|
Témaindító hozzászólás
|
2013.07.10. 12:56 - |
Kép és szöveg hamarosan |
[24-5] [4-1]
Idhren Zeew-Goradha
 Sóhajtva kezdett el kotorászni szegecses "melltartójában". Nekik mindegy volt, hogy tél, hideg vagy nyár, forróság. Mindig falatnyi ruhákat hordtak és azok szinte kivétel nélkül feketék voltak. Előhalászta a gyűrött papírt, amennyire lehetett kihajtogatta, de türelme hamar elfogyott. Az előbb említett címek ki voltak húzva, egyes helyeken olyan sokáig kapargatta a lapot a fekete tollal, hogy az már ki is lyukadt. Minden név mellett volt egy betű és egy szám.
- Ma a C kategóriások jönnek. - Magyarázott majd rábökött arra aki mellett ott volt a C és az egyes. Aszerint tervezte meg a sorrendet, hogy miként lehet a leggyorsabban elvégezni a legtöbbet egy éjszaka alatt. Útvonal, körülmények minden számításba volt véve. - Ők azok akik nagyobb összeggel lógnak, ezért a kisebb testifenyítés szinte kötelező. - Libabőrös lett a karja, hátrébb dőlt a papírt az asztalra rakta, akaratlanul is vigyorgott mikor ismét megszólalt.
- Ha gyorsak leszünk áttérhetünk a B kategóriásokra. Csonttörés, bezúzott pofák, belső vérzések. - Megnyalta a száját, elégedett hangot adott ki mintha egy ízletes falatot ízlelt volna meg. - A végére maradtak a szabad prédák. Úgy rendelkezünk felettük ahogy szeretnénk. - Az izgatottságtól szinte megremegett a keze, imádta a hét lezárását. Olyan volt, mint egy ínycsiklandozó lakoma tökéletes lezárása. Azokért megérte felkelni reggel.
Az órára pillantott. Az előbbi elmélázásnak hála megfeledkezett az időről. Hat és fél perc telt el azóta. Lejárt az idő, ha pedig úgy vesszük a türelmiidő is. Mormogva készült felállni, de lekéste. Amber már készen toppant be. Ő sem volt sokkal jobb nővérénél, rajta csak egy egyszerű melltartó és egy farmer volt. Öve tele volt aggatva töltényekkel, combjára is erősített egy szép sort, emellett jobb és bal oldalára is felerősített két-két fegyvert. Melltartója melletti kis tokokban két M9-es pihent, övén jobb oldalt egy Desert Eagle bal oldalt pedig USP .45 várakozott. Ahogy betoppant mindkét kezét csípőre tette, a motoros kesztyűk bőre halk nyikorgó hangot adott ki.
- Kész vagyok. - Elégedetten nézett körbe, kuncogásban tört ki Megan fején. A nő szemöldöke megemelkedett, jól láthatóan nem volt lenyűgözve. - Most mi az? - Csalódottan lebigyesztette ajkát, megfordult. - Nem tetszik a fenekem? Pedig annyi év után még mindig harapnivaló seggem van. - Mutatóujjára ráharapot másik kezével saját ülepére csapott ami hangosan csattant. A feszes farmerben különösen jól ki tudta domborítani. Halkan felnyögött, majd nevetett Megan szemforgatásán.
A nő felállt és egy kabátot nyújtott át testvérének. Így azért őrültség volna kimenni az utcára, még akkor is ha a város azon területére mennek ahova a rendőrök sem mernek bemerészkedni. Ellenséges környezetben jobb nem felfedni minden lehetséges fegyvert. Amber picit nyűgölődve, de magára kapta a vászonkabátot.
Megan felkapta a papírt, visszagyűrte helyére, majd egy pillanat erejéig kérdő tekintettel fordult a férfi felé. Mehetünk? Azt sem várta meg, hogy bármit reagálhasson erre a mozdulatra szélsebesen megindult kifelé. Amber villanyokat, gépeket kapcsolgatott le és elvégezte a szokásos bezárási rutint. A következő percekben már a kulcscsomóval bibelődött ingerülten fújtatva.
// Off: Valami ilyesmi volna a mi kis Amberünk szerelése. //
// Folyt. köv. Sikátorok, szűk utcák // |
Ilajvet
Röviden nevetett, megvonta a vállát. Figyelte Megan arcát, mintha gondolatban próbált volna megállapodást kötni vele. Mindketten mosolyogtak, visszafogták a bennük rejlő agresszivitást, magukhoz képest viszonylagos illedelmességgel tűrték meg a környezetüket.
A „kölyök” jelzőre kellemetlen morgást hallatott, az utána következőket azonban a lehető legközömbösebb arccal fogadta. Még akkor is, ha Megan szavai cseppet bosszantották. Nem, semmi esetre sem fogja megadni az örömöt. – Jó tudni – mosolyodott el halványan, érezte, hogy az ajkai ragadnak a cukortól. Na meg Amber ajkától. Könnyed, természetes mozdulattal húzta végig az ujját a száján, majd felállt a székéből. Megnyújtózott, közben oldalról Meganra sandított. Elnyelte a feltörni készülő csípős megjegyzést, inkább elterelte saját gondolatait is. – Mi a ma esti programunk? A pórázosdi mellett, persze. |
Idhren Zeew-Goradha
- Mondd csak, te mindig ilyen idegesítő kis görcs vagy? - Egy mosolyt erőltetett magára, de minden idegszála ellene volt, túlságosan kemények voltak vonásai ahhoz, hogy ez a groteszk valami pár pillanatnál tovább ékesíthesse szép pofiját. Az ütem amit addig diktált még gyorsabb lett jelezve fokozott feszültségét.
