|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 16:56 - |
 Sokan élik itt életüket, töltik itt az éjszakát. A magányos lézengésből hamar baj kerekedhet. Mocskos, sötét, nem hiába kerülik el az ilyen és hasonló helyeket az átlag polgárok. |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
Rhakia Zeew-Goradha
 Agya egyre inkább elzárkózott a világ elől, egyre tompábban érzékelte környezetét. Azt fel sem fogta, hogy Dante mellette van, a hangokat hallotta, de nem értette és valami gátat szabott a gondolkodásnak. A férfi hiába fürkészte szemeit nem láthatott abban semmit. Se fájdalom, se szomorúság, teljesen üres volt, kifejezéstelen és a semmibe meredt. Mint egy hulla üveges tekintete.
Mire megérkezett a víz már nem maradt erő a testében, agya még mindig küzdött. Négykézláb támaszkodott, arca közel volt a talajhoz. Keze remegett súlya alatt, ha a földhöz ér, teste megérzi a biztonságot akkor onnantól vége a játéknak. A hideg víz nem csak pofáncsapta, de beférkőzött orrának és szájának járataiba. A hirtelen jött intenzív változásnak köszönhetően tüdeje teleszívta magát, lassan meg is szabadult a levegőtől. Még remegve és bizonytalanul, de ismét munkához látott.
Bambán meredt előre, nem volt teljesen tisztában azzal, hogy hol van és kivel. Ahogy a kép tisztult, a színek megjelentek, a formák összeálltak tekintetét hamarosan a férfira emelte. Nem ismerte fel, nem tudta ki Amber és ki Dante. Ajkai szétnyíltak, felhúzta a bőrt miközben vicsorogva csattogtatta fogait. Mellkasából valódi farkasmorgáshoz kísértetiesen hasonlító hang tört fel. Dühös volt, teljesen megveszett. Ujjai görcsösen markolták nadrágjának anyagát, izmai megfeszültek ugrásra készen.
A poháron apró repedések jelentek meg, majd hirtelen pattant szét apró darabokra. A szilánkokat mintha irányította volna valaki. A legtöbb a férfi felé repült valószínűleg ha el is találta pár darab az is csak a ruhát tudta elvágni. Egy szilánk Amber felé pattant, megvágta arcát. Hirtelen fagyott le, lassan hátrálásra kényszerült.
Nézte Dantét, az ellenséget akit elméje csúf szörnyeteggé változtatott. Csápok, szemek, lüktető képlékeny massza, mint test. Az alak lassan kezdte felvenni valódi formáját, arcán megjelentek a vonások, sötétbarna bőre kivilágosodott, eközben a nő a falhoz hátrált. Csak akkor higgadt le valamelyest amikor a kemény anyagot a hátánál érezte. Lábait felhúzta, térdeit átölelte, tincsie közül fenyegetően bámult ki. Az emlékek belehasítottak fejébe, az egyébként is ingerült nőn nem segítettek az előbbi szavak. Egy sebesült ragadozó ösztönei mindig felerősödnek, agreszívabb lesz. Tényleg jobb lett volna nem ide jönnie.
- Kutatsz utánunk? - Ingerülten sziszegte, fogait csikorgatta. Egy papírlap felemelkedett, közelebb lebegett a nőhöz, de nem távolodott el túlzottan társaitól. - Miért? - A kérdés egyszerű és érthető volt, valamint fenyegető. Hogy erejét demonstrálja a lap barnás színt kezdett felvenni, majd meggyulladt. Az ajtó hirtelen csapódott be, szinte az egész szoba megremegett. Óvatosan közelebb repült a papírkupachoz. Ha egyszer azok lángra kapnak senki sem fogja tudni őket irányítani. Vajon képes lenne magát is feláldozni? Jelen helyzetben amilyen elvakultan hörgött ez is lehetségesnek tűnt. |
Ilajvet
Megrántotta a vállát. – Csak kíváncsi voltam. Rendesen utánatok néztem, de az ilyen részletek mindig a családban maradnak. – Újabb vállrándítás. – Nehéz kideríteni, pedig sok forrásom van. – Lassanként terjengett a zsibbadás a testében. Gátlástalan módon mosolygott. – A bátyádról is van itt valahol egy kupac papír – állával oldalra bökött, aztán mutatóujját Amberre szegezte. – Rólad is. A nővéredről is. Rólatok, Knightokról. – Felhorkant, ki tudja, miért.
Amber felállt a fotelből, a fiú már ekkor úgy érezte, jobb, ha követi a példáját. Egy lépésen múlt az egész, és mivel már megtartani nem tudta, úgy gondolta, akár vele együtt térdre is borulhat. Így tett, úgyszint a földön kötött ki.
Maga felé fordította a lányt, kisöpörte haját az arcából. Bosszúsan fújtatott. – Így most jobb? Maradtál volna ülve. Héj. – Állánál fogva megemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Fürkésző tekintete hideg volt, nehéz volt benne megtalálni az aggodalmat. Néhány másodpercet várt, aztán tudatosult benne, hogy a lány gyakorlatilag nem lélegzik. – Vegyél levegőt – mondta higgadtan. – Jaj. Így nem lesz jó. - Várt még pár másodpercet, aztán megunta a tétlen várakozást. Eltűnt Amber látóteréből, de rövidesen vissza is tért egy pohár vízzel. Ahelyett azonban, hogy megkínálta volna vele, a képébe löttyintette.
|
Rhakia Zeew-Goradha
- Nem, az lehetetlenség volna. - Fejét megrázta, egy halvány mosolyt jelent meg arcán. Dante minden csak nem a tisztesség szobra, persze ez alól nem kivétel sem ő, sem nővére, sem Wannard, sem egyik alvilági kutya. Ez az opció már rég kizárt volt számukra és ez így volt rendjén. A fotelre pillantott, párszor gyanakodva pislogott, töprengett, hogy dacoljon de belátta, hogy semmi értelme nem lenne. Leült, felhúzta lábait, fejét hátradöntötte, szemeit lehunyta és légzésére figyelt.
- Jót kérdeztél. - Bosszúsan felhorkant, kelletlenül félrehúzta száját. - Nem mintha kötelességem volna válaszolni. - Egy vállrándítással el is intézte. Végülis teljesen mindegy, vagy szerette volna ezt gondolni. - Rossz kislány voltam, egy prosti aki éjszakánként férfiakat kasztrált bosszúból. - Röviden felnevetett, majd játékosan alsó ajkába harapott. Hosszan fújta ki a levegőt, múltja mindig egy nehéz téma volt számára.
- Nem volt valami fényes helyzetünk, az első szökési kísérletek balul sültek el így apánk drága örökös bátyunk fejét kezdte telebeszélni az elmebeteg gondolataival. Mikor atyánk meghalt, Richard pedig a vezér lett maradtunk, hogy segítsünk neki. Egy "biztos" forrás viszont egyre csak azt suttogta, hogy azért akarunk mindenáron távozni a klánból, hogy őt kivégezzük, feloszlassuk a régit és újat alapítsunk. - Karjait kitárta, fejét félrebillentette. Ennyi volna, nem több. Ez a nagy tragikus történet, ilyen egyszerű és mennyi ocsmány részlete van.
