mögül kivillant éles írisze, ezzel ostromolta húgát aki rá sem hederített. Törökülésben látott neki a fánkok kicsomagolásának.
Máshol is érzett mozgolódást, ezek pedig nem három gyönyörű Dobermann kutyáitól származtak. Ők kényelmesen nyújtoztak a földön, mit sem törődve senkivel, csak gazdájuk parancsára hallgattak. Rövid, fekete, egyszerű pántor ruhája alatt egy kígyó tekerget, de nem, kettő. Testük a ruha alatt pihent, csak fejük bukkant ki a fekete hajszálak mögül. Egyikük elől bújt be, megkerülte a nyakat és a lány vállán pihent, míg másik a hátát szemelte ki, az ő feje mélyebbre bukott, egészen a lány dekoltázsáig.
Mindezt persze tetézte a szakadt combfix, furcsa, nem túl szemérmes pihenőpoziíció és a szövetbe fúródó éles penge. A nő kezében egy egyedi készítésű szépen megmunkált katana volt, félig az "ágyba" szúrva, combjai között pihent. Egyik kezét felemelte, a másik továbbra is a markolat volt, az ég elé nyújtotta, a kígyók egyike pedig ezt ellenállhatatlanul csábítónak találta. Lassan, ráérősen kúszott felfelé, szinte produkálták magukat.
Hasító tekintete csak ekkor terelődött a fiúra. Érzékelte eddig is, de különös oknál fogva nem akart tudomást venni róla. Arra volt kíváncsi beljebb merészkedik avagy sem.
- Nos, miben állhatok szolgálatodra? - Törte meg a fojtott csendet Wannard mélyen dörmögő rekedtes hangja. Lehuppant, a két nő közé, karjaival háttámlán támaszkodott közben elégedetten méregette a fiút. Az egész olyan volt, mint egy groteszk bíróság. Egyikük furcsább volt a másiknál. |
Ilajvet
Ez a városrész sohasem az idillikus környezetéről, a tisztaságáról vagy biztonságáról volt híres, de a jelenlegi hely az általános woodlandi sikátorok mércéjével nézve is siralmas volt, már-már ijesztően elhanyagolt. A sötétség a bűzön nem segített, de legalább a mindent beborító mocsok sem verte ki az ember szemét, legalábbis így nem volt olyan feltűnő. Ebben a helyzetben sokkal inkább arra figyelsz, hogy elkerüld a zsákutcákból rád rontható késvillantó fazonokat, vagy a negyvenes spermaszagú prostit, akinek egy orális kielégítés kétszeresét is hajlandó vagy kifizetni, csak hogy leszálljon rólad. Kérdés, hogy a kettő közül melyik a rosszabb. Danténak valójában nem sok baja volt az undorító viszonyokkal -eltekintve attól a használt óvszertől, ami a járda kövéről tapadt fel a cipője sarkára -, sokkal inkább aggasztották a neonlámpák. Az éles, fehér fényben képtelenség volt észrevétlennek maradni. Idegesen cikázott a tekintete a kapucni alatt. A fejében egy higgadt, tárgyilagos hang feladatának érezte, hogy folyamatosan tájékoztassa arról, mennyire nagy kockázatot vállal. Nem is ismerte ezt az embert. Mindössze egy gyűrött papírfecnije volt a hátsózsebében egy címmel és névvel. Sid. Már a név is irritálta. Sid. Ennyit tudott, ennyit kellett tudnia. Remélte, hogy nem döglik bele a tippbe, amit kapott. Egy beteges, köhögő srác beszélt neki róla. Hogy is hívatta magát? Vézna. Igen, mindenki csak Véznának szólította. Gyakran a túl sok információ sodorja bajba az embert, máskor éppen a tudatlanság. Megtorpant a sercegő, pislogó neonbetűk alatt. Ez lesz az. Egy hideg vízcsepp landolt a feje búbján. Egyre feszültebbé vált, zsebre tett kezei ökölbe szorultak. Tudják, hogy jön. Bosszantotta, hogy a Vézna nevű kölyök megmondta a valódi nevét Sidnek. Meg kellett volna említenie neki, hogy ezt a nevet nem szívesen használja. Jelenleg számtalan különböző néven létezett szerte a városban. A legfrisebb a John volt. John St.Clair, ezzel barátkozott. John-t kellett volna mondania. A Dante nem lesz jó. Már késő. Megfordult maga körül, lehellete füstként szállt az éjszakában. Bosszankodva fújt egyet. Mi lesz már? Helyes címre jött, ráadásul időben. Egyre feszültebbé vált.
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sokan élik itt életüket, töltik itt az éjszakát. A magányos lézengésből hamar baj kerekedhet. Mocskos, sötét, nem hiába kerülik el az ilyen és hasonló helyeket az átlag polgárok. 
Őszintén undorítónak találta azt a zöld színt, sejthette volna, hogy Dante pont azt fogja választani ami a takonyra emlékezteti őt. Csodálatos. Egy takony színű kéznyom van az arcán és egy takony színű x a mellén. Neki valahogy jobban tetszett az élénk kék és a vörös amiket az előbb használt. Még egyszer a vörös festékbe nyúlt, a kék amivel az előbb a férfi arcát színezte nem rontott az összképen. Nem túl erősen, de elég határozottan markolt rá Dante nyakára. Egy vörös kéznyomot hagyott hátra, egészen olyan volt, mintha egy démon fluoreszkáló mancsával szorongatná a fiú nyakát.
Talán. Rendben. Megan megvonta a vállát. Ő a talánokat mindig nemnek veszi, elvégre ő nem tud ilyen bizonytalan dolgokat értelmezni. Be kell határolni a két véglet egyikéhez, ezt a két határozott stabil dolgot veszi alapul. Már be is szállt a kocsiba, várta húgát aki pislogott. Hol testvérére, hol pedig a férfire nézett. Már csak rávártak, de ő ezt nem akarta ennyiben hagyni. Sóhajtva lépett oda Dantéhoz, megfogta a csuklóját majd maga után hozta. Beljebb húzódott, középre ült, így helyet szorított neki.
Wannard vigyora nem rendült meg, arca ugyanolyan mozdulatlan maradt, minden kis sejt feszülten várakozott. Ellenben ezzel Aesma egyre fentebb hágott, testvérével szemben. Mind a két nő arca őszinte volt. Egyikük vonásai ingerülten ugrott össze, a másiké felengedett, sugárzó örömről árulkodott. Kíváncsi volt.