- Nem? Ó, az a jó. - Elismerően bólogatott, de az egész megjátszott eltúlzott reakcióból áradt a gúny. Ha már szemezni kellett ő bátran állt elébe. Minden mozdulata és kis sejtje őszinte volt, ő sosem játszotta meg magát. - Gondoltam, hogy egy könyv nem fogja a frászt hozni rád. Az amatőr volna, nem igaz? - Most ő szórakozott, macska-egér játékba akarta vezetni a férfit. Amber mindig olyan kedves volt, elbeszélgetett másokkal, odafigyelt rájuk.
- Túl jó? - Meglepetten horkant fel, egy rövid nevetést megengedett magának. Abszurd pont ezért olyan mókás. Fejét megrázta. Ez a feltételezés eleve elvetve holott szinte semmit sem tudott Dantéról. Semmit, de aki hozzájuk szegődik pontosabban Sidhez az már régen rosszul döntött. - Túl fiatal? Szóval kölyök... - Imádott mindenkit így hívni, még azokat is akik idősebbek voltak nála. Egyből maga alá akart gyűrni mindenkit, hol képletesen hol pedig konkrétan.
- Ó semmi érdemleges csupán nyugtáztam magamban, hogy Amber egy különleges játékszernek tart. - Nem folytatta, a többi már rátartozott. Életük komoly részét képezte az, hogy egymást és másokat marjanak végre ő is talált fogást a lányon. Eddig teljesen sebezhetetlennek tűnt bezzeg rajta mindig tudott lovagolni egyetlen kis hiba miatt is. Gyűlölte ezt, bosszantotta, de hát ez nem az ő asztala. Nyílt, nyers összecsapások Megan ebben jártas.
- Amber, cicám, ha nem sietsz pórázon foglak meztelenül megsétáltatni a városban. - Közölte emelkedett hangon. - Öt perc. - Egy újabb hasznos információ ami talán ösztökélheti húgát, valahogy volt egy sejtése, hogy ez hamarosan egy vicc és talán rossz fogadás tárgya lesz.
- Tik-tak - A falon lévő órát bámulta. Minden kattanásra amikor a mutató egy másik barázdához ugrott a testén valahol egy izom megfeszült. Ujjával lassabb ütemben dobolt. Hamarosan letelik az idő és ha Aesma félmeztelenül akkor úgy fogja kirángatni az utcára ami rendkívül mókás lesz. |
Ilajvet
Az asztalra fektette az alkarját, diszkréten és feltűnés nélkül húzta el a pénzt, mintha bármelyik pillanatban kironthatnának valamelyik könyvespolc mögül. A megszokás hatalma.
– Hm – adta ki az elégedett hangot, elismerősen biccentett. – Nagyon korrekt – jegyezte meg egy megjátszott szakértő bizonyosságával. Megan egy cseppet láthatóan kínosan érezte magát, de ez Dantét a legkevésbé sem izgatta. Úgy bámulta őt, mint általában az embereket, még akkor is, ha ez a nő egy rossz szóért vagy mozdulatért tőből kitépné mindkét karját. Ha szemtelenül kíváncsi tekintete nem lett volna elég, gondolta, megerősíti a pillanatot egy apró felszólalással is. – Mindig ilyen morcos vagy, ugye? – Drámai túlzásokkal utánozta Megan fagyos tekintetét. Az ajkát vékony vonallá préselte, szemöldöke leereszkedett. Még a lábát is keresztbe tette és ujjaival ütemesen dobolni kezdett, ahogyan az előbb a nő is tette. A tökéletes színészi alakításból a könyv mozgása zökkentette ki. A karja libabőrös lett. Utálta, amikor ezt csinálják. Utálta.
- Nos, egyenlőre nem rémültem halálra. – Összevonta a szemöldökét, figyelte Megan furcsa, értelmezhetetlen reakcióját. – Azt hiszem, túl jó vagyok a halálhoz. Vagy csak túl fiatal. – Még komorabb, gyanakvóbb lett a tekintete. Végül nagyon illedelmesen és kedvesen bukott ki belőle: - Most meg mi van?
|
Idhren Zeew-Goradha
Az ajtó feletti kis csengő majdnem kiszakadt ahogy Megan berontott. Amber még akart valami csúnyát a fiú fejéhez vágni, valamit reagálni, de alig hallotta csapódni az ajtót nővére már ott állt felszerelkezve. A nő egyetlen pillanat alatt kisajátította a boltot, annak minden porcikáját csupán jelenlétével. Unott és lekezelő tekintettel fogadta testvérét és a púpot a hátán. Kezében lévő táskáját Ambernek dobta aki szinte megtántorodott a lendülettől.
- Siess! Már sötét van. - Morogta majd az egyik fotel felé vette az irányt. Sajnos most drága húgocskája sem volt elég jó passzban, nem eléggé, hogy szó nélkül hagyja. Odalépett testvéréhez, majd hüvelykujjával megtörölgette a nő száját. Megan először összeszűkült szemekkel próbálta felhasítani testvérét majd hihetetlen gyorsassággal elkapta csuklóját. Gyűlölte ha feleslegesen hozzáértek.
- Bocsánat, azt hittem Wannardtól jöttél. - Amber kedvesen mosolygott, kitépte magát a szorításból majd minden további nélkül büszkén ellépdelt. Az is megfordult fejében, hogy az öltözködést Dante előtt intézné, de jobbnak látta inkább elvonulni abba a bizonyos kis raktárba.
Megan még egy ideig feszülten figyelte, mellkasából érdes morgás tört felt, felsőajkát felhúzta úgy vicsorgott a pimasz lány után. Aljas húzás volt, ezért pedig biztosan meg fog fizetni amire természetesen Aesma számít, ismeri már annyira Megan természetét. Bosszúálló, minden apró sérelmet meg kell torolni és bár nem ismerné be, de minden alkalommal mocskosul élvezte.
A nő megmozdult, a bőr nyikorgott, a szegecsek, csattok, láncok egymásnak csapódtak. Leült az egyik fotelbe majd bőrmellényének zsebéből egy köteg pénzt vett elő. Elkezdte számolni a bankjegyeket majd párat átnyújtott.