Légzése egyre rendszertelenebbé vált, hol szaporán emelkedett mellkasa, hol pedig abnormálisan sokáig várt egy-egy levegővétel között. Nem. Megint hátradöntötte fejét, minden erejével azon volt, hogy képes legyen kontrol alatt tartani testét. Ez egy ideig sikerült is, de a dolgok kezdtek egyre inkább kicsúszni kezei közül. Képek áradtak fejébe, érzések próbálták ledönteni lábáról.
- Azt hiszem jobb volna... - Hangja elcsuklott, nem tudta befejezni a mondatot. Hirtelen lett melege és kezdte el egy láthatatlan kéz markolni a torkát. Felállt, bizonytalanul, majd lendületét kihasználva gyors ütemben indult ki. Amilyen hirtelen állt fel és kezdett lépkedésbe olyan hirtelen lassult, majd állt meg. Mellkasához kapott miközben másik kezével próbált valami szilárd és stabil dologba kapaszkodni. A képek elmosódtak, a hangok mélyebbek lettek, torzak a teste pedig süllyedni kezdett.
Térdei koppantak a földön, lehajtott fejjel bámulta a talajt. Még mindig küzdött, de már több mint tíz másodperce a tüdeje nem fogadott be levegőt. Szíve hevesen kalapált, de mellkasa nem volt hajlandó tovább süllyedni és emelkedni. |
Ilajvet
Egy rövid pillanatra megbánta, amit mondott. Rezzenéstelen arccal figyelte Ambert, próbálta megfejteni, vajon tényleg dühöt lát-e rajta. Nehéz volt beazonosítani azt a bizonyos szikrát a szempárban. Nem tudta megmondani, miért, de ez elégedettséggel töltötte volna el. – Azért csak ne csináljunk belőlem egy-kettőre tisztesség szobrát. – Amber talán nem is sejtette, mennyire nagy önuralmat igényelt az előbbi apróság a fiú részéről. Oldalra billentette a fejét. Elképzelte, ahogyan a derekánál megragadva a falnak löki, ahogyan a csípőjük nyers módon egymásnak koccan, ahogyan ujját Amber melltartójának pántja alá csúsztatja és... Visszadöntötte a fejét, pislogott párat. – De, jól vagyok. Tökéletesen ellazultam. Lusta mosollyal a szemközti fotelre bökött. – Csüccs. – Makacsul bámult rá. Nem köntörfalazott sokáig, egyszerűen csak kibökte azt, ami zakatolt a fejében. – Miért dobtak ki? – Ha esetleg nem lenne világos a kérdés, halkan, hamiskás vigyorral hozzátette. – A klánból.
|
Rhakia Zeew-Goradha
Meglepte a reakció, nem igazáőn találkozott még ezzel. Mindig mindenki élt a lehetőséggel és nem látták a mögötte rejlő dolgokat. Ez csak kötelesség, nem akar adós lenni, de nem érzett késztetést arra, hogy bármi komolyat is tegyen. Viszont ez volt az első és legfontosabb dolog amit gyermekként megtanítottak neki, valamit valamiért alapon működött.
- Természetesen. - Arcáról eltűnt a pillanatnyi döbbenet, bár vonásai kemények voltak ami idegességről, de leginkább sértettségről árulkodtak mégis igyekezett nyugodt maradni. Mindig a helyzet magaslatán volt, mert szinte sosem vesztette el a fejét. - Mert mindig el is érem. Csak idő kérdése. - Vállát nemtörődöm módon megvonta. Előbb vagy utóbb, így vagy úgy de mindig mindent megkap. Sóhajtott, ezzel letudta a dolog agresszív részét. Akkor még nem jött el az ideje ennek, nem érzett kötelességet ezzel pedig hatalmas szikla gördült le szívéről.
Amint keze kiszabadult a férfi erős szorításából gyengéden karolta át a nyakát. Kedvesen, gyengéden, de elég határozott bújt hozzá ahhoz, hogy ne lökhesse el magától a férfi. Arcát a fiú nyakához simította, csendben simult a másik testhez minden mögöttes szándék nélkül.
- Sajnálom és köszönöm. - Suttogta a fülébe, egy leheletnyivel hátrébb araszolt majd egy ártatlan puszit nyomott a férfi arcára. - Sok mindent megtehettél volna. - És Amber azzal is tisztában volt, hogy még mindig megteheti. Állapota nem javult egyik percről a másikra, persze eléggé magánál volt, de az agya akkor sem képes arra a teljesítményre mint előtte. Nem tudná megvédeni magát ha oda kerülne. - Kihasználhattad volna, visszaélhettél volna a helyzetemmel. - Elhúzódott teret adva a férfinak, de nem eresztette. A lehető legfinomabban próbálta ismét ülő helyzetbe kényszeríteni.
- Nem vagy jól. - Igen látta, nem szólta meg, mert úgy érezte nem rá tartozik és azzal csak kellemetlen helyzetbe hozta volna Dantét. A dolog nagyon hasonló volt nővére "betegségéhez" sőt természetük is sokban megegyezett ezért valamelyest már tudta miként kell reagálnia. - Pihenj! - Egy visszafogott utasítással próbálta elérni célját. Neki egyébként sincs szüksége most semmire.
- Szeretnéd, hogy elmenjek? - Szakadt ki belőle. Gondot jelentene neki, de meg tudná oldani. Mindig volt pár készséges jelentkező aki szívesen hazafuvarozta. Ha a válasz igen, elfogadja és elkezd agyalni azon, hogy ilyenkor kit kérjen szívességre. |
Ilajvet
A gyógyszerek lassan hatottak, túl sokáig várt. A fájdalom igazán velős része háttérbe húzódott, de nem szűnt meg. Csupán visszahátrált az árnyékba, éhesen és fújtatva, a következő alkalomra várva, amikor ízekre szedheti a testet. Mindig így volt ez. Vagy megadta a szörnyegetnek azt, amit akart, vagy harcba szállt vele és erős vegyi anyagokkal tompította a tüneteket. A kis csatákon kívül máshol nem győzhetett. Hiszen tudta, hogy a háborút a végén mi fogja megnyerni.
Először a lány illatát érezte meg, ahogyan közeledett hozzá. Aztán a lélegzetét az arcán. A szemei csukva maradtak, még levegőt sem vett, mozdulatlan volt. A nyakán, a bőre alatt fürgén pulzált az ütőér. Tökéletes csend.