- A teljesítette címekért, tudod a futárok díja. - Hat illetőt csinált még ki, így az elsővel aminél Dante is jelent volt hetven dollárt nyújtott át a fiúnak. Erre pedig majd rá fog jönni a végén az amit Wannard fizet. Az asztalra helyezte, hogy elkerülje az esetleges érintkezést. Nem kívánatos lett volna. A köteget visszadugta zsebébe, majd hátradőlt. A karfán dobolt, keresztbetett lábai idegesen jártak legszívesebben porig égette volna az egész utcarészt. Minden megfeszült sejtje arról árulkodott, hogy ingerült és az Égiek áldják azt aki ilyenkor böködi a farkast.
A kínos csend következett, a falat bámulta, könyveket. Szemei megvillantak, az egyik sarokban felfedezte azt a példányt amit az előbb testvére eldobott. Érdeklődve dőlt előre, a könyv megemelkedett majd átszelve a szobát süvített felé és az utolsó pillanatban meg is állt előtte. Ott lebegett ő pedig hümmögve bámulta.
- Szóval ki akart csinálni? Mindig ezt szedi elő ha ki akar csinálni valakit. Tudod, amolyan ijesztésképpen. - Összevonta szemöldökeit, a könyv lassan az asztalra ereszkedett. Várjunk csak! Van valami fura a dologban. - Hogy-hogy még élsz? - Valóban nem értette okát, de meglátta a lehetőséget. Szemei megcsillantak, egy elégedett mosoly ült ki arcára, ujjait fogai közé helyezte majd óvatosan ráharapott közben Dantét méregette. A ragadozó kiszagolt egy sebezhető pontot, ez érdekes lesz. |
Ilajvet
- Mert csak – ismételte mindentudó mosollyal, úgy bólogatott, mintha ennél jobb, kifejezőbb magyarázatot nem is kaphatott volna. A beszélgetésük mintha két folyton egymásnak ütköző búgócsiga csatározása lett volna. Úgy érezte, most olyan előnyt szerzett, amit Amber már képtelen lesz ellensúlyozni. De a következő lépésre nem számított.
Az érintés áramütésszerű volt, alig észrevehetően megrándult. A körmök a bőrébe mélyedtek, tompa, zsibbadáshoz hasonlatos érzéssel öntötték el. A keze akkor is útnak indult volna Amber derekán, ha erővel próbálja megakadályozni. Belenyögött a csókba, halkan és röviden. Kelletlenül bámult a lány szemébe, mogorván, szinte sértődötten. Az a bizonyos érme éppen most rozsdásodott meg a nyakában. Összevont szemöldökkel vizsgálgatta a pengét. – Nézzenek oda. Min kaptad fel a vizet, tündérem? – Nem húzódott hátra, sőt, a pillanatnyi csendben és tétlenségben még előre is dőlt, a hideg fém a bőréhez feszült. Az arca nyugodtságról árulkodott, semmi szeszély vagy ellenállás, teljes közömbösség. A szemében azonban más fajta fény csillogott. Rajta! Tedd meg, ha mered! Bizonyíts!
Ráharapott a cukorra, közben csalódott, szomorkás hangot adott, szemével követte a visszavonuló Ambert. – Bosszantó vagy – jegyezte meg, játszott meglepettséggel húzta fel a szemöldökét.
|
Rhakia Zeew-Goradha
 Bosszantó. Dante viselkedése egyre csak bosszantotta, az egyébként büszke Amber önbecsülését zabálta az a kis féreg. Még sosem hibázott, ez nem megengedett. Hiába papolt Megannak, hogy ne rejtőzzön falak mögé ő ezt ugyanúgy megtette, amellett, hogy vicces volt , bepánikolt. Az álarcot nem tudta felvenni, egy törés keletkezett rajta. Sebezhető lett.
Megpróbálta félretenni ezeket a hirtelen fellépő eltúlzott érzéseket, de nem járt sikerrel. Már bejutottak véráramába, megmérgezték testét és elméjét egyaránt.
- Mert csak. - Ismét összefonta karjait mellkasa előtt, durcásan fordította el tekintetét. Nem volt jól és ezt hamar érzékelte. Meg kell akadályoznia, lépnie, mielőtt Dante valami olyat lát amit Amber nem szeretne megmutatni. Hirtelen lépett, az események felgyorsultak. Felpattant a helyéről, idő közben felkapta a zacskót is, ki tudja milyen inditattásból, egyszerűen csak szükségesnek érezte. A következő pillanatban már ott ült Dante ölében.
Szemei szikrákat szórtak, állkapcsa megfeszült, hirtelen tört rá a megmagyarázhatatlan harag ami leginkább nővérére volt jellemző. Ez a harag teljesen átitatta mindenét, ajkait a férfi ajkaira tapasztotta, letámadta és megharapta. Kezei felsője alá tévedtek, először végigsimított a hasfalon, majd ujjai görcsösen a húsba martak. Lefelé haladt közben továbbra is a fájdalom okozás volt a célja. Hirtelen fúrta ujjait a férfi hajába, hátrarántotta fejét, fogai a nyaktól pár miliméterre csattantak. Ingerülten szuszogott.
Pólója alá nyúlt, melltartója egy kis titkos zsebéből egy borotvapengét rántott elő, hátrébb húzódott a fiú nyakához szorította. Tűnődve figyelte a pengét és a húst, arra volt kíváncsi Dante miként reagál. Nagyon kíváncsi volt rá. Nem szólalt meg, némán tanulmányozta a jelenetet, majd elhúzta a pengét, egy bocsánatkérő puszit lehelt az érintett pontra. A hirtelen fellobbant harag eltűnt. Egy parázsból gyulladt fel, el akarta nyelni a férfit, ezt pedig a megbánás követte. Még éppen idejében tért magához.