Szemei felpattantak, elkapta Amber csuklóját. Megemelkedett a fotelből, homloka majdnem súrolta a lány homlokát. Az arcába vicsorgott, a lágy fényben világítottak a fogai. – Azt hiszed, mindig elérheted amit akarsz, ugye? – morogta Amber szájába. Súrolta az alsó ajkát. Várakozásteljes arccal figyelte, tanulmányozta, feltérképezte. Aztán lepillantott a kezeikre. Lehetséges, hogy túl erősen szorította a lány csuklóját. Meglepődve, kicsit zavarodottan eresztett a szorításon, ujjai végül lefejtődtek róla. A feje tompán lüktetett, tekintete homályos volt. Elmosolyodott. – Maximális pontszám, Amber Knight.
|
Rhakia Zeew-Goradha
Minden további nélkül követte Dantét pedig tudatában volt annak, hogy nem otthonához mennek. Ha eltekintünk attól, hogy pont a másik irányba tartottak akkor ott volt az is, hogy Dante mégis honnan a fenéből tudná ők merre laknak? Eléggé sikerült elrejtőzniük, pontosabban nem kiáltották a nagyvilágba címüket ami már majdnem elegendő volt. Gyanakodva, összeszűkült szemekkel nézett a férfira.
- Azért ugye nem fogsz megölni? Nem mintha kár volna, de remélem nem készülsz semmi huncutságra. - Mutatóujját a fiúnak szegezte, fenyegető próbált lenni de tekintettel az állapotára inkább komikus volt az egész helyzet. A prostiknak szépen, kedvesen, ártatlanul integetett mire egymásra néztek majd az egyikük elindult feléjük. Nevetve gyorsított a tempón - már amennyire az sikerült - és elfordította fejét, hogy jelezze, nem valójában sosem kért belőlük. Mosolyát elfojtva igyekezett elkergetni az ocsmány gondolatokat, amitől a hideg is kirázta.
Az épületeket meglátva aggodalma csak növekedett. Születésétől fogva élt Woodlandben, ritkán hagyta el a várost, szinte minden kis területét ismerte és mégsem. A hely maga nem volt túlzottan idegen, de ahova Dante vezette egy teljes új világ volt. Először a férfi nélkül nem is igazán mert elindulni, aztán nem csak az instabil helyzet, de az ismeretlen is habozásra kényszerítette. Tétlenül ácsorgott egy ideig, homlokát ráncolta, majd egy sóhaj kíséretében megadta magát. Mindegy, neki már mindegy. Jó ideje illett volna eltávoznia az élők közül.
Lassan, nagy óvatosággal indult meg a férfi után. Csak a hangot és a parányi fénygömböt követte. Párszor nagyot nyelt, olykor megállt és a lehetőségeket latolgatta. Őrültség, de mindenki jól tudta, hogy ő is egy az őrültek közül. Lentebb érve, a világítás felkapcsolása után megkönnyebbült. Az aggodalom ezután is jogos, de egy ismeretlen környezet mégis kevésbé veszélyes ha ki van világítva. Jól megvizsgálta a szobát, jó ideig nem emelte tekintét a férfira, majd akaratlanul is ráterelődött figyelme. Megint sóhajtott. Jaj Aesma.
- Ezt nem felejtem el, sosem lehet tudni. - Halántékára bökve hangsúlyozni kívánta, hogy hiába a hoszú évek, elméje edzett, memóriája kiváló. - Nem mintha most jóban lennénk. - Játékosan alsó ajkába harapott, fejét félrebillentette. Ez az igazság. Kezével legyintve le is zárta a témát. Ne törődj vele! - De azért jövök neked... - Lassan közelebb lépett Dantéhoz, nem hagyta kicsúszni karmai közül. Egy ideig tűnődve bámulta ajkát, majd tekintét a férfi sötét íriszeibe fúrta. - Tudod... - Nem, valószínűleg nem tudta mire érti, de ő az ifjú szőke lányra gondolt. Teste a fiú testéhez simult, keze lentebb vándorolt hímtagja felé. Arcán elégedettség tükröződött, de szemöldöke megemelkedett kérdő kifejezést varázsolva oda. |
Ilajvet
A válla érezhetően megrándult, amikor Amber hirtelen belékapaszkodott. Szemöldöke lentebb ereszkedett, morgott valamit, aztán tekintetét a távolabbról érkező zajok, beszédfoszlányok felé fordította. Úgy tűnt vár, gondolkozik, próbál épkézláb tervet fabrikálni. Még mindig előre bámult, de az illatáról tett apró megjegyzés hallatán a makacsul összevont szemöldök jól láthatóan kisimult, a komor arcvonások enyhültek. Megköszörülte a torkát. Megtartotta, aztán hosszú másodpercekig figyelte a lehajtott fejű Ambert. Várta a lehetséges ajándék-hányást a cipőjére, de mivel az nem érkezett és a lányon nem mutatkoztak a rosszullét tünetei, úgy vélte, támasztékot nyújtva akár a járás is lehetséges. Lassan elindult, közben úgy tűnt, hezitál. Kis habozás után végül befordította Ambert a következő mellékutcába. – Mutatok valamit. -
Percek elmúltával, ahogyan egyre mélyebbre kerültek Woodland aljának mocskában, egyre több emberrel találkoztak. A társadalomnak ezen része a sötétséggel együtt mászott elő a felszínre a patkányokkal és csótányokkal együtt. A szűk utcák nem csak éltek, valósággal virágoztak. Persze csak a maguk visszafogott, óvatos módján. Az emberek halkan és diszkréten intézték az üzleti ügyeket, aki ordított, az vagy részeg volt, vagy éppen ütötték.
Azokat a prostituáltakat, akik ezen a környéken árulták magukat, aprópénzért meg lehetett vásárolni. Azonban az olyan hölgyek, akik erre a színvonalra fanyarodtak, tudni kell, hogy nem a legvonzóbbak és általában nem is mai darabok. A luxus kategóriás ritkaságok jóval messzebb illegették magukat. Ezek a nők mások voltak, az önvédelemhez és a késforgatáshoz is legalább annyira értettek, mint a szakmájukhoz. Az efféle tudás itt sosem hátrány.
Dante erősen tartotta Ambert, próbált minél észrevehetetlenebbül haladni. Ennek ellenére a tekintetek minden egyes alkalommal megtalálták őket. Úgy tűnt, itt a legtöbben ismerik a fiút. Néhány emberrel fejbiccentéssel köszöntek, de semmi több. Kézfogásra, beszélgetésre nem került sor, egy ember kivételével. Az alak halkan motyogott valamit, Dante bólintott. – Később – felelt hangosan és érthetően anélkül, hogy megállt vagy a fickóra nézett volna.
Idővel az emberek fogyatkozni kezdtek, jóval nyugodtabb utcához érkeztek. A szűk út két oldalát garázstelepek szegélyezték, néhány raktár, rég nem használt üzlethelyiségek.