Szemeiből eltűnt a veszett csillogás, az az őrült mélység. Vonásai ellágyultak, békések voltak, kicsit kimerültnek is érezte magát. Fejét Dante mellkasára hajtotta, a semmibe bámult, magában pedig őrlődött. Előfordult, hogy tudata egyszeriben eltűnt, elromlott, ilyenkor bántott másokat, végignézte keserves agóniájukat. De most először időben magához tért.
Hallotta a zacskó zörgését ahogy mozgolódott, nem is rémlett mikor tette oda a férfi hasára. Beletúrt, kivett egy darabot, majd Dante ajkai közé nyomta, mosolygott. Rámosolygott úgy, mint előtte. Nem történt semmi. Vidám volt, kedves.
- Hosszú a lista, rövidebb volna ha azt szednénk össze mire nem. - Ajkába harapott, saját szájába is tett egy gumicukrot. Gyengéden megsimogatta a fiú arcát, majd közönyösen húzódott el tőle és fordított neki hátat. Újra pólója alá nyúlt, visszarakta a kis pengét, leült helyére és dudorászva bámulta a plafont. Nem volt tudatában tettének, de a bűntudat utolérte. Ott volt, csendesen marcangolta, de ott volt és kínozta, ennek viszont nem adta látható jelét. |
Ilajvet
Némán tanulmányozta a lányt, a tekintetét nem vette le róla, miközben újra a zacskóba túrt. Mintha csak moziban ülne. Az arcára időközben iszonyatosan elégedett kifejezés ült ki. Az Amber arcára kiülő pír olyan volt, mint valami nyeremény. Persze nem egy kupa vagy serleg, ahhoz többet kellene tennie. Inkább csak egy érme, amit a lány önként és dalolva akasztott Dante nyakába. A kifakadást hallva nem bírt magával, eddig tudta tartani magát, kiszakadt belőle a nevetés. Amber most hallhatta először nevetni. Lefelé ívelő, rövid és érdes kacaj volt. Amikor a lány hátat fordított, habozás nélkül követte.
A cukrot a levegőbe dobta, az pedig zuhanás közben a szájába pottyant. – Rákattantam – jegyezte meg a zacskóval hadonászva. Kíváncsian az asztal fölé hajolt, beképzelt, szemtelen vigyorát egyszerűen nem lehetett levakarni az arcáról. – Hűha. – Megkocogtatta a toll hegyét az asztalon. – Ezt most ki kellene töltenünk? Egyáltalán, miért haragudtál meg? – A lehető legártatlanabb álarcot próbálta felölteni, de hatástalannak bizonyult széles vigyora mellett. – Csak emiatt? – meglengette a zacskót, aztán Amber elé tette. – A tiéd. De rendben, legyen. Ha a csillámpillangók kiestek, kénytelen leszek feltenni a kérdést: mire vágyik Knight kisasszony szíve?
|
Rhakia Zeew-Goradha
Olyannyira váratlan volt ez a lépés, hogy a lány szemeit nemhogy becsukta volna, átadva magát az érzésnek, hanem még tágabbra nyíltak azok. Szíve kihagyott egy ütemet, ezután veszett tempóban kezdett kalapálni. Arcán már ekkor is észrevehető volt egy enyhe pír, ami később még jobban fokozódott. Köpni-nyelni nem tudott - szerencsére - pár pillanatig még bambán pislogott, amikor pedig elváltak ajkaik nagy nehezen de összeszedte magát.
Megmozgatta ujjait, hiányzott "szorításukból" a súly, túl könnyű volt a keze. Mikor lepillantott láthatta, hogy a zacskót is elcsenték tőle. Aljasság! Meghökkenve nézte ujjait, ökölbe szorította kezét, küzdött egyre vörösödő arcával és fokozódó zavarával. Talán még egészen kicsilányként lehetett ilyen reakciót kiváltani belőle, ez pedig túl rég volt ahhoz, hogy a jelenlegi felállást helyén tudja kezelni.
Nagy levegőt vett, a lehető leggyorsabban rendezte gondolatait, amennyire ezt a kaotikus csomó lehetővé tette. Kifújta a levegőt, hosszan, megszabadult a fájdalmas nehézségektől. Visszafojtotta elégedett vigyorát, arcából is kezdett kiszökni a vér és feltűnt a beképzelt Amber.
- Ezért még meg fogsz fizetni te szemét! - Karjait összekulcsolta mellkasa előtt, egyik lábára helyezve testsúlyát kidomborította csípőjét. Összeszűkült szemekkel haragosan bámulta a férfit. - Morcosan csücsörített, majd félrehúzta a száját, amilyen pimasz módon nézett le rá Dante ő ugyanolyan kihívóan húzta ki magát. Egy pillanat alatt fordított hátat, felemelt fővel hagyta ott a fiút és ment vissza a fotelekhez.
Leült előbbi helyére, lábait felhúzta, idegesen dobolt térdén miközben gondolkodott. Bosszút forralt. A vele szemben lévő polcot bámulta összeszűkült szemekkel, próbálta elolvasni a könyv gerincébe vésett betűket. Meg is volt. Ez kell nekem. A könyv először bizonytalanul billegve emelkedett fel, a polcról majdnem lebucskázott, de még éppen idejében megállt. Gyorsan repült a lány kezébe, szinte belecsapódott. Kinyitotta, immáron törökülésben helyezkedett el, oldalt könyökölt a kartámlán. A könyv előtte lebegett, kinyitva, lustán lapozgatta egy láthatatlan kéz. Enyhén megbillentett helyzetében Dante is láthatta borítóján lévő fejszét, a szerzőt és a címet. Torrente del Bosque: Kínzások és kivégzések története.
Csalódottan ingatta meg fejét. Nem, ez sem elég jó. Bezzeg ha nővéréhez vagy Sidhez fordult volna nem is kellett volna konkrétumokat mondania ötletek tucatjait vágták volna a fejükhöz. Most nem akart semmi különlegeset, semmi művészit, beérte volna valami hatásossal, de az ötlet nem jött. Nem találta az igazit.
Idegesen fújtatott, a könyv hangosan becsukódott, majd ívesen repülni kezdett, egyenesen a falnak és ahogy azt kell neki is csapódott. Kegyetlen bánásmód amikor mást ezért a cselekedetért már fel is sapkázott volna. Alsó ajkát kijjebb tolva fújt egyet így próbálva eltávolítani egy kósza tincset arcából.
Hirtelen hajolt előre, látszólag úgy tett, mintha mi sem történt volna. Nem, ez várhat. Revansot bármikor vehet, addigra pedig kidolgozhatja. Az évek során megtanulta, hogy jobb nem elkapkodni a munkát. Fogta a sárga jegyzettömböt, az asztalon heverő tollat majd ráírt pár számot.
1.
2.
3.
4.
Dante ülőhelye elé tolta, majd visszadőlt, kényelmesen elhelyezkedett. Egy ideig szótlanul bámult maga elé, majd cuppogva kezdett bele.
- Szóval a lista. - A képletes lista ami a tollal együtt várta, hogy valamit végre rávéssenek. - Nos, egyre hosszabb lesz, a késedelmi díjat is felszámolom, mint mindig, így sokkal tartozol nekem. Hallgatom. Mivel tudsz nekem szolgálni? Színes kis csillámpillangókkal már nem érem be. - Már, azóta amióta megharagudtam rád. |
Ilajvet
-De még milyen remek – bólintott.
Egy hosszú, határozott lépéssel Amber előtt termett. Olyan egyszerűen csókolta meg, mintha csak azt mondta volna, szia. Nem ért össze a testük, a lépést olyannyira kimérte, hogy csak a nyakát kellett előre nyújtania, hogy elérje a kívánt célt. A lány ajkának csümölcsös szirup íze volt, a lehellete pedig maga volt a tömör édesség.
Észrevétlen gyorsasággal és meglehetős ügyességgel csente ki az édességet, nem időzött valami sokáig. Olyan volt, mintha csak egy küldetést teljesítene. Megszerezte, ami kell és már távozott is. Alsó ajkuk enyhén egymáshoz tapadt a ragacsos cukormáztól, ahogyan a szája lassan elvált a lányétól.
Közben ugyanolyan lágyan megérintette a derekát. Ez sem tartott sokáig, és amikor visszahúzta a karját, úgy kapta ki a zacskót Amber kezéből, ahogyan egy kígyó marja meg az áldozatát. Nem lépett hátra, maradt, ahol volt. Csak a fejét emelte fel. A zacskóba kotort, kihalászott egy szemet és gyors mozdulattal, elégedett mordulással dobta saját szájába. Ebből a közelségből is ugyanazzal a szenvtelen tekintettel bámulta Ambert.
– Tényleg finom.
|
Rhakia Zeew-Goradha
- Utálom. - Jegyezte meg mellékesen, közben próbált lehiggadni. A szavak akaratlanul is felkavarták, bosszantották. Lépnie kell ez ellen, mielőtt ő is átmegy idegbetegbe csakúgy, mint nővére. Nagy levegőt vett, abbahagyta a fogcsikorgatást és koncentrált. Száműzte ideges gondolatait, ráér elővenni őket magányos óráiban.
- Egy rádió adó sem szokta azt játszani amire igazán szükség volna. Manson például nem túl kedvelt a közemberek számára, nem is gyakori jelenség. - Szomorkásan félrehúzta száját amit Dante nem láthatott, még mindig a fotelben ült, azonban hangjából tökéletesen kicsengett csalódottsága.
Sóhajtva felállt, két ujja közé csippentette a zacskó szélét. Zörögve lengett ide-oda elárulva hordozója helyzetét. Meg sem próbált elrejtőzni, most nem kívánta óvatosan becseszkészni az áldozatot, az már egyébként is meghalt. Járkáló hulla. Felemelte a zacskót, Dantéval szemmagasságban, de nem adta át. Mielőtt a férfi érte nyúlhatott volna visszarántotta maga felé, kibontotta, kivett egy darabot majd szájába rakta.
Több lehetséges megoldás is felmerült benne. Először is, hogy törtetve megjelenik, rávicsorog a fiúra, nekilöki az egyik polcnak, majd a földre kényszeríti és ott helyben úgy elhasználja, hogy egy életre görbe marad a gerince. A többi büntetés már jelentősen szolídabb volt. Gumicukrot akar? Vegye ki az ajkai közül, avagy véletlenül beleejt egyet a pólójába és... Megrázta a fejét.
- Nem kapsz, mert nem hallgattál rám. - Most egyszerre több darabot fogott, feját hátradöntötte és egyesével ejtette szájába. Mmm. Szemeit behunyta fokozva az eufórikus hatást, amit természetesen hanghatások is követtek. - Nagyon finom, remek ízlésed van. - Lenyelte a ragacsos masszát.
- Tudod én egy nagyon jó lány vagyok, most is neked teszek jót. Ha túl sok édességet eszel még a végén rosszul leszel. - Áldott jó lélek ez az Aesma. |
Ilajvet
Feszülten, fagyos tekintettel bámulta a felkínált kézfejet. Egy pillanattal ezelőtt átfutott az agyán, hogy felpattan és kirohan az üzletből. Aztán gondolatban arcon vágta magát. – Tudom, hogy ki vagy. – Elhallgatott, úgy tűnt, őrlődik magában, hogy valamit nem tud magában tartani. Muszáj volt kimondania. - Tudom, hogy miféle vagy – a hangjában nem volt valódi megvetés, inkább csak valamiféle tartózkodás. – De nem, nem érdekel. - Aztán viszonylag gyorsan visszaoldódott, az előbbi szeszélyes viselkedés elpárolgott. Megmozgatta a vállait, nagy levegőt vett. – Megtisztelsz. Szóval. – Újból felállt, az előbbi megrovás ellenére is. Konok pillantást vetett Amberre, mintha csak kihívást intézne felé. Aztán elfordult és dúdolva keringeni kezdett. Addig áskálódott és tekergőzött a polcok és asztalok között, míg meg nem találta, amit keresett. – Ez az. Tudtam, hogy van rádiód. – Adj még egy olyan izét. – A gumicukros zacskóra bökött. – Finom. - Halkabbra vette a zenét, hogy hallja a lány hangját. – A listánál tartottunk.