A fiú hirtelen állt meg egy ezekhez hasonló épület előtt. Amber derekánál kezdett matatni. Ő talán félreértheti a mozdulatot, de Dante emiatt nem különösebben zavartatta magát. Kézfejét az Aesmán lévő kabát zsebébe csúsztatta, egy kulcsot halászott elő belőle. Lehajolt és kinyitotta a lakatot, ami az épület ajtaját zárta. A keze túlságosan remegett, a művelet sokáig tartott. Bosszúsan fújtatott. Amikor felegyenesedett, nem tudta figyelmen kívül hagyni a szédülést. Igyekeznie kell. Odabent egy nyaláb fény sem volt. Elengedte a lányt, ellépett mellőle, egyenesen be a sötétségbe. Egy pillanat alatt eltűnt a helyiségben.
– Erre, Knight - visszahangzott a hangja, cipőtalpa súrlódott a törmeléken. Valamivel zajt csapott, mintha odébb tolt volna egy bútordarabot. Hirtelen kattanás, majd apró fényforrás gyúlt. Dante elégedett képpel tartotta az öngyújtót az arca előtt. Leguggolt, fém koppant a padlón. A kulcs újból megcsörrent. Aztán a fiú alakja egyszeriben eltűnt. – Idelent – mondta fütyörészve. Ha Amber követi a hangot és a fényt, láthatja majd a lefelé vezető, pár fokos lépcsőt. A pinceszerű helyiség nem volt valami tágas, de elég takarosan festett. Valójában szinte minden megtalálható volt, amire szükség van. Talán egy pánikszobához vagy menedékhelyhez volt hasonlatos. A fenti helyzettel ellentétben itt volt világítás is. Legalább kétszer annyi papír kapott helyet, mint a belvárosi lakásban. Afféle rendezett káoszban, kis halom kupacokban hevertek a padlón. Az alacsony asztalkán fegyverek voltak. A sarokba egy szemet szúróan nagy faládát toltak, masszív lakat lógott rajta.
Dante háttal ügyködött valamit, a vállai remegtek. Valójában már egész testében reszketett. Egy fehér doboz tetejét csavarta le, valamit a tenyerébe szórt. Markát a szájához emelte, hátradöntötte a fejét. A kényelmes fotelek egyikébe dobta le magát, lehunyt szemekkel szuszogott. Mutatóujját az alacsony plafonra emelte. – Az ott fent valamikor egy lemezbolt volt. Régen. – Továbbra is csukva volt a szeme, kezét elernyedve ejtette vissza maga mellé. – Fogalmam sincs, miért hoztalak le ide. Talán azért, hogyha egyszer rosszban leszünk és ki akarsz majd nyírni, tudd, hol kell keresned.
|
Rhakia Zeew-Goradha
Nem rejtegette, hogy mennyire élvezi a dolgot. Arcán végig egy széles, elégedett vigyor terült el, ez csak a végén változott amikor kicsit csalódottan nyugtázta magában, hogy már be is gombolták a nadrágját. Szomorkásan lebigyesztette alsó ajkát közben a felkínált kabátot bámulta.
Ez egy kedves gesztus, nagyon szokatlan. Tapasztalatai szerint minden kedves gesztus mögött valami elvárás, gonosz terv lakozik. Dante foglalkozott vele sebezhetőbb állapotában, bizonyára azt várja, hogy majd ő is foglalkozzon vele. Ez nagyon logikusnak tűnt akkor még, kicsit le is lombozta aztán átgondolta mégegyszer. Ha valóban így lenne akkor bent egyszerűen csak farkára ültette volna, nem törődne ilyesmikkel.
Megadta magát, belebújt a kabátba ami jóval nagyobb volt a szükségesnél. Végignézett magán és meglátva a vicces képet rövid nevetésben tört ki. Ujjai éppen csak kilógtak a kabátujjából, akár kétszer is belefért volna. Fejét oldalra fordítva beszívta a kabát szövetjéből áradó illatokat. Egy elégedett mosollyal nézett Dantéra.
- Fincsi... - Körbenézett, hogy lássa nincs senki a közelben. Távolabb pár nagyon részeg kölyök sántikált valamiben, de semmi komoly. Ennek ellenére fojtott hangon fejezte be a mondatot. - ... Dante illata van. - A férfire kacsintott, majd kuncogásban tört ki. Elkapta a fiú karját, belékapaszkodott, közelebb húzódott hozzá közben halk nevetésével küzdött. Megtörölgette arcát ami már nem annyira, de még mindig piros volt. Kellemes érzéssel töltötte el hozzábújni egy férfihoz, biztonságos volt, megnyugtató és nem tagadhatja, hogy valahogy Dantéhoz bújni még kellemesebb volt.
- Nos, mi a parancs főnök? - Megpróbált tenni előre egy lépést, de túl bátran tette azt. Megtántorodott, eddig sikeresen megszerzett stabil állapota hirtelen megváltozott, Danténak dőlt, fejét vállának támasztotta. Nagyokat szuszogott, pihent egy kicsit, fontolóra vette a következő lépést. A földet bámulta mintha az valami gonosz mumusa lenne. |
Ilajvet
-Meglehet – egyezett bele egy vállrándítással.
Amber szemébe nézett, egy a közelben pislákoló neonlámpa sápadt fénybe burkolta az arcát. Próbálta megállapítani, mennyire van stabil állapotban. Úgy ítélte, rosszabb is lehetne. Megemelte a szemöldökét. – Kiegyezhetnénk? – apró mozdulattal megrázta a fejét. – Nem hinném. – Suttogva folytatta: - Nem vagyok valami kompromisszumkész. Ráadásul még a listával is törlesztenem kell. Borzalmasan mohó vagy. – Amber végre felemelte a lábát. – Köszönöm – bájolgott hálásan és nekilátott feladni rá a nadrágot. Nehéz, bonyolult statégiai feladat volt, mint egy kisgyerek öltöztetése. Sikeresen felrángtatta a csípőjéig. Közelebb lépett, lehajtotta a fejét. Úriember módjára még be is gombolta a farmert. Nem kapkodta el, hosszú másodpercekig babrált. A sikeres művelet bevégezte után felpillantott Amberre. Egy hosszú pillanat eltelte után saját kabátját nyújtotta. Nem adta a kezébe, tudta, hogy akkor úgysem venné fel. Makacsul tartotta és várta, hogy a lány belebújjon. – Rászokhatnál a ruhák viseletére. Hidd el, nem olyan rossz, mint amilyennek első látásra tűnik.
|
Rhakia Zeew-Goradha
Eleseredetten kapaszkodott az anyagba, de hiába. Lassan távolodott az előbb kiszemelt ponttól és nem tehetett semmit. Szomorkásan lebigyesztette alsóajkát, megpróbálta bevetni kiskutya szemeit, de a következő pillanatban mikor szemhéja függönyként felemelkedett, feltárta a világot már a földet bámulta. Pislogott, morgott és remélte, hogy Dante válla nem nyomja ki belőle az alkoholt. Nem volna vicces ha a háta tiszta hányás lenne.
- Ez aljasság volt. - Összeszűkült szemekkel méregette a férfit. Meglehetősen stabilan állt, persze úgy nem volt nehéz, hogy hátával a falat támasztotta. Ebben a helyzetben nem tudott nem csendben állni és egy pillanatig csak elveszni a férfi szemeiben. Ravasz mosolyra húzódott szája.
- Együtt? Mennyivel jobban hangzik így. - Féloldalas vigyorgásakor kivillantak fogai. Derekánál fogva ölelte át a férfit és húzta közelebb magához miközben arca egyre közelebb férkőzött a másik arcához. - Nem vagyok szófogadó fajta és a harc egyébként is viccesebben hangzik. - Ezt már szinte a fiú szájába mondta, egy hajszálnyira volt tőle és még mindig nem akarta elereszteni. - De talán kiegyezhetónk valami másért cserébe. - Ehhez bezzeg mindig meg volt az esze.
Bármikor képes volt mással szívózni avagy a kétértelmű dumáit nyomatni, bár tény, hogy Aesma így sem volt sokkal másabb, mint általában. Egyébként sem voltak nála korlátok, egyébként is szörnyen szórakozott ember és egyébként is mindig fehérneműre vetkőzik. Bizonytalan járása, kicsit egybefolyó szavai és alkoholos lehelete volt az egyedüli árulkodó tényező.
Csak most eszmélt fel. Kint voltak a sötét utcán, a hideg falnak dőlt és a hideg földet érezte lába alatt. Kéjes öröm jelent meg arcán. Kipirosodott, tűzforró arca nem győzött hálálkodni a régen várt lehülésért. Emellett friss levegőt szívhatott tüdejébe. Benti fülledt cigifüstöt levegő nem volt kedvére való. Kinyújtóztatta végtagjait, izmai megremegtek természetesen mindezt ésszel, tudatában volt állapotának. Végül csak megadta magát és felemelte egyik lábát, hogy belebújtassa nadrágjába, de arcán lévő kifejezés egyértelműen árulkodott arról, hogy nem szívesen adja be a derekát. |
Ilajvet
Sóhajtva lehunyta a szemét. Hogyan is merte azt gondolni, hogy ennyire egyszerű lesz? Felvette a földről a nadrágot és a vállára dobta. Szórakozottan, csüggeteg módon figyelte a bámulatos sebességgel menekülő Ambert. – Túl nagy a hőség. – Valamiféle reakciót várt, de belül nem sok esélyt látott értékelhető válaszra. - Nem ártana egy kis szünet a következő köröd előtt? Séta? A séta jó – próbálkozott tovább. - Tündérem, kérlek ne üsd ki magad. - Újabb sóhaj, aztán utána mászott a boksz ülésein.
Megragadta a bokáját és egyszerűen maga felé húzta. Felkészült lehetséges sikoltozásra is. Reménykedett benne, hogyha megfordul, nem fogja egy csapat úriember körbeállni. Szinte látta maga előtt, ahogyan csapatostul taszigálják ki, mint erőszakos zaklatót. Szó szerint kihúzta a lányt a bokszból, a derekánál megragadva a vállára vette. – Knight kisasszony, kérem tiszteljen meg – nyögte és már el is indult. Összpontosítania kellett a stabilitásra, ami egy a hátán lógó részeg lánnyal nem a legegyszerűbb feladat. – Ne merj kapálózni, mert belecsípek a fenekedbe. Fájni fog – biztosította szilárd meggyőződéssel. Ott távoztak, ahol bejöttek.
A hideg levegő szinte képen vágta az embert. A mellettük lévő téglaház oldalánál állt meg. – Hoppá – megpróbálta finoman lesegíteni a lányt a válláról, a derekát szorítva lecsúsztatta magáról. Egy pillanatra ő is elvesztette az egyensúlyát, így mindketten a falnak dőltek. – Huh. Rendben. – Meglóbálta a nadrágot Amber arca előtt. – Ezt most akkor is fel fogod venni, ha meg kell harcolnom veled. Vagy lehetsz jó kislány is, és együtt belebújunk. Mit szólsz?
|
Rhakia Zeew-Goradha
Elégedettséggel töltötte el Dante nevetése, bájos mosolyt csalt arcocskájára. Nagyon büszke volt magára. A férfi kérdésére megvonta vállát, gondolatban még beszélt is hozzá: Más nem jutott eszembe, de a szavakat már nem sikerült megformálnia, kimondania. Nem is próbálkozott, egyszerűen csak elfelejtette, mintha sosem léteztek volna.
- Várj! - A fiú után nyúlt, de ujjai csak levegőt értek, azt pedig hiába markolászta nem tudta visszahúzni vele Dantét. Egy pillanatig bosszús volt aztán pánikba esett. Előredőlt, ostoba módon kilépett a biztonságos, stabil ülés állapotából. Lelassítva látta ahogy közeledik a föld, agya még elég gyorsan reagált, elkapta az asztal szélét. Nagy nehézségek árán visszaküzdötte magát.
Arccal előre terült el a bokszban, így csak asztalon pihenő karja látszott ki. A farmer anyagán végigsiklottak ujjai, majd mint a kisgyerek aki megkóstolta az ételt és nem ízlett neki ellökte magától. Nyűgölődve emelte majd helyezte vissza hol az egyik, hol a másik lábát, egy lassú hisztirohamot imitálva. Nagyon hasonló volt, de lassabb és kevésbé hangos, látványos.
- Nem, nem akarok felöltözni. - Ezt sem sikerült először összehoznia, a párnába belesüppedt arca ezért először a szavak leginkább ehhez hasonlítottak: morgarerrm. Miután picit megemelte fejét sikerült elmormolnia azt amit először szeretett volna és csodák csodájára még levegőt is kapott. Igen, most tűnt fel neki, hogy az előbb nem. Fenekét, illetve alsótestét feltolta, felsőteste majdnem ugyanabban a helyzetben maradt majd hörgő röhögéssel kúszott előre. Minél messzebb az ruhadarabtól és Dantétól hangsúlyozva, hogy ő bizony nem szeretne sehova sem menni.
Már csak kislány hangon annyira kellett volna mondania, hogy Kapj el! csupán a hangulat érdekében, tökéletesen passzolt volna és növelhette volna ahatást. |
Ilajvet
Megpróbálta Amber heves monológját a lehető legnagyobb komolysággal fogadni, mintha pontosan átérezné és megértené a problémát. Együttérző módon dőlt előre. Meglehetős szakértelemmel bólogatott, összevont szemöldökkel helyeselt. Némán igen-eket és pontosan-okat tátogott. Döbbenet, ingatta a fejét.
Valóságos fájdalmat okozott, hogy megállja a mosolygást. Amber túlságosan szórakoztatta ahhoz, hogy leállítsa a műsort, vagy hogy egy kiábrándító megjegyzéssel esetleg elvegye a lány kedvét.