|
Rhakia Zeew-Goradha
 - Jogos. - Megint várakozás, megint feszült csend amiből tisztán kiérződött, hogy itt még nincs vége. - A Knight is csak egy név. - Úgy tűnt a dolog képletes mivoltával kezdett foglalkozni. Valóban, a Knight neki nem jelent semmit, csupán minden rossz megtestesítője. Nincs semmi ami miatt igazán azt érezné, hogy köti valami ehhez a névhez, "családhoz". Csak egy név, nem több, nem jelent semmit.
- Üdv, a nevem Amber Knight, örülök, hogy megismerhettem! - Megint előrehajolt, kezét nyújtotta, hogy bemutatkozáshon illő módon kezetrázzon a férfivel. - A Gorodh klán egyik kitaszítottja, egyik száműzött örököse vagyok. Igazi ritka alkalom ez Frey uraság. - Nevetett, hangjában nem volt jele utálatnak, neheztelésnek. Nem az ő dolga volt, mindez valami zavaros családi katyvasz, ami őt teljes mértékben hidegen hagyta. Ezek csak okok voltak indokolatlan gyűlölködésre. Az ősök. Ha okot akart keresett ő maga.
- Szóval hosszú a lista mi? - Kivett egy gumicukrot a tálkából, szájába ragta majd majszolgatni kezdte. Elég furcsa egyveleg képződött már ott. A rágó keveredett nagy mennyiségű meleg kávéval, most gumcukor darabkák ragadtak bele. Undorító volt, egy grimasszal tudtára is adta a fiúnak. Előhúzta zsebéből a telefonját, megnyomta a gombot - igen, ő régimódi és gombos telefonja van - és megleste az időt.
- Ami azt illeti van egy kis időnk Megan érkezéséig. Talán dolgozhatnánk azon a listán. - Lezárta, majd az asztalra dobta, hanyagul, nem törődöm módon. Újabb gumicukrot vett ki és tömte a szájába annak ellenére, hogy csak rontotta a már ott lévő masszát.
- Remélem nem zavar. - Kezével hadonászva heves gesztikulálásba kezdett, ugyanolyan feszélyezettség nélkül beszélt, mint előtte. Mi sem történt. Ujját mozgatva apró mintákat rajzolt a levegőbe, egészen hasonlított arra, mint amikor valami fejben próbál kiszámolni a képleteket és lapjául a tér szolgál. - Mármint ez a ki kinek a micsodája dolog. Engem nem és ne aggódj, nem mondom el senkinek. - Mutatóujját szájához emelte, ezzel egyidejűleg Dantét is csendre intette. Rákacsintott. - Ezt sem, meg a csokis dolgot sem. - |
Ilajvet
Vigyorgott, a „támadást” felháborodott hanggal fogadta. – John. Még mindig John. Mellesleg a kiengesztelési lista kezd túl hosszúra nyúlni. Nem akarnál egy kicsit lazítani a szabályokon? – Elhallgatott, a csukott szemű Ambert nézte. Elég nyugodtnak látszott. Most nyugodtan figyelhette. De a csend furcsa, rossz érzetet hozott magával... és nem tévedett.
Először csak pislogni tudott, kinyitotta a száját, de be is csukta. Megköszörülte a torkát és akaratlanul is babrálni kezdett azzal a kis gumicukorral. Hirtelen vált feszültté. Pedig számolt ezzel a lehetséges problémával, mielőtt idejött. Többször is eszébe jutott, de tökéletes választ nem talált. Nem is keresett.
- Ez csak egy név – mordult fel halkan, nem nézett Amberre. Úgy tűnt, ennyivel le is akarja zárni a témát. |
Rhakia Zeew-Goradha
- Valami kell, nem lehet mindig embereket ölni. Álmeló, állakhely, álszemélyazonosság. Hatalmas nyűg, de legalább a papírokat elintézik nekünk, 10-15 évenként költözés egy teljesen új helyre. Tudod hogy van ez. Rengeteg időnk van. - A következő kijelentésen felháborodott, őszintén. Összeszűkült szemekkel bosszúsan figyelte a férfit.
- Na de kérlek, nem szeretem bemocskolni a kezem, ettől függetlenül nem kell félteni. - Ki kérem magamnak. Dühösen horkantott fel, fogait csattogtatta. - Alfahímem? Na de kérlek, annak dolgozunk aki a legjobban fizet. Jelenleg ő az, de ez...ez csúnya volt kedves Dante. - Morcosan felkapott egy gumicukrot az egyik tálból, majd Dante felé pöckölte.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy ezekért ki kell majd engesztelned? Különben a vágyaimat megtartom magamnak. - Úgy bizony. Komoly fenyegetés, de kimondta és nem fél alkalmazni. A hangszín változás felkeltette érdeklődését, fokozta azt. Ülő helyzetbe szenvedte magát, majd a férfihez hasonlatosan ő is előredőlt. Szemeit ide-oda forgatva ellenőrizte a terepet, idegességet színlelt. Kezét szája elé kapta, mint egy szende szűz aki valami nagyon illetlen dolgot halott, döbbenet ütközött ki arcára.
- Tényleg? - Megnyalta ajkait, hitetlenkedve rázta meg a fejét. De mégis. - Tudod mit? - Kis szünetet tartott, majd nagyot nyelt és folytatta. - Azonnal, habozás nélkül átpártolok hozzád. - Széles mosollyal dőlt hátrébb, feját a háttámlán nyugtatva hunyta be szemeit, mellkasa megemelkedett, süllyedt, ezt lassú egymásutánokban ismételte meg újra és újra.
- Ha már így bemelegedtünk. Elmondanád, hogy mi közöd a Frey családhoz? - Hangja komoly volt, tárgyilagos. Talán még Dante nem tudja, hogy ő is egy Knight, nem rémlik, hogy megemlítette volna, nem is foglalkoztatta különösebben, csupán bátyjának fenyegetése. Az ő árnyékában éltek mióta, folyamatos üldöztetésben, harcban és a fenéért nem tudták elpusztítani. Az pedig, hogy Danténak köze van hozzájuk már önmagában elég ok Richardnak. |
Ilajvet
A lány mellett úgy érezte magát, mint papírsárkány a hurrikán beljesében. De egyre inkább kezdett hozzászokni ehhez az őrült, bohókás tempóhoz. A legtöbb ember untatta, de Amber eddig még nem került fel erre a listára.
– Tudod, hogy igen. – Kitárta a karját, körbepillantott az üzlethelyiségben. – Álmelóm ugyan nincsen, veled ellentétben. – Szünetet tartott, a papírpohár szegélyét piszkálta. – Persze akadnak kisebb kiegészítő munkáim is. Néha beszerzek ezt-azt, néha közvetítek. Néha meg csak kiverem a szart az emberekből. – Bájos mosolyt intézett Amber felé. – De nem hiszem, hogy jó ötlet lenne meglátogatnod közben. - Csettintett a nyelvével, sajnálkozva rántotta meg a vállát. – Még bajod lenne belőle. Kár volna érted és az alfahímed is kitépné a torkom, szóval... nem. Ellenben ha vágysz valamire, csak szólj – kacsintott. A hangszíne bizalmas volt, előre dőlt, és körbenézett, mielőtt suttogva megszólalt volna. De a következő mondattal megsemmisítette az eddigi diszkréciót. – Tudok egy csempész-csokoládét, ami egyszerűen isteni. Karamellás. De szépen kérlek, ha egy mód van rá, ne áruld el senkinek. Akkor szétszednének érte a lányok.
|
Rhakia Zeew-Goradha
Elégedetten konstatálta, hogy győzött, valahol pedig csalódottnak is érezte magát, hogy nem ütközött ellenállásba. Az a tetoválás nagyon fúrta az oldalát, pedig sejtette, hogy csak egy rögtönzött eltúlzott történetecske kelléke volt.
Visszabaktatott a fotelekhez, leült az egyikre ami pont az asztal másik végén helyezkedett el, szemben vendégével, innen tökéletesen figyelhette minden mozdulatát. Sajátjáról viszont teljesen megfeledkezett. Az egyik pohár minden külső behatás nélkül lebegett felé, kitárt ujjaiba amik megszorítva feloldották a varázslatot.
- Nem hittem volna, de úgy tűnik ez esetben Wannard előrelátóbb volt nálam. - Vigyorogta kortyolt bele ismételten a meleg italba. - Remélem azért nincs harag. A munka ártalmai, nehéz elszakadni. - Ficeregve helyezkedett el egy kényelmesebb helyzetben, térdhajlatai alá igazgatta a kartámszt, míg a másik oldalon a hátát támasztotta meg.
- Azt hiszem igazad van. Exkluzív ellátásba pedig nem megyek bele, tudod szerződést nem írok alá amíg el nem olvastam az apróbetűs részt sem. - Bölcs döntés. Ujjával dobolt a háttámlán. - Szóval pontosíts kérlek, különben nem kapsz semmit és még örülhetsz. -
A pohárra nézett, érezte a kávé jellegzetes illatát, a folyadékra koncentrált, megpróbálta elképzelni anélkül, hogy látta volna. A részecskéket figyelte kaotikus mozgásukat. Koncentrált. Irányította őket. Egyiket ide, másikat oda, felgyorsította mozgásukat. Energiát generált, hő szabadult fel. Az előbb gőzölgő folyadék ismét nekikezdett. Ügyes kis trükk volt, nem igényelt sok energiát és nem volt szüksége mikróra.
- Mondd csak Dante dolgozol valamit? Talán én is meglátogathatnálak téged. - Mindegy módon vállatvont. - Jobb ha elmondod mert ha én kell utána járjak annak nem lesz jó vége. Wannard fura dolgokat is ki tud deríteni. - Hirtelen eszébe ötlött valami, szemei izgatottan felcsillantak. - Például azt is, hogy igaz amit a tetoválásról mondtál vagy sem. Jobb mintha nekem kéne csalódnom. - A műanyagfedélbe harapott, mire az megnyikordult. Látszólag mocskosul élvezte.
- Örülök. - Dudorászta a férfi előző kérdésére felelve, enyhén megkésve. |
Ilajvet
Szemtől szembe találta magát Amberrel. Ilyen erős fényben még nem látta, főleg nem ilyen közelről. A szemébe bámult, ami néhány színes borítójú könyvet tükrözött vissza a mellettük lévő polcról.
– Azért ez is jól áll. – Ujját farmerjának zsebébe akasztotta. - Legyen, Diktátor. Egyáltalán van választásom? Éppen most eresztettél golyót a fejembe. – Felhorkant. – Sid előre megjósolta. – Visszabattyogott az asztalhoz, mint egy katonai fogoly, akit valamiféle táborba cipelnek. – Minden vásárlót bántalmazol, vagy csak velem vagy ennyire erőszakos? – Lehuppant a kis fotelba, hanyag tartásban kényelembe helyezte magát. – Azt hiszem, kivételezel velem. A többi ember biztosan nem kap ehhez fogható kiszolgálást. – A kezében szorongatott pohárra bökött. – Habár nem is minden vásárló hoz neked kávét. Igazad van, ez kijár nekem. Többször fogok jönni exkluzív ellátásért. |
Rhakia Zeew-Goradha
- Teknős? - Hümmögve vakargatta meg állát, megpróbálta elképzelni. - Pinocchio-t láttam már, ötletes, de ilyet még nem. Mutasd! - Huncut mosolyra húzódott szája, szemöldöke megemelkedett ujjai már majdnem elérték a férfi nadrágjának szélét aztán mégsem. Csalódottan nyüszített fel és fordult vissza italához. Lerugta cipőjét, felhúzta lábait és két kézzel fogta a meleg poharat. Csak otthonosan Amber.