A helyzet akkor sem vált könnyebbé, amikor a lánykák visszatértek a bokszhoz. Kíváncsian, már-már kéjes örömmel várta Aesma következő lépését. Hideg, határozott és komoly arccal nézett a lányokra, úgy tett, mintha Amber szavai a lehető legtermészetesebbek lennének, mintha csak arról beszélne, mit vett tegnap a boltban, vagy milyen kellemes az idő ma este. De egy idő után megrepedt a maszkja. Tehetetlenül fintorgott és azt kívánta menjenek már el végre, mielőtt egyenesen a képükbe röhög. Lehajtotta a fejét, de ez sem volt elég, el kellett fordítania az arcát.
Michelle és Maria épphogy hátat fordítottak, a nevetés szabályosan felszakadt belőle. Nem tudta volna megmondani senki, mikor nevetett így utoljára. Honnan ez a végtelen jókedv? Ki tudja, talán nem is számít. – Jerry? Komolyan?... Hopp, azt inkább ne – későn vette észre, hogy Amber a pohárért nyúl, mire kinyújtotta a karját felé, már olymindegy volt. – Nagyszerű. Mit szólnál, ha kimennénk a levegőre? Tudod mit? Összeszedem a nadrágod. –
Már el is tűnt, párc percnyi hajsza után pedig végre visszatért a farmerral, mint egy győztes a hadvezér a csata után. Amber kezébe nyomta. – Gyere, jól fog esni, meglátod.
|
Rhakia Zeew-Goradha
- Brühühü. - Alsó ajkát lebigyesztette, megpróbált szomorú arcot vágni, de örömteli vigyora túl erős volt. Igen, láthatóan remek hangulata lett az alkoholtól. Már kezdte is érezni a hatását, bár így ülve még csak visszafogottan. Idő kérdése. Felrántotta a fiú pólóját, az előbb alkotott szövegre tenyerelt, hogy felhívja a figyelmet a feliratra. Érezte, hogy ma erre szüksége lesz és tessék. Nincs szükség a szent megjátszására.
- Mesélek valamit a lányról. Semmi. Semmit nem tesz azért, hogy tiszteljék. Semmit nem ad hozzá a napodhoz. Semmilyen személyiséget nem sikerült kialakítani. Olyan mint egy kis pincsi aki ahhoz az emberhez pártol aki éppen megvédi és kevésbé fájdalmasan törli bele a talpát. Ez a lány nem tanul, ha kedves vagy vele, ha egy tapló, mindig ugyanolyan. Konkrétan nem is vesz el a napodból, de mikor az ember ránéz olyan szintű szánalmat érez, hogy az már ép ésszel felfoghatatlan. - Az elején hevesen gesztikulált, hangja agresszív volt, felháborodottan és szenvedélyesen magyarázott, a végére mintha utolérte volna a beletörődés.
- Ne aggódj! - Tenyerét felmutatta megálljt parancsolva a férfinek. - Ezeknek a képződményeknek valami hiányzik az aprócska csinos kis fejükből. - Halántékára mutatott. Igen, az aprócska csinos kis agyuk. Ha van is olyan, rózsaszín, bolyhos és használhatatlan. - Evolúciós zsákutcák, egy pillanat alatt helyrehozok mindent. - Miért is mondta ezt? Az előbb említett hölgyek feléjük tippegtek vissza. Ugyanúgy ültek le, mosolyogtak, ugyanazt az italt választották. Minden apró mozdulatuk bosszantotta Ambert.
- Nem tudom John, igazából a másik szexibb. - Szólt közbe hangosan, az éppen hevesen beszélő Michellet zavarta meg. A két nő egymásra nézett, majd hol Amberre, hol pedig Dantére.
- John? - Tette fel a kérdést Maria. Amber kivillantva fogait mosolygott rá.
- Jack? - Hangját megemelte, szinte dalolva ejtette ki a nevet. Még nagyobb döbbenetett váltott ki ez a szokatlan reakció. - Jeremy? - Bólogatott saját kérdésére. A két nő rajzolt szemöldöke még magasabbra szökött homlokukon. Hadarva kezdte el énekelgetni a J betűs angol férfineveket. - Jagger. Jeffrey! Jonathan, Jimmy, Jerry, Joe, Jefferson, Jared, Josh. - Fejét oldalra ide-oda ringatta a groteszk kis dal ritmusára. Hangja hol magasabb, hol pedig mélyebb lett. Újra elkezdte sorolni őket.
Előredőlt, rá az asztalra, karjait kinyújtotta miközben a John nevet kántálta ugyanabban a ritmusban amit az előbb improvizált. Lassan halkulni kezdett, elfáradt, drága "barátnői" pedig megvárták amíg lenyugszik, hogy a láthatóan unott Ambernek tovább magyarázzanak valami nekik nagyon izgalmas szaftos kis pletykát. Egy rövid ideig tűrte, majd karját felemelte, majd egy fényszóró hirtelen kigyulladását próbálta ujjainak mozgásával demonstrálni.
- Bip. Unalmas. - Fejét még mindig nem emelte fel, ezért először nem is volt érthető. Várt egy kicsit, majd elismételte. - Bip. Unalmas. - Újabb csendes szakasz következett, aztán a kézmozdulat és a szöveg. Egyre gyakrabban szakította félbe őket. A sűrű bipekből a végén egy összefüggő biiiiip lett amit meglepően hosszan művelt. A két nő morgolódva kapta össze cuccát és hagyták el az asztalt. Amber elégedetten emelte fel a fejét, hangosan dallamosan kacarászott miközben nevetéstől könnyes szemét törölgette.
- Tessék, mondtam. Most azt sem tudják mi a fene van. - Megint rátört a nevetés, aztán elkomoródott. - Ezek a rohadt szukák nem hoztak nekem semmit. Grr, ezért kikészítem őket. - Idegesen felkapott egy már meleg itallal teli poharat és leerőltette torkán. Egy grimasz jelent meg arcán. Utálta ha meleg a lötty, sokkal szörnyűbb íze lett. |
Ilajvet
Ártatlan pislogásba kezdett, kezét a szívéhez kapta. – Vagyunk? Én csak az örömöt tartottam szem előtt. – Legyintett. – Semmi hátsó szándék. – Felvonta a szemöldökét. – De te. Mondd csak, valójában miért is üldözted el szegényt? Ennyire... zavart téged? – Habár még választ sem kapott, máris elégedett képet vágott. Az alkohol, ha csak minimálisan is, de kellemes zsibbadtságot kölcsönzött. Úgy tűnt, az ital hatására ugyanígy a magabiztossága és megemelkedett. – Azt hiszem, mindenesetre jó leckét adtunk. Talán tanul belőle. – Drámaian sóhajtott, eltúlzott mozdulattal mutatott a levegőbe. – Mert az életlen kegyetlen – szomorkásan mosolygott.
Az ajka még bizsergett az előbbi csóktól, érezte a szájában Aesma ízét. Azon kapta magát, hogy megállás nélkül a lányt bámulja. Nyelt egyet. Nem. Nyugalom. Gondolj másra, valami... lelombozóra. – Kiadtad ezeknek a csitriknek a nevemet. – Jegyezte meg az orra alatt morogva, de azért elég hangosan, hogy Amber halhassa. – Mi bajod a John-nal?
|
Rhakia Zeew-Goradha
[+16] Szemöldöke megemelkedett amikor Dante Carissa felé fordult. Feszültebb lett, picit ingerült, nem értette a férfi játszadozásának okát. Nem számított arra, hogy ilyen hamar megtetszik neki a lány. Kicsit csalódott volt, de az színlelte, hogy nem érdekli. Tovább bámulta a fénylő testek mozgását a zenére, különösen látványos volt az aki haját is színes festékbe mártotta és úgy headbangelt. Még nedves volt, apró cseppeket szórt szanaszét.
Hirtelen markolt rá az asztal szélére. Levegője bennakadt, fogait összeszorította, körmei az asztal fájába mélyedtek. Hirtelen jelent meg arcán egy szórakozott és elégedett vigyor, széles és őszinte. Rövid nevetés tört fel benne. A táncoló emberekre egészen más szemmel nézett immáron, kényelmesen hátradőlt, nem zavartatta magát csak élvezte a helyzetet. Tehetett volna egyebet is? A meglepettségtől feszült izmai elernyedtek. Jól látható volt mellkasán elhelyezkedő X mozgása, nagyokat nyelt miközben hálát adott a sötétségért. Lopva Dantéra pillantott.
Sóhajtott egyet, még ígysem érdekelte annyira a lány, mint a férfi. Megmagyarázhatatlan szomorúság lett úrrá rajta, de nem törődött vele. Feje lassan hátraereszkedett, a falnak támasztotta, szemeit lehunyta miközben teste többször is megremegett. Lábával viszonylagos gyengédséggel tolta el a lányt. Már nem kellesz. A levegővétel még egy kis ideig nehezen ment, száját először néma kiáltásra nyitotta, majd fogait összeszorította. Megsajnálta a kis szökeséget. Ennyit ér, nem többet.
Valahol ő is ennyit ért. Mások szemében biztosan és ezt felismerve lett szomorú. Elhessegette. A kislány felbukkant a helyén közben kicsit kócos haját igazgatta. Aesma még csak rá sem pillantott, szégyenkezve sütötte le szemét, de a nő igazán nem is érdekelte. Még mindig Dantéért rajongott. Ezt a nő hamar felismerte, gonosz fény csillant meg szemeiben.
Közelebb húzódott a férfihez, nem is egyszerűen ennyi, hozzásimult. Fejét vállára helyezte, karjával átölelte, egy ideig csak így pihengetett mintha Dante és ő összetartoznának ami hátrálásra kényszerítette a lányt. Ez nem volt elég, még rájátszott a dologra. Karja komótosan vándorolt fel, kis mintákat rajzolt a férfi kulcscsontjára, mutatutóujjával megrajzolta nyakának ívét, lágyan megsimogatta arcát majd maga felé fordította. Hosszan, szenvedélyesen csókolta. Keze újra útnak indult, most lefelé. Lassan kúszott célja felé, a hasfalnál lelassított, majd a combokra vándorolt. Gyengéden simogatta, majd ismét felfelé vette az irányt. Először a póló alá siklott, majd az ujjak iránya megfordult a nadrág felé. Az ujjbegyek éppen csak befértek, lehúzta a férfi sliccét és úgy próbálta megkerülni az akadályt. Igazán semmit sem tudott csinálni, mert elérte a célját. A lány elfordította fejét, majd pillanatnyi habozás után kapkodva állt fel és rohant el.
Amber elégedetten vigyorgott. Ajkai elszakadtak a férfi ajkaitól és figyelte a botladozva elrohanó leánykát. Szépen visszaült helyére, még mindig vigyorogva, közben hangosan hümmögött.
- Olyan kegyetlenek vagyunk. - Hangjából érezhető volt az, hogy cseppet sem érez bűntudatot, sőt élvezte minden apró kis pillanatát a gonoszkodásnak. |
Ilajvet
Haloványan mosolygott. - Puszta figyelmetlenség. Mindenkivel megesik. – Csak most nézett valójában a lányra, hogy az kérdést intézett felé. Eddig csak fél szemmel, futólagos pillantásokkal tartotta fenn az udvariasság látszatát. Most azonban valóban a szemébe nézett.
Üresség. Valótlanul tág pupillák, rebegő, festéktől ragacsos pillák, zavarosan cikázó tekintet, kipirult, rózsás arcocska. Erőteljes, szúrós citromillat, ami fülledt alkohol szagával párosul. A szájából jött, de a parfümének illata is hasonlóan gyümölcsös volt, sikertelenül próbálta elrejteni az izzadtság szagát. Az egész lány egy mű-egzotikum volt élénk rózsaszín virággal a hajában. Csak egy műanyag tigris és egy festett tengerparti háttér hiányzott.
A gyors tanulmány után Amberre vándorolt a tekintete. Felvonta az egyik szemöldökét. Gyors, apró kis gesztus volt, alig észrevehető.
Visszafordult a szőkéhez, ezúttal egész testtel megfordult a bokszban, az asztalra fektette a karját. Közel hajolt. Lassan, de biztosan széles mosolyra húzódott a szája. Bizalmas, hívogató mosoly volt, mintha meg akarna osztani valamit. A lány ösztönösen előre dőlt, izgatottan vigyorgott.
- Szóval Carissa, ugye? Az ott igazi virág? – Közel hajolt hozzá, az ajka lágyan súrolta a lány fülét. A szőkeség zavarában pislogásba kezdett, ügyetlenül rázta meg a fejét. Dante visszahúzódott a helyére, ujjai az előtte lévő pohárra simultak. – Igazad van, tényleg nem valódi. – Éppencsak a szájához emelte a poharat. – Nincs illata. – Újból Amberre sandított. – Mondd csak, Carissa... – Még mindig Aesmát nézte, miközben a szőke lányhoz beszélt. – Volna kedved egy kis játékhoz? – A lány kérdő tekintettel még közelebb furakodott. Dante kelletlenül újra hozzá hajolt, a fülébe suttogott.