- Most lebuktam. - Szólalt meg miután lenyelte a kortyot. Egész testét átjárta a meleg, gyorsan terjedt át ereibe, megnyugtató volt. Mélyen beszívta a kellemes illatokat. - Gyűlölök takarítani. - Megvonta vállát szeme sarkából azt a pontot figyelte ahol az előbb a férfi eltűnt. Hosszan sóhajtott.
- Tudom, a vörös fények remek megvilágítást adnak aranyos kis pofimnak, ráadásként kiemelik a szemeimet is. - Hirtelen remek ötlete támadt. Egy ideig csak hallgatta a férfi lépteit, de kihasználta azt, hogy nem látják őt. Óvatosan visszahelyezte a poharat az asztalra, halkan felállt, majd puha léptekkel osont közelebb a polcokhoz.
Hozzásimult a fához, érezte ahogy a könyvek kemény sarka oldalába fúródnak, kilesett rejtekhelye mögül. Elégedetten mosolygott, visszakúszott. Nesztelenül lopakodott át a másik polchoz. A könyvek közötti kis réseket kihasználva tartotta szemmel a férfit. Végighúzta ujjait a gerinceken, egészen úgy érezte, mintha a fák érdes törzsét simítaná, az ágak végén lévő levélkupacot.
A polcok között haladt, óvatosan, lassan, ráérősen, nem sietett el semmit. Ügyesen cserkészte be az áldozatot aki talán már az utolsó pillanatokban érzékelhette is jelenlétét. Lábujjhegyre állt, hátulról karolta át a férfi nyakát egy pisztolyt formált kezével. Elsült, visszarúgott, ő pedig halkan a férfi fülébe súgta: bumm. Eltávolodott Dantétól, ha nem fordul felé akkor ő kerüli meg és néz a szemébe komoly arccal.
- Tessék szépen leülni. A rossz gyerekeket bizony meg kell büntetni. Ha nem fogadsz szót akkor megnézem azt a tetoválást. - Megint bólogatott, mutatóujjával fokozta a dolog komolyságát. Szemöldöke megemelkedett. Nem hiszed? |
Ilajvet
Hosszú pillanatokig némán bámulta a karján virító, elragadó állatfigurát. Elmélázva, szórakozottan cirógatta bőrét a tinta mellett, keretet rajzolt köré. – Hasonló intim tetoválást akartam. De túl... nem is tudom, merésznek éreztem. – Halálos komolysággal Amber szemébe nézett. – Úgyhogy inkább teknőst választottam. – Követte a lányt a poharakkal a kezében, észrevétlenül a könyvet is elemelte a pultról, amit eddig olvasott. A kávékat az asztalkára tette, de őmaga nem ült le. Megforgatta a könyvet, futólag, felszínes mozdulatokkal. Megsimogatta a borítót, aztán találomra kinyitotta valahol. Összevont szemöldökkel olvasott. Egy két sorig juthatott csak, amikor összecsukta a könyvet. – Szerintem ez unalmas – jelentette ki anélkül, hogy Amber kikérte volna a véleményét. Ennek ellenére nem úgy festett, mint aki vissza akarja adni. - Szóval napközben itt esz a fene. A melltartó és a földalatti vörös fények jobban illettek hozzád, ha engem kérdezel. - Körbefordult. - Hát... olvasnivalód az van. – Céltalan bolyongásba kezdett a polcok között, ujját végighúzta a könyvek gerincén. Amikor valahol port talált, összekoszolt ujját megrovóan emelte a lány felé. – Ejnye. – Befordult az egyik polc után a következő sorba, így eltűnt Amber szeme elől. Csak a ráérős lépteit lehetett hallani. – Igazán restellem a mait. Így hát úgy gondoltam, megleplek. Örülsz? |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sóhajtva kezdett el kotorászni szegecses "melltartójában". Nekik mindegy volt, hogy tél, hideg vagy nyár, forróság. Mindig falatnyi ruhákat hordtak és azok szinte kivétel nélkül feketék voltak. Előhalászta a gyűrött papírt, amennyire lehetett kihajtogatta, de türelme hamar elfogyott. Az előbb említett címek ki voltak húzva, egyes helyeken olyan sokáig kapargatta a lapot a fekete tollal, hogy az már ki is lyukadt. Minden név mellett volt egy betű és egy szám.
Bosszantó. Dante viselkedése egyre csak bosszantotta, az egyébként büszke Amber önbecsülését zabálta az a kis féreg. Még sosem hibázott, ez nem megengedett. Hiába papolt Megannak, hogy ne rejtőzzön falak mögé ő ezt ugyanúgy megtette, amellett, hogy vicces volt , bepánikolt. Az álarcot nem tudta felvenni, egy törés keletkezett rajta. Sebezhető lett.
- Jogos. - Megint várakozás, megint feszült csend amiből tisztán kiérződött, hogy itt még nincs vége. - A Knight is csak egy név. - Úgy tűnt a dolog képletes mivoltával kezdett foglalkozni. Valóban, a Knight neki nem jelent semmit, csupán minden rossz megtestesítője. Nincs semmi ami miatt igazán azt érezné, hogy köti valami ehhez a névhez, "családhoz". Csak egy név, nem több, nem jelent semmit.