Ha Carissa arca eddig vörös volt, most paradicsommá változott. A fiú úgy dőlt vissza, mint akit már nem is érdekel az egész, közömbösen fordult el tőle. Egy tétlen pillanat múlva a lány felismerte a tényt, hogy nem habozhat tovább, vagy végképp elveszíti Amber és Dante érdeklődését. Körbe sem nézett, a sötétben nem sok esély volt rá, hogy bárki észreveheti. Az asztal alá bukott, és ha minden a tervek szerint halad, Amber másodpercek múlva intenzíven érezheti majd a szőkeség jelenlétét a combjai között.
|
Rhakia Zeew-Goradha
Mosolygott egyet, megvonta a vállát majd lehúzott még egyet. Jól halad, de nem akart egyedül inni ezért a tálcát Dante elé tolta, fejével biccentett bátorítva a férfit. Természetesen ez csak a dolgok kezdete volt, minden létező finomság megfordul ezenb a helyen, vannak amik két lábon járnak. Amint elhaladt a boksz előtt az egyik pincérlány akaratlanul is utánanézett. Hümmögve állapította meg magában, hogy formás a lányka.
- Csak annyit utálok az egészben, hogy mocskosul melegem van tőle. - Kezével legyezőt rögtönzött, fejét hátravetette miközben próbálta lehűteni magát. Morogva tenyerelt az asztalra. Hideg. A következő pillanatban az asztalra dőlt, elégedetten nyögött, majd egyesével emelte fel az üres pohárkákat és nyomta egy-egy bőrfelülethez.
- Hideeeeg. - Teste megemelkedett, picit arrébb araszolt az asztalon egy még nem felmelegített részre. Így haladt apránként egészen addig amíg nem maradt érintetlen felület. Csalódottan emelkedett fel, majd ismét legyezni kezdte magát. Nagyokat sóhajtozott, fejét megint hátravetette szabad keze újabb ital után kutatott. Ez az Aesma...
A nő egy lánycsoportot vett észre. Beszélgettek, bosszantó gyakorisággal hajoltak oda a másik füléhez miközben őket nézték. Róluk beszéltek. Kínjában egy láthatóan gúnyos, megvető mosoly jelent meg arcán. Felemelte a kis pohárkát, fejével bólintott, majd lehúzta. Nem is kellett több, három bosszantó kis pletykás csitri indult meg feléjük. Csodálatos lesz. Jól lehetett velük szórakozni, de türelem kellett kényeskedő hangjukhoz, jelentéktelen kis személyükhöz. De legalább az ágyban nem okoztak csalódást. Megéri? Állapottól függ, van amikor igen, de a legtöbbször nem érdemes strapálnia magát az embernek.
Egy szőke, egy vörös, egy barna. Ez a társaság jobb nem is lehetett volna. Kérdezés nélkül ültek le melléjük, a szőkeség fiatalabb volt a többinél, energikusabb is, ő gyermeki rajongásával Dantét támadta be. Aesma ezen akaratlanul is elmosolyodott.
- Végre, olyan rég nem láttunk. - Színes kis koktélokat szürcsöltek, akaratlanul is kitört belőle egy sóhaj.
- Khm. - A szőkeség megköszörülte torkát, így felhívva magára a figyelmet. Dantéra bökött fejével. Amber csak ült és nézett, nem igazán értette először mit akar aztán végre leesett neki.
- Óóó, Dante ő ott Carissa, Michelle és Maria. - Előbb a szőkeségre, majd a vörösre legvégén a barnára mutatott. A lányok álszent mosolyt intéztek a férfi felé, majd ujjaikat megmozgatva bájosan köszöntek neki.
- Olyan béna a buli. - Michelle negédeskedő hangjától Aesma arcizmai összerándultak. Az alkohol megtöri a tökéletes álarcot. Még egyszer mondd ki ezzel a hanglejtéssel és megverlek. Mosolygott és bólogatott. - Nem akarsz velünk jönni? - Aesma megfordult, maga mögé nézett de csak a falat látta. Én?
- Nem akartok nekem jeget hozni? - Kérdő pillantással néztek egymásra. Nem ez volt a megszokott, ez elvárt viselkedés, nem értették az okát. Tenyereit összecsapta, tapsolva sürgette a haszontalan némbereket. - Hamar hamar, és hozzatok valamit inni is mert nagyon kiszáradtam. - Megemelte az egyik üres poharat és megmozgatta hangsúlyozva, hogy üres. Michelle és Maria vonásai megfeszültek, de végül csak felálltak, hogy hasznosítsák magukat ellentétben a szöszivel aki igyekezett észrevétlenül hozzábújni Dantéhoz. Ambert szörnyen bosszantotta és valahol múlatatta is.
- Hogy-hogy eddig még nem láttalak itt? - Libabőrös lett a lány magas hangjától. Tovább bámulta a tömeget miközben fél szemét rajtuk tartotta, csupán kíváncsiságból. |
Ilajvet
Értékelte a reakciót. – Jól áll – fokozta tovább a helyzetet. Megint ő következett, hagyta. Felhúzott szemöldökkel figyelte a műveletet. Pontosítva Ambert bámulta. Amikor az alkotás megszületett, lehajtotta a fejét, hogy megvizsgálhassa a feliratot. – Jaj de elmés – jegyezte meg, aztán sunyi vigyorral a lány arcára bökött. – De az én munkám kidolgozottabb. -
Amikor az ismeretlen megjelent, közömbös tekintettel fogadta, azonban a jelenet ismeretlen haragot váltott ki belőle. Gyorsan lehűtötte magát, alig pár másodperce volt rá, mert az ökle önkényesen megfeszült. Hosszú és mély levegőt vett, közben nyugtázta magában, hogy Amber minden további nélkül távozhat azzal a férfival. Valójában bárkivel.
Épphogy ezt sikerült tisztáznia háborgó bennsőjével, amikor nagy meglepetésére Amber mellette termett. Akarata ellenére is nyájas mosoly terült el az arcán, amit az ismeretlen férfi tökéletesen láthatott. – Nagyon örültem – búcsúzott még gyorsan, mielőtt hátat fordított volna.
Ez a hely jobban tetszett neki, a boksz zártabb és komfortosabb volt. Egy darabig némán figyelte, Amber hogyan pusztítja egyik tömény italt a másik után. Felkönyökölt az asztalra, tűnődve tanulmányozta hol a lányt, hol a katonasorba rendezett üvegcséket. – Ha azokat a tiszteket is el kívánod pusztítani – a tálcán lévő poharakra bökött - ...Te magad leszel a műsor. – Megdörzsölte az állát, mosolygott. - Amit őszintén mondom, eléggé élveznék. |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sokan élik itt életüket, töltik itt az éjszakát. A magányos lézengésből hamar baj kerekedhet. Mocskos, sötét, nem hiába kerülik el az ilyen és hasonló helyeket az átlag polgárok. 
Agya egyre inkább elzárkózott a világ elől, egyre tompábban érzékelte környezetét. Azt fel sem fogta, hogy Dante mellette van, a hangokat hallotta, de nem értette és valami gátat szabott a gondolkodásnak. A férfi hiába fürkészte szemeit nem láthatott abban semmit. Se fájdalom, se szomorúság, teljesen üres volt, kifejezéstelen és a semmibe meredt. Mint egy hulla üveges tekintete